Akik 18-23 év között szültek (esetleg még korábban), dolgoztatok előtte? Ha igen mit, ha nem akkor miből sikerült a megélhetést biztosítani? Középiskolát/főiskolát/egyetemet elvégeztétek/tervezitek valamelyiket elvégezni/folytatni?
Elsősorban az érdekelne, hogy aki ennyi idősen vállal gyereket, vagy "becsúszik" a gyerek, az milyen anyagi háttérre alapozza a felnevelését.
Köszönöm a válaszokat.
Én 20 évesen szültem. Szakmát tanultam így már 2 éve rendesen dolgoztam amikor terhes lettem.
Nem volt tervezett a baba, de ha már összejött akkor megtartottuk. Nem volt se lakásunk, se félretett pénzünk, de valahogy úgy voltunk vele, hogy nem lesz gond.
Fél évig anyósnál laktunk, Majd vettünk egy kis parasztházat. Mivel a férjem is dolgozott így a gyedből és a férjem fizetéséből szépen boldogultunk.
Nem volt a lakásban szinte semmi. Szépen lassan elkezdtük felújítani, szép lassan elkezdtünk vásárolni bútorokat stb.. Mire oviba ment a gyerek már minden megvolt ami kellett.
19 éves koromba férjhez mentem, 21 éves voltam amikor született első gyermekem. 17 évesen kezdtem a munkát , szakmunkás bizonyítvánnyal a kezemben. Gyári munkát végeztem. A második gyerek után érettségiztem le, majd később a főiskolát is befejeztem. Akkoriban minden más volt. A szakmáknak meg volt a becsülete, voltak munkahelyek is. Sajnos a mostani körülmények nagyban befolyásolják a biztos feltételekre alapuló gyermekvállalást. Nehezen lehet elhelyezkedni, a lakáshoz jutás szinte egyenlő a nullával a magasra futó hitelek miatt. Mi 22 évvel ezelőtt vettük hitelre a házunkat. Az akkori árakhoz képest magasnak tűnt az a kamat is, de nem növekedett ilyen gyors mértékben mint manapság. Valószínűleg azért tolódik el manapság a gyermekvállalás:
1. Sokan a 20-on éven túl is tanulnak, így nincs állandó munkájuk.
2. Saját lakásra a legtöbbjének nem telik és így a szülők segítségére szorulnak,
3. Nagyon sok fiatalban a felelősség tudat és önállóság sem úgy működik mint a régiekben. Magamból kiindulva én már kislány korom óta tudatosan készültem fel hogy egyszer feleség leszek és Anya. Így a háziasszonyi teendőket is korán elsajátítottam.
Mostanában sokszor elgondolkodom azon, hogy mi lesz később a fiam helyzete. A gimnázium elvégzése után milyen szakmát vagy szakirányba fog belekezdeni.. Lesz-e munkája? Lakhatás az szerencsére megoldott lesz, viszont mi velünk szülőkkel egy fedél alatt kell élnie..
Nem könnyű a mai fiataloknak a helyzete.
Szia!
20 évesen szültem.Előtte nem dolgoztam. Párom fizetéséből illetve a gyesből, és a családiból élünk. Mikor kiderült, hogy terhes vagyok akkor tanultam, de abbahagytam. Szeptemberben szeretnék majd elmenni szakmát tanulni. Konkrétan nem terveztük, mármint nem voltunk rágörcsölve, hogy mindenképp szeretnénk babát, hanem úgy voltunk vele, hogy ha szeretne akkor hadd jöjjön.
Egyébként miért tetted fel a kérdést? Mármint, ilyen helyzetben vagy, vagy csak érdekelt?
2 hónapos kislány anyukája
Én 23 éves voltam, akkor már 6 éve voltunk együtt.
Távkapcsolatnak indult, 2 évig voltunk így, azután hozzánk költözött a párom a suli után, 19 évesen.
20 éves korunkig szakmát tanultam, ő is. Ezután jött , hogy én maradtam a gyakorlati helyemen a vizsgáim után 1 évig, a párom nem tudott elhelyezkedni így másik munkát keresett. 22 évesen mindketten ugyanott kezdtünk dolgozni, majd a próbaidő és a hazaadások után külön erre és a gyerekre spórolt pénzből albérletbe költöztünk. Sikerült egy extra kedves bérbeadóhoz kerülnünk, azóta is itt vagyunk. A spórolt pénzhez még gyűjtöttünk és így 23 évesen tervezetten babát vállaltunk. Most 28 vagyok, köszönjük nagyon jól megvagyunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!