Miért nem tudom elhagyni, ha egyszer elhatároztam, és tudom hogy soha semmi nem fog változni?!

Együtt vagyunk már egy ideje a párommal, sőt már együtt is élünk, csak azt nem értem, hogy jutottunk idáig. :( Oké, persze ameddig csak együtt jártunk együttélés nélkül, addig nem nagyon volt ilyen. De azért a kapcsolatunk meghatározó része a vita, sajnos rendkivül féltékeny, minden barátjára, ha elmegyünk valahova, de akár csak vásárolni, mindig az megy, hogy én ezt nézem, azt nézem. De az összes férfi rokonára is féltékeny, egyszerúen mindenkire, és szerinte én minden férfi nemű előtt illegetem magam, tizenévestől a hatvanasokig... ami persze nem igaz... Emellett nagyon agresszív, és folyton kiabál velem, nem tud normálisan, szépen viszonyulni hozzám, pedig nem is adok rá okot, ő persze elvárja, hogy én szépen beszéljek vele. Az édesanyja elmondta, hogy korábban, megismerkedésünk előtt még agresszívabb volt, vele is folyton kiabált :( De én már félek tőle, ráadásul elég bántó dolgokat mond, mikor vitázunk, pl., hogy én milyen csúnya vagyok és milyen csúnya testem van, csak azt nem értem akkor miért féltékeny annyira????!!!!! Meg úgy kezel, mintha valami rabszolga lennék, vagy legalábbis a gyereke, előszeretettel próbálja meghatározni, hogy mikor mit csináljak. Pl ha olyanja van, én nem használhatom az internetet, amit persze közösen fizetünk, mert ő kikapcsolja... De van, amikor meg tényleg normális, és akkor érzem, hogy szeret, csak az a baj, hogy mindezek előtt el kell szívnia egy ...cigit, és csak akkor tud normális lenni és nem ordibálni velem. Tudom , hogy el kellene hagynom mert sosem fog változni, de én szeretem mindezek ellenére, legalábbis azt az énjét amikor normális , szeretetreméltó, és nem mikor a szavaival olyan nagyon megbánt. Tudom, hogy nem hihetek abban, hogy megváltozik a helyzet, mert szerintem képtelenség :( Csak akkor azt nem értem, miért nincs erőm arra, hogy elsétáljak.. :(