Amióta megszületett a közös gyerekünk, nem tudom úgy szeretni a párom gyerekét mint korábban. Fog ez változni? Mit tegyek?

Itt a fejedben kell a dolgokat rendbe tenni. Gondolom te is érzed, hogy ez nem normális így?!

Ha két gyermeket neveltek, szeresd őket egyformán, mert nem a fiú tehet arról, hogy nem te vagy az édesanyja. Ő valószínűleg akkor is benned látja az anyaképet, ne rontsd el az életét azzal, hogy kimutatod, hogy ő nem olyan fontos, mint az új jövevény!

Nálunk is hasonló korkülönbséggel születtek a gyerekek. A férjem kisfia 7 éves volt, mikor megszületett a közös. Mi is közösen neveltük 2 éves kora óta. Míg nem született meg a kicsi azt mondtam, hogy tuti egyformán fogom őket szeretni. De nem megy. Lehet ez az én szegényességi bizonyítványom, de nem megy egyszerűen. Imádom a nagyot is, a fiam után a legjobban a világon, de a kicsi az első a szívemben. Ez nem gond, ne aggódj. De azért próbálj meg hozzá is ugyanúgy állni, mint eddig. Kevesebb idő jut rá a kicsi miatt, mint eddig, ez természetes dolog, édestestvéreknél is így lenne. Csináljatok olyan közös programokat amit mindketten élveztek, neked is jó kikapcsolódás. Menjetek el valahova ahová a kicsivel bajos, érezzétek jól magatokat. Nem lesz gond ne aggódj :) Ha neked rájöttél a problémára, neked is rossz érzés, akkor akarsz változtatni, ez a lényeg. A kislányodnak sem lesz semmi baja ha 1-2 órára az apjával marad egy héten.

Amit még megtehetsz, hogy a régi szokásaitokból próbálsz megőrizni párat. Nálunk például minden este együtt csináltunk kakaót, amit persze hét évesen már megtudott volna egyedül is, de arra a két percre kimentem a konyhába betettem a tejet a mikróba, kivettem, ő belekeverte, vagy bementem minden este puszit adni neki miután a kicsit elaltattam. Kis apróságok amire egy hétévesnek azért szüksége van. Nem csak neked új a helyzet, ezt azért ne felejtsd :)

Soha senki nem mondta, hogy akár az édesgyerekeket mindenkinek azonosan kell szeretnie.

Szerintem felesleges bűntudatot generálni magadban emiatt. Felismerted, hogy így érzel, bevallottad magadnak, most ésszel szépen meg kell oldanod a napi életet.

Az is lehet, hogy idővel beáll az egyensúly, amikor a kislányodat is "megszokod" kicsit. Egyszerűen újra kell szerveznetek a családot - érzelmi értelemben.

Az a fontos, hogy kellő önkontrollal bírj, és ne éreztesd a fiúval, hogy útban van, nincs hozzá türelmed. Vond be az otthoni dolgokba, meséljetek együtt a babának. Ne legyen vagy-vagy a kapcsolat a két gyerek közt, hiszen mostmár ők tesók. Használd ki a köztük lévő korkülönbséget, hiszen ő már nagyfiú, teljesen természetes, ha kicsit máshogy viszonyulsz hozzá.

Lehet lepontozni, de az igazság az, hogy nagyon gyakori, hogy valamelyik szülő valamelyik gyerekét jobban szereti. Ez teljesen normális jelenség, csak az a nem mindegy, hogy ezt egyenlő bánásmóddal (nem egyformasággal, hanem egyenlőséggel!!!) és tudatos odafigyeléssel kezeli, vagy az egyik gyerek lesz a kiskedvenc, a másik a mostoha... Az "ősanya/ősapa" típus persze ezt sosem vallaná be.

Nem vagy köteles minden gyerekedhez ugyanúgy viszonyulni. De köteles vagy mindegyiküknek megadni a számára legjobb lehetőségeket, hogy sikeres, kiegyensúlyozott felnőtt ember legyen. Csak előbb Neked kell felnőttként helytállni ebben a helyzetben.

Menni fog! Merted vállalni magad és itt egy névtelen közösség előtt is, hogy így érzel. Megvan a kellő önismereted ahhoz, hogy napi szinten továbblépj és jó anyja legyél mindkét gyerkőcnek.

senkit sem szerethetünk egyformán :)

hányszor van olyan is hogy egy anya a két vagy több édes gyereke közül is jobban szereti az egyiket

persze ha ezt kimondaná mindenki megbotránkozna... de ha egyszer az egyiknek könnyebb a természete, vagy jobban hasonlít őrá, önmagát látja benne a szülő a másik gyerekkel meg nehezen ért szót...

érted. egyszerűen nem szabad kimutatni, mindegyikkel nagyjából igyekezni kell egyformán foglalkozni és kész.

de ez még nem "bűn" egyszerűen ezt érzed, nem tehetsz róla.

az érzéseink azok a dolgok amiket nem, vagy nagyon nehezen lehet befolyásolni.