Amikor meg ismertétek a párotokat, akivel most is együtt vagytok, megházasodtatok stb. Éreztétek, hogy ő az igazi? Vagy mi volt az első benyomásotok róla?

Hááát, nem vallottam be magamnak, de első perctől éreztem valamit. Akkor még foglalt voltam, egy elég rossz kapcsolat végén jártam, de a fejemben az járt, hogy azzal a fiúval hozzam rendbe a dolgokat. Hát nem sikerült, mert minden javítási szándékommal egyedül maradtam.

8 hónapba telt, hogy lezárjam a régi kapcsolatot, és el merjem hinni, hogy Ő lesz az... Kivárta. Évek óta együtt vagyunk, hatalmas a szerelem, szeretet, tisztelet és hűség.

Az első benyomásom az volt, hogy egy elképesztően intelligens és meglehetősen jó humorú férfi. Addig csak fiúkkal volt dolgom, fiúkkal gimiből, főiskoláról stb. Nagybetűs Férfiba még nem botlottam bele addig.

Ffi.vagyok

Én minden esetben érzetem, de mindíg akadt egy nagyobb Ő!

Mi neten ismerkedtünk meg, egy hét chat-elés után találkoztunk. Délután 5re volt megbeszélve a randi, hajnali 5kor vitt haza, addig beszélgettünk. Otthon anyukám várt, kérdő tekintetére annyit válaszoltam: ő lesz a férjem! 7 éve vagyunk házasok :)

Arra nem igazán emlékszem, hogy volt-e ilyen nagy ő érzés, egyszerűen csak tudtam hogy ő lesz a férjem és kész :)

4 éve ismerkedtem meg vele közös haveri társaságban

már első körben is szimpatikus volt, aztán később éreztem hogy ő a nagy Ő

nem lett happy end, szakítottunk és azóta sok pasim volt de mindegyiknél csak langyos, kényelmes, biztonságos unalmat éreztem és hamar vége is lett a dolgoknak

sosem volt rajtam rózsaszín szemüveg, tudtam és tudom milyen utálatos tudott lenni, mik a jellemhibái én mégis azokkal együtt szeretem

és tudom hogy olyan érdekes, izgalmas, adrenalinnal teli vicces kapcsolatom soha senkivel nem lesz mint vele volt

de talán majd egyszer kikötök az egyik unalmas pacsker mellett ha feladom a lányos reménykedéseket hogy mégegyszer újra lesz olyan élményekben részem

Nekem az akkor meg se fordult a fejemben, hogy ő lenne az igazi. Amikor először találkoztunk, az volt az első benyomásom, hogy "atyaég, ennyire édes mosoly nincs is!". Aztán ahogy ismerkedtünk, egy idő után feltűnt, hogy a vigyori felszín alatt valójában mennyire szomorú (nagyon csúnyán hagyta ott az előző barátnője).

Az első benyomásom az volt, hogy olyan, mint egy kiskutya, akit most dobtak ki egy autóból, ül az út szélén nyüszítve, éhes, fél és fázik, és nem érti, miért nem akarja őt szeretni senki. Pont úgy is álltam hozzá, mint az ilyen út széli kiskutyákhoz: jól van, hát olyan kis helyes vagy, megetetlek, megsimogatlak, hogy jobban érezd magad, de hazavinni nem tudlak, mihez is kezdenék veled... Hónapokba telt, mire igazán meg tudtam vígasztalni (nehezen bízott meg bennem), de az utóbbi másfél év már igazi love story, nagyon boldogok vagyunk együtt :)