Nagyon szigorúak a szüleim, mit tegyek?

Én majdnem 19 voltam,amikor elkerültem otthonról.A szüleid az enyémekhez képest enedékenyek.Én nem mehettem bulizni,suli után szinte egyből haza stb.Az egyelen barátomat,akit bemutathattam fél év után ismerték meg...A férjemet akkor amikor már az ujjamon volt a gyűrűje,és akkor tudták meg azt is hogy már jó ideje együtt élünk,no meg hogy nagypapa és nagymama lesznek.

Mai fejjel azt mondom,hogy jó volt,hogy ennyire fogtak,és sokmindent nem engdtek meg,mert egy felelősségteljes felnőtt lettem,aki igenis megtanulta,hogy milyen az,amikor ki kell fizetni a számlákat stb.

A te esetedre azt mondanám,hogy vagy viseld el,és próbálj meg hamar saját lábra állni.Vagy legalább hajlandóságot mutatni ilyenre.Akkor sokkal jobban fognak ők is engedni.Lássák,hogy nem csak beszélsz a felnövésről hanem teszed is.

Vagy próbálj meg beszélni velük erről,de ha olyanok ah gondolom ennek nem lesz nagy sikere.

Ahogy már előttem is írták, a szüleid egyszerűen képtelenek elhinni, hogy az ő kicsi lányuk bizony felnőtt. 19 évesen nagykorú vagy, jogilag azt csinálsz, amit akarsz. Persze ilyenkor szokott jönni a rizsa, hogy "amíg az én házamban élsz, és az én kenyeremet eszed...". Én pont ezek miatt a dolgok miatt költöztem el otthonról 18 évesen, és nem bántam meg!

Egyénként ha azt mondod, anyukád 39 éves, te pedig 19, gyanítom, annyi idősen esett veled teherbe, amennyi te most vagy. Még hogy akkoriban nem volt szokás a csók... Anyukám 17 évesen esett velem teherbe, de most, hogy 22 évesen az esküvőmre készülök, kijelentette, hogy szerinte mindez korai, és hogy túl fiatal vagyok. Erre megmondtam neki, hogy "neked 22 évesen volt egy négyéves gyereked, túl voltál egy házasságon és egy váláson. Szerintem AZ volt a korai, nem ez." Nézett nagyokat, aztán kinyögte, hogy végülis igazam van...

Azt gondolom, hogy nagyfokú önállósodással (pl. elég, ha csak megszellőzteted, hogy lassan ideje elköltöznöd otthonról) és bátor kiállással sokat elérhetsz! :)

Jó lennetudni, mennyire függsz tőlük. Mert ha még jó darabig tanulsz, akkor bizony valóban ők a főnökök. De ezért a féltésért inkább hálás légy, ne menekülj előle. Engem se engedtek a szüleim sehová, főleg apu, de utólag azt mondom, teljesen igaza is volt. Semmiről se maradtam le, igenis jó életem volt mellettük. Most pedig, hogy hamarosan nekem is megszületik az első kisbabám, még inkább átérzem, mit miért is tettek.

Nagyon finoman persze lehet manipulálni őket. A veszekedés, hiszti, "én akkor elköltözöm"-féle mondatok csak azt fogják bizonyítani, hogy igen gyerekvagy még, akire felügyelni kell. A tisztelettudás, az észérvek, a megbízhatóság az, amivel elérheted, hogy szabadabb légy. Én pl. mindig úgy csináltam, hogy ha azt mondták, 10-re haza kell érnek, zokszó nélkül mindig otthon voltam fél 10-re. Lassan megszokták, hogy bízhatnak bennem, elfogadom a szabályokat. Aztán amikor éjfélig mehettem, én hazamentem 11-re. Eljött az a nap is, amikor elfelejtették mondani, hogy hányra menjek haza, és én akkor is otthon voltam az esti film végére. Egy idő után sokat lazultak is a szabályok, mert tudták,hogy lehet bízni bennem.

Filmnézés után pedig ugyan miért kellene ott aludnod? Kísérjen haza a fiú időben, ezzel ő is bizonyít a szüleid felé.

Nem akarlak megbántani, de a továbbtanulást magadnak intézted. Ha tudtad hogy ennyire problémás a kapcsolatotok, akkor miért nem választottál olyan sulit, ami jó messze van. Én kb. 200 km távolságban tanultam, albérletben. A közlekedés is tényleg vacak volt, így 4-5-6 hetente tudtam csak hazamenni. Az épp elég volt.

Az természetes hogy anyukádnak hiányzol, de egyszer csak el kell hogy engedjen. Gondolj bele, ha férjhez mész meg saját gyereked lesz, akkor is örökké szaladsz haza ha hiányzol neki??