Volt már olyan veletek, hogy egy fontos személyt elhanyagoltatok és erre akkor jöttetek rá, amikor már késő volt?

Apámnál így volt. Igaz gyerek voltam még, minden más jobban érdekelt mint a szüleim. Haverok, csavargás és a többi. 13 éves koromban halt meg. Ha tudtam volna hogy ez lesz, mindent másképp csinálok.

Ugyan ez van nagymamámmal most, nem értékelem annyira, amennyire kéne, de majd ha elvesztem persze jön a késő bánat eb gondolat dolog. Nem tudom megmagyarázni miért vagyok nem törődöm miért várom meg míg késő lesz.

Ez nem nemtörődömség, hanem természetes állapot, mert mindig természetesnek vesszük, hogy ők vannak.

Nem kell minden percben teperni, hogy megbecsüljünk másokat, elég néhány adott alkalommal, és azért folyamatosan kapcsolatot tartani.

Alapból szeretni és odafigyelni kell, nem azon görcsölni, hogy hú, most megbecsülöm, mert hátha holnap már nem lesz rá alkalmam. Természettől is függ, van, aki ilyennek születik, van, akinek tanulnia kell.