Nőtársaim! Hogyan kell a hűtlenséget megbocsájtani?

Nagyon odaadó férjem van, akibe én is nagyon szerelmes vagyok. Olyan, amilyet kislánykoromban megálmodtam magamnak. Egész nap szinte a kívánságaim lesi, értünk él és dolgozik, figyelmes, kedves, a házaséletünk is kiváló. Sajátjaként neveli az én első házasságomból született gyermekeimet, gondoskodik mindenkiről és mindenről. Nincs káros szenvedélye, rajong értem, pedig öreg vagyok, csúnya és kövér. Minden jogos vagy jogtalan hisztimet csókokkal csillapítja. Már sok sok éve, naponta többször is elmondja nekem, mennyire szeret, fontos vagyok neki... Hát ő ilyen. Én meg egy bolond vagyok, aki mindezeket nem tudja értékelni, mert leragadtam egy lelki sérelmemen. A kapcsolatunk kezdetén ő csak kalandnak gondolt engem és mellettem több más hasonló kapcsolata is volt néhány hónapon keresztül. Aztán, mikor rájött, mennyire belémszeretett, aztán más hűséges lett hozzám, csak én kellettem neki. Persze ezt ő nem vallotta be csak úgy simán, minderre én derítettem fényt, mikor egy másik nő elkezdte őt zaklatni, miközben mi már rég házasok lettünk. Akkor vallotta be töredelmesen, hogy bár az első pillanattól érezte, hogy más vagyok neki, mint a többi, eleinte nem akart hozzám kötődni. (Idősebb is voltam, meg házas, míg ő nőtlen)..........Az eszemmel valahol meg is értem őt, de a szívem az folyamatosan fáj. Néha szinte beleőrülök a gondolatba, amikor elképzelem, mennyire becsapott annak idején, miközben már szerelmesnek vallotta magát. Nem tudom sehogy se magam túltenni ezen az érzésen. Tavaly szakítottam vele, elzavartam, egy másik férfival vigasztaltattam magam. 5 hónapon keresztül könyörgött, hogy fogadjam vissza. Sírt, naponta telefonált, a másik férfi létezését figyelmen kívül hagyta. Azóta sem tett semmilyen bántó megjegyzést az akkori viselkedésemre. 5 hónap szenvedés után újrakezdtük, azóta tán még inkább rajong értem. Könyörög, hogy ne gondoljak a múltra, csak a szép , boldog közös jövőnket lássam. Én meg erre képtelen vagyok. Leragadtam a sérelmeimnél, és tudom, hogy ezzel csak magamnak és kettőnknek ártok. Bántom őt, állandóan felelősségre vonom, szemét vagyok tudom, de nem tudok uralkodni azon a fájdalmon ami a szívemet mardossa. Mit tegyek? Ha azt mondjátok, beteg vagyok, igazatok van. De hogy segítsek magamon? Hogyan dolgozzam fel? Mit tegyek? Szidjatok össze! Segítsetek!