Mi a jobb egy 15 éves gyereknek? Ha nem látja halála előtt hónapokig a dédimamát, vagy ha látja ugyan, de gépeken van, gépektől függ?

Szembe tudnál magaddal nézni, ha nem búcsúznál el tőle? Barátnőm van ilyen helyzetben, igaz ő 21, de félti a lelkét, hogy összetörne és így emlékezne rá örökre. Neked kell eldöntened hogy mit érzel helyesnek. Én a magam részéről családommal kapcsolatban nagyon lelkis vagyok, de bemennék, hisz szeretem, tisztelem, becsülöm az illetőt.

Egyébként nagyon sajnálom hogy így alakult, kitartást neked és a családodnak, a döntésedért pedig senki nem vádolhat, bárhogy is döntesz!

Bármit lehet. Egyik sem rossz. Nyugodtan tedd azt, amit most szeretnél.

Mit gondolsz neki jó lenne, ha bemennél hozzá? Lehet érezné, ha ott vagy vele, vagy ha megfogod a kezét?(az érintés fontos dolog) Értékelné, hogy megteszed, ha nem is könnyű neked szembesülni a helyzettel?

Egy tanácsom van: ha úgy döntesz bemész és van rá lehetőséged menj egyedül!

Úgy kérdezel, mintha nem rólad szólna a kérdés. Ha te vagy valóban a kérdező, akkor ez eléggé önző dolog.

Úgy kéne gondolkodni, hogy mi lenne a dédinek a legjobb! Halál élet része, senkinek nem kell félni tőle.

Mivel talán van értelme, ezért az a biztos, ha meglátogatod, nem? Mindegy, hogy 20 vagy 90 vagy 130 éves.

Kérdező: "Mi lenne jó nekem a későbbiekben?" - a helyes kérdés nem ez, a helyes kérdés az, hogy a Dédinek mi lenne a jó... tudod, régebben a halált, az élet befejezését az élet természetes részének tekintették, az ember az élete végső szakaszát is általában abban a környezetben, azoknak a körében töltötte, akik között az élete előző szakaszait, és mivel a gyerekek is abban nőttek fel, hogy mellettük születnek és meghalnak emberek, ezeket a dolgokat az élet természetes részeként elfogadták.

Ma ugye mndkét dolog többnyire elszeparált helyen, kórházakban történik, az illető természetes közegétől távol. Ennek van haszna is természetesen, a szakmai segítség jelenléte. De van az éremnek persze másik oldala is, pont az, hogy generációk vesztik el a kapcsolatukat a valósággal, nőnek fel abban, hogy a születés és a haldoklás valami távoli és misztikus dolog , olyasmik, amitől jobb távol lenni...

Szóval félre értés ne essen, a születés és a halál élménye eredendően nem káros senki lelkére se, nyilván nem, hisz az egész biológikum, élet, emberi faj a születés és halál körforgásában alakult és fejlődött a mai szintre. Az, ahogy ma reagálnak erre emberek a mi társadalmunkban, az az elidegenedés az egyfajta szocializációs ártalom.

Persze az is igaz, hogy mondjuk csak 100 éve is az emberek, a gyerekek jóval természet-közelibben nevelkedtek, többnyire a körülöttük élő élőlényeken, állatokon már sokszor megtapasztalták a születést és halált (sőt, az utód létrehozását is:)), mire embereknél, hozzátartozóknál is szembesültek vele, tehát volt alap, amire a nevelés, a személyiség fejlődése építkezhetett. Ma igazándiból én se tudom, hogy hogyan lehet ezt a kérdést jól kezelni.

Neked mi lenne a legjobb? Ha bemennél hozzá.

Lehet, már nem ismer meg,de talán mégis.

Gyötörne a lelkiismeret, nem tudhattad, megismert volna-e.

Nem tudtál tőle elbúcsuzni, nem fogtad meg a kezét, mikor még teheted volna..Menj csak be. 15 évesen ezt vállalni kell, Magadért, a betegért.

Hogy békében élj utána önmagaddal. Ne sirasd az elmulasztott időt, lehetőséget.