Elhagynátok a férjeteket, ha nem akarna gyereket, pedig a kapcsolat elején még ő is akart?

Becsületes vagy, és ez nekem tetszik. Sok nő csak elveszi, amit akar, kérdezés nélkül esik teherbe. Ez veszélyt jelenthet abból a szempontból, hogy a gyermeknek szüksége van szerető apára is. Ugyanakkor sok férfi válik szerető apává, miután meglátja a picinykét, aki a természet jóvoltából többnyire az elején a papára hasonlít jobban, mint a mamára, csakhogy könnyű legyen elfogadni. A döntést neked kell meghoznod, erre mindenképpen vigyázz, ne fogadd el egyikünk javaslatát sem, csak gondold át őket jó sokszor! Kérdéseim, amiket érdemes lehet végiggondolnod:

Biztos, hogy ez a kapcsolat tényleg rendben van? Működőképes, ha ennyire eltérő az értékrendetek?

Biztos, hogy sürget az idő, és nincsen még pár éved arra, hogy szüljél?

A következő kapcsolatban biztos, hogy minden rendben lesz, és nem jársz hasonlóképpen?

Mi van a férjed munkaszeretete mögött? Tényleg az alkotásvágy, vagy munkaalkoholizmus, vagy esetleg amíg dolgozik, addig sem kell szembenéznie bizonyos problémákkal?

És te miért tartod fontosabbnak, hogy gyereked legyen, mint a kapcsolatodat a férfival, akit szeretsz? Bízol még benne? Ha meglesz a gyerek, akkor a férjedre még marad majd a szeretetből? (nő vagyok, ne gondold, hogy emiatt kérdezem) A kapcsolatok sok esetben siklanak ki azon a ponton, hogy a nőnek fontosabb a gyerek, és nem jut idő a férjre, a férfinak meg a munka, ezért nem jut idő a nőre. Valamiért most egy zenész barátom jut eszembe, aki ugyanígy tett a tanárnő élettársával. Nem akart gyereket, de hamarosan mégis teherbe ejtett egy másik nőt, aki meg is tartotta a gyereket. Ezzel a másikkal összeköltözött, de a gyerek a nő férjének a nevére lett írva, a törvény alapján. A nő férje pedig nem is tiltakozott, majd aztán az új nő vissza is költözött a férjéhez, gyerekestül, és a zenész barátom azóta is próbálja visszaszerezni a már megszeretett gyermeket, legalább láthatásra. A munkáját, a zenélést pedig teljesen elhanyagolja, mert a gyereke az első. Szóval, azt mondom, az élet fura dolgokra képes. Egyébként pedig én 38 évesen, és 40 évesen szültem. Nem vagy elkésve.

Sajnos a környezetemben van ilyen-olyan példa is:

húzták-halogatták a gyermekvállalást, majd a nő elmondta, hogy ő nem is akart és nem is akar soha gyereket. Elváltak, de a férfi már 50 év körül volt, a mostani párja is ennyi idős, így már nem lesz gyerekük.

Nincs szerintem ilyen esetben olyan lehetőség, hogy együtt maradtok (bár ezt soha nem lehet tudni):

1. ha teherbe esel, úgy hogy a párod nem szeretne gyereket, akkor minden egyes vitánál, veszekedésnél elő fog kerülni, hogy ő nem is akarta ezt a gyereket

2. nem lesz gyereketek, ahol te fogod mindig a szemére vetni, hogy miatta nem lehetsz anya és feladtad ezt érte, és ez annyira elmérgesíti a kapcsolatot, hogy szétmentek

3. szétmentek már most, és reménykedhetsz, hogy találsz egy olyan társat, akivel közös nevezőn vagytok vagy a párod átértékeli a helyzetet

Bár most jut eszembe, hogy talán az is lehet a háttérbe, hogy megijedt, hogy elsőre nem jött össze a baba. Megrémült, hogy valami baj lehet és inkább nem akarja tovább forszírozni.

Mindenesetre gondold át, hogy te mit szeretnél, képes vagy-e úgy leélni az életedet, hogy nem lesz gyereked soha? Beszéljétek meg, hogy miért nem szeretne...

Sajnos ebből is látszik, hogy hiába ismeri valaki a párját, hiába közösek a terveik a jövőre, az emberek változnak és semmi sem életbiztosítás.