Lányok, fiúk, titeket mennyire fognak pórázon a szüleitek? (19/L)

Olvastam már hasonló kérdést. Sajnos azt mondom, hogy "benneragadtál" a kisgyerek skatulyában. A gyerekek kamaszkorukban elkezdenek lázadozni, feszíteni a húrt, aztán a szülő tudatosan egyre többet enged nekik, ha látja, hogy egyre felelősségteljesebbek. Kamaszként szoktak igérgetni, hogy "ha elengedsz megcsinálom a házimat" stbstb, kijavítom a kettesemet, ilyenek, legalábbis én így csináltam, valamit valamiért rendszer volt. Na de ehhez el is kellett kezdjek lázadni, ez természetes és szükséges. Nálad valami kimaradt, ami anyukádnak persze hogy kényelmes volt, mert nem volt kit megfékezzen, de pont ezért ragadtál benne a kisgyermekségben.

Mivel felnőtt vagy, azt javaslom hogy ne most kezdj el "lázadozni", hanem kijelented hogy ezt találtad ki, így fogsz hazajönni, és majd x-kor jössz, (nem flegmán!).

Ha meglepődik, felvilágosítod hogy felnőtt nő/férfi vagy, köszönöd hogy vigyázott rád gyerekkorodban, mostmár Te vigyázol magadra.

Ennek ez az egyetlen módja.

Egészen addig így volt, amíg kolis nem lettem... azaz idén szeptemberig. 200km-re nem tud mit tenni, de ha pl. suliszünetben akarok valamit, azt is jó előre tudni akarja, és nem igazán szeret elengedni...

20/L

Ez volt az egyik ok, amiért 19évesen elköltöztem otthonról.

23L

Én 19 évesen egyszerűen kijelentettem, hogy felnőtt vagyok, oda megyek, ahova akarok. Végiggondolták, belátták hogy igazuk van.

A teljes igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy gimiben kollégista voltam, és az utolsó évben már lényegében saját magam tartottam el, és azóta is, így nem a levegőbe beszéltem. Ha olyan fajta fiatal lettem volna, aki a mosógépet nem képes elindítani, akkor valószínűleg kb. kiröhögtek volna a felnőttségemmel :)

nálam csak ha sötétedéskor akarok elindulni akkor nem akar engedni merthogy megtámadhatnak

de erre annyi a receptem hogy elmegyek és az ajtóból még visszakiabálok hogy nagyjából mikor jövök haza és ha gond van úgyis hívom.

meg nem engedi hogy más nálam aludjon csak ha előre szólok egy héttel.

a többi dologba sosem kötött bele, mert egyszerűen közöltem vele hogy felnőtt vagyok, elmegyek ide és oda, és mikor vagyok várható vissza amit be is tartottam, nagyjából pontosan.

lehet neked is így kéne, nem leállni veszekedni hanem egyszerűen kiszólni felöltözve az ajtóból hogy majd jössz.

anno 16 éves koromtól kezdve járhattam bulizni, de inkább csak nyáron. anyum mindig tudta hol vagyok, kikkel vagyok, milyen program lesz. voltak idősebbek is a társaságban, ők vigyáztak rám.

komoly szabályrendszer volt, a valamit valamiért elv érvényesült, h megtanuljam hogyan működik az élet :) takarítottam, mostam, vasaltam, mosogattam, puccban állt a lakás, cserébe kaptam egy kis költőpénzt, és szombat esténként beülhettem a barátaimmal sörözni valahova. a tanulás is nyomott a latba. ha valami gyalázatos jegyet hoztam olyanból, ahol többre is képes lettem volna, akkor komoly szankciók voltak. a matek felett anyám szemet hunyt, együtt imádkoztunk érettségi előtt, h valahogy legyen meg a kettes :D hármas lett, szóval pezsgőbontás, konfetti :)

érettségi után már mehettem amerre láttam, nem voltak kikötések. onnantól saját magamért feleltem, persze anyám féltett, de tudta, h ez a legjobb korszak, ilyenkor kell tombolni, élni, ismerkedni, világot látni :)

ja, és ekkoriban jártam az első barátommal, anyám nagyon bírta a fiút, nála alhattam hétvégente, vagy épp ő jött (olyankor anyám szedte a sátorfáját és elrobogott a pasijához :) ballagási ajándékként befizetett minket egy görög nyaralásra :) szóval elég hosszú volt a póráz 19 évesen :) hozzá kell tenni, h bízott a barátomban, aki akkor már 25 éves volt, és nagyon vigyázott rám mindig.

Nálunk olyan 16-7 éves korom óta nincs ilyen szabályozósdi, max annyit mondott anyu még 19 éves koromban is, hogy "nem kéne ennyit éjszakáznod". Nem voltam soha egy lázadozó bulizós fiatal, így igazából az átpartizott hétvégékről nem beszélhetek, de emlékeim szerint sosem volt olyan, hogy márpedig valahova nem mehettem el és kész.

Az egyetemista évem első felében volt még egy darabig téma (akkor 20 voltam), hogy túl sokat járok el, nem lesz ennek így jó vége, blabla, akkor az volt a válaszom, hogy ne aggódjon, majd én érzem mikor lesz sok! Aztán félév végén abba is maradt ez, látta az eredményeimet és azt, hogy bármit is csinálok, akkor is a kötelességeim vannak az első helyen! Most 22 vagyok és azóta (jó két éve) már abszolút nem szólnak itthon bele, hogy mikor mit csinálok és kivel.

Elszoktam mondani, hogy hova megyek és mikor jövök, illetve szólok ha kések. Ez náluk elvárás, nálam pedig természetes, én is szeretem tudni, hogy a szüleim hol vannak, fura lenne, ha 3 napokra eltűnnének szó nélkül, nyilván én is felhívnám őket, hogy most mivan! :D