Van olyan férfi aki évekig elviseli következmény nélkül hogy anyuka a gyerekkel/gyerekekkel alszik ő meg a kanapén?
Nálunk anyuék mindig is külön aludtak, pedig nem rossz a házasságuk.
Miután felújították a házat reméltem, hogy végre lesz egy külön szobám, és kicsit elúzódhatok mikor magányra vágyom.
Erre anyum beköltözött hozzám, mert a testvérem egyedül akar lenni.
Ez valami új hobbi az ősanyáknál, hogy a gyereknek törést okoz, ha nem aludhat anyucival?!
24 éves vagy és gyerekkoromban kiröhögték általában azokat, akik az anyukájukkal akartak aludni, 30 gyerekből ha 1 ilyen volt. Hogy a búbánatba fog megtanulni önállósodni meg a saját lábra állni az a szerencsétlen gyerek később, ha még saját ágya sem lehet?
IGen, előfordul, hogy megijednek a vihartól, akármitől, 1-2-szer mindenhol belefér, hogy anya és apa között alszik a kisgyerek. De az, hogy minden napi rutin szinten ez megy, az beteges.
A legnagyobb probléma ezzel az, hogy az ilyen "anyák" kihasználják ezt a helyzetet, ahogy már valaki is írta, hogy ne kelljen z apukával lenni. Mivel ha a gyerek érdekeit néznék, akkor megpróbálnák elmagyarázni neki, pl. mesékkel vagy más módon, hogy egyedül aludni jó és nem kell félnie (az én gyerekkoromban ezt még így csinálták, pl. a húgom is félt egyedül, így ő aludhatott kislámpával, egy idő után pedig tudott már nélküle is). Ehelyett inkább betegesen próbálják magukhoz kötni a gyereket...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!