"18 éves vagyok, felnőtt ne szóljanak bele az életembe" Tényleg jogos így gondolkoznia egy fiatalnak aki még anyuci meg apuci pénzéből él és nem tett le semmit az asztalra? Bővebben lent.

8. +1

az is hülye, akire rácsapják az ajtót, mégis ad tetkóra meg piercingre. felőlem mehetne bulizni a gyerek, demegmondanám, h kifelé menet vigye ki a szemetet, mert a felnőttéválás kétirányú utca. tudod, az sem járja, h valaki tényleg felnőttként itt sír az élet igazságtalanságán, meg hogy milyen nehéz szülőnek lenni, holott azért csak ő nevelte azt a gyereket ilyen 18 évessé és még most is rengeteget hibázik, mert tisztelet sehol a szülő iránt, de azért az tömi pénzzel. ha én lennék az a 18 éves fiú, én is azt szűrném le, h muterral bármit meg lehet tenni, mert teljesen eszköztelen, semminek sincs következménye és a végén mindig az lesz, amit én akarok. azért nem minden 18 évessel fajulnak el a dolgok idáig

Én magamat tartom el, külön élek, mégsem érzem magam felnőttnek.

Azért, mert valaki be tudja fizetni a számlákat, nem biztos, hogy felelősségteljes.

20 éves vagyok, itthon élek, egyetemre járok és dolgozom mellette. Édesanyám mondja mindig, hogy felnőtt vagyok, mire az én válaszom az, hogy csak nagykorú, mivel még nem élek külön és nem vezetek saját háztartást.

Ellenben bizonyos dolgokban elég érettnek érzem magam ahhoz, hogy úgy érezzem, közelítek hozzá.

Édesanyámtól is sokszor megkapom, hogy érettebb vagyok, mint ő, 44 éves fejjel.

#8-as megfogalmazta amit gondolok. Ugyanakkor szerintem fontos az is, hogy tereljük a gyereket afelé hogy egyszer majd kilép a nagybetűsbe és mi megbízunk a döntéseiben. (Nem az ajtócsapkodásra gondoltam és nem feltétlenül a 18.szülinapjára, de fontos mindkét félnek éreznie és tudatosítania magában hogy az a gyerek hamarosan felnőttként kell megállnia a helyét).

Nálunk a 18. szülinapommal egyetlen dolog változott amit én fontosnak éreztem meglépni, nagyon ritkán jártam el bulizni, de addig az őáltaluk engedélyezett időpontra mentem haza, ez után már nem kértem engedélyt, hanem szóltam hogy hová megyek és kb meddig maradok pont. És ők sem mondták hogy de ameddig az én kenyeremet eszed stbstsb. A kötelezettségeim ugyanúgy megmaradtak, hiszen nem adtam pénzt rezsibe, de nem kértem beleegyezést. Ugyanakkor a pénzükkel és a jóhiszeműségükkel sem éltem vissza soha. És ez abszolút nevelés kérdése. Az a szülő aki hagyja elkanászodni a gyerekét az is részese a folyamatnak, ami ide vezetett, így ne lepődjön meg hogy a jogilag felnőtt kor határán az amúgy is pofátlan gyereke még ilyen mondatokat is benyög.

Attól függ mit csinál a gyerek.

Nagyon könnyű ennyi idősen megcsúszni, bajba keveredni is, a tapasztalatlanság, a mértéktelenség, a vágyak és a szenvedélyek valós veszélyeket rejtenek magukban.

Az sem igaz, hogy nem tett le semmit az asztalra! Azért egy rendes érettségi, nyelvvizsgák, felvétel egy normális egyetemre, a 12 osztály évismétlés és nagyobb bukdácsolás nélküli kijárása, egy zökkenőmentes életút igenis valós teljesítményt mutat. Nagyképűséget, büszkeséget, kivagyiságot, világmegváltó hangnemet nem, de egy jóleső elégedettséget igenis indokol. Ennek elérése a legtöbb helyen a MINIMUM követelmény a gyerekkel szemben.

A hajnalig tartó bulizások, bedrogozások, lerészegedések, az útkeresés és a kicsapongás ennyi idősen sokkal tolerálhatóbb, mint a későbbiekben.

Amit te írsz, az hemzseg a sztereotípiáktól, mintha azt éreztetnéd, hogy te nem ilyen vagy és lenézed azt, aki szerinted ilyen, amiről te beszélsz az nagyon ritka. Minden az arányoktól és a körülményektől függ.

És az jogos amikor még a felnőtt gyerekre is rájárnak a szülők, a mellüket verve mint egy mártír "hogy nézd már meg mi mindent tettem éreted, feláldoztam miattad az életem te hálátlan d*g" stb? Vagy amikor 18-20 éves gyereket zsarolnak azzal, hogy "amíg én tartalak el, addig k*ss a neved" vagy "nekem van igazam mert én vagyok a szülőd"? Ugyan kérem szépen, a kornak már rég nincs köze ahhoz, (sőt talán sosem volt) hogy ki milyen tapasztalt vagy okos. Legalább ugyanannyi pocsék szülő van mint amennyi rossz gyerek. Olyan unalmasak már azon emberek akik azt gondolják, hogy a szülőnek mindenhez joga van csak mert felnőtt és mindig igaza van és persze szent. Arról nem is beszélve, hogy a 18 éves gyerek NEM TEHET arról, hogy 18 éves és még nem tett le semmit az asztalra. Mert apuci meg anyuci mit tett le az asztalra? Hogy takarít az iskolában 40 éve vagy eladó a boltban? Aki élni akar, annak muszáj "valamit letennie az asztalra", szóval az nem dicsőség, hogy hogy a felnőt idősebb és több alkalma volt tenni valamit... Arról nem is beszélve, hogy nem is igaz, hogy tettek le semmit az asztalra. Rengeteg gyerek van aki már most többet élt meg, tanult, dolgozott mint sok nagyszájú felnőtt.

Ja és arra gondoltál már, hogy vajon miért ilyen az a gyerek? Talán mert valaki nem jól nevelte? Hoppá. Az nem úgy van, hogy 18 évet eléri a gyerek, és akkor hirtelen kitörlődik minden hatás belőle és hirtelen csak ő lesz felelős a viselkedéséért.

szerintem nagyon sok tininek hangzott már el hasonló a szájából. köztük vagyok én is. nem vagyok rá büszke, de volt amikor ilyen szöveggel vagdalkoztam. jóanyám ilyenkor rávilágított, h kicsit több alázat lenne tőlem elvárató, mert a 18 év még nem érdem, és majd ha annyit melózok mint ő, befizetem a számlákat, tudok felelős döntéseket hozni, akkor leszek felnőtt. megérettem, és igazat adtam neki. mert tényleg igaza volt. de ezt nem akkor látja be az ember, hanem huszonévesen, mikor elköltözik, és próbálja kisakkozni a bevételből a kiadást, meg némi szórakozást is.

nem bankautomatának néztem anyámat, a piercinget 20 évesen csináltattam saját pénzből, és mikor anyám fennakadt rajta, akkor mondtam, h oké, nem tetszik, de te mondtad, h dolgozzak meg érte, és lehet. hát lett :)

nálunk inkább az érettségi után lazultak a dolgok, addig keményebben voltam fogva, bulizni igazán csak nyaranta mehettem előtte. jó is, h nem hagyott elzülleni, és támogatott abban, h lehessek valaki az életben.

hálás vagyok anyumnak, h következetesen nevelt, és sem akkor, sem most nem ítélem őt túl szigorúnak.