Nem tudok főzni 19 évesen. Más hány évesen tanult meg?
12 évesen , sőt már előtte is könnyebb dolgokat főztem, mert muszály volt, külömben én, és a 2 tesóm éheztünk volna a kedves édesanyám jóvoltából.
Sokszor nem sikerült, vagy még ehető volt, megettük, de egyre jobb lesz.
Volt olyan, hogy a karfiolt kirántottam simán, és nem főztem meg előtte :S
de nem olyan nagy ördöngősség.
Anyukám sem tud jól főzni, sőt a nővérem sem egy házi tündér. Mamám viszont igen. :)
Gondolom h nem azért fog elhagyni a párom mert nem tudok főzni. :D Majd ő megtanít, hogy ne haljunk éhen ha összeköltözünk. :)
Nekem mindig segítenem kellett anyukámnak a konyhában. Mindig egyre több és nehezebb dolgot bízott rám. Emiatt néha nagyon utáltam, hogy nekem be kell kevernem a palacsinta tésztáját és csak utána mehetek a barátnőmmel játszani. Később már a sütést is átvettem tőle, mert megszerettem.
Komolyabban kb. 14 éves koromban főztem, mivel a szülők dolgoztak, az öcsémnek meg nekem enni kellett. Persze azért nálam is volt szétfőtt tészta, paprikás krumpli, odakozmált pörkölt...
De tény, érdemes az alapokkal kezdeni, ha már ezek teljes magabiztossággal mennek, úgyis elkezdesz kísérletezni magadtól is. :)
Szia!"Jó pap is holtig tanul" ugyee? :) Amíg valaki a szüleivel él,nincs "rászorulva",hogy megtanuljon főzni...esetleg hobbi szinten,szórakozásból összedob egy-egy könnyű kaját.Én 18 évesen költöztem össze a párommal,azóta minden nap főzök rendszeresn.Azóta eltelt 6 év,tehát volt/van időm fejleszteni a tudásomat :) és próbálkozom újdonságokkal is.Na nem ilyen bonyolult dolgokat gyártok,a magyar konyha egyszerűbb ételeit,a tésztaféléket,grillezett finomságokat szeretjük(kivéve a húst,mert az sosem ettem)
Szóval majd fokozatosan belejössz,nem kell megijedni a feladattól!Az meg külön szuper,hogy a párod szeret főzni...olyan jó,a férfiak általában ügyesen boldogulnak a konyhában!
Nehogy problémázz már ezen!
Ha nem maradtok éhen egyik nap sem a közös életetek kezdetén, akkor minden rendben. ;)
Olvasva a kommetjeidet is, szerintem érdekel a dolog, érzéked is van hozzá, tanítómestered is lesz, úgyhogy fel a fejjel! ;)
Minden rendben van, de különösen rendben lesz, hidd el!
(Akkor lenne baj, ha 20 év házasság után sem tudnál egy, teszem azt, tejbegrízt összehozni.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!