Ti mit tennétek az alábbi helyzetben?

Páromnak a családjában az a természetes, hogy "mindent együtt csinálnak". Pl.: Ha az apja talál valami fusi munkát valakinél, akkor hazamegy és azt mondja a páromnak, hogy: Holnap megyünk reggel 7-kor a Lacihoz tetőt csinálni. (Tehát a párom apja, és a párom aki akkor vett tudomást azt egészről). És náluk ez teljesen természetes. Viszont számomra teljességgel elképzelhetetlen. A mi családunkban ez valahogy így hangzana: - Holnap reggel 7-re megyek a Lacihoz, tetőt kell nála csinálni, most beszéltem vele. Van kedved jönni? Szóljak neki, hogy jönnél te is? (És ilyenkor van választási lehetőség is, náluk nincs olyan, hogy nem, mert épp más dolga van).

A fentiekkel nem is lenne gond, mert mindenki azt csinál ahogy neki jól esik, de a mai nap történt, hogy azt mondta nekem a párom, hogy: - Holnap felkelsz és délelőtt vagy délben ásol. (4 lyukat diófának) Erre én annyira ideges lettem, mert nem vagyok ehhez hozzászokva és nem is leszek. Ez számomra parancsolgatás. És ha én mást terveztem holnapra? Holnapután is jó az az ásás vagy nem? Vagy én látom rosszul?

És mondtam neki, hogy én nem ők vagyok. Nekem ez nem normális, hogy így beszélnek velem. És hogy el kellene fogadni a másikat olyannak amilyen. De, hogy mindig csak ő fogadjon el engem? - ezt kérdezte erre.

Pedig szerintem ebben a szituációban nekem van igazam, mert én biztos nem megyek oda hozzá, hogy márpedig holnap ezt és ezt fogod csinálni. Ez olyan mintha a rabszolgája lennék.