Segítség, megkattanok! Külföldről hazajövök szabira, és nem bírok ennyi felé szakadni! Vm jó tanács?

Rettenet nagy bunkóság úgy járni valakivel, hogy még az előző után vágyódsz, nem tetted túl magad rajta. 24 éves nőként ezzel már tisztában lehetnél! Az ilyen emberek kapcsolatfüggők, akik még az előzőből is alig lábaltak ki, de már könyékig benne vannak a következőben...

Egyébként én is külföldön élek, és ha hazamegyek, így szoktam intézni (tegyük fel, 2 hét):

Alapjáraton édesanyámnál tartózkodom, az én szüleim is elváltak, de ott lakik a testvérem is. Minden héten mondjuk 2-szer meglátogatom az édesapámat is (ugyanabban a városban), vagy elmegyünk valami közös programra (kirándulás, termálfürdő, fene tudja).

Ezután a következő a sorban a tágabb értelemben vett család: édesanyám ágán a nagyszülők, nagynénik hetente összegyűlnek hétvégén, így 2 hét alatt igyekszem kétszer találkozni velük. A család másik felével (édesapám ága) annyira nem szoros a kapcsolat, de őket is meglátogatom egyszer a 2 hét alatt.

Ezután jönnek a barátok, haverok: 2 hét alatt mondjuk 3-4-szer felutazom délután BP-re, szervezünk valami programot és esetleg beülünk egy kocsmába este. Az utolsó busszal hazautazom, így a barátoknak is megfelel meg édesanyámnak is.

Ha ebbe még jelenlegi párt, exet is bele kellene számolnom, akkor így tenném: egy délután az exé, a barát meg aludhat nálunk majdnem minden nap, 1 nap meg én alszok náluk, hogy az anyósjelölt se sértődjön be.

Ügyintézés délelőtt.

Szerintem nem olyan átláthatatlan.

Tudom ezt csak az érzi át igazán, aki ilyen helyzetben van/volt. Nekem is volt egy barátnőm, aki hazajárogatott külföldről, itthon rengeteg barátja volt, meg persze a családja. Mindenki szeretett volna találkozni vele azon az egy héten, akkor ő közölte mindenkivel, hogy 3 napig a családjával lesz, mert az az első legfontosabb, még van 3 napja, abból kettőn szeretné a saját dolgait intézni, és marad egy nap, amit a barátaival tölt, ezért aki szeretne vele találkozni az jöjjön fel hozzá aznap.

Na akkor én vérig sértődtem, mert úgy éreztem nem vagyok olyan jó barátnő, hogy rám szánjon egy napot és ne közösen a többi baráttal. De később én is kikerültem külföldre és akkor jöttem rá, milyen nehéz ez az egész találkozós dolog, hogy mindenkivel találkozzak, senki sem sértődjön meg. De sajnos mindig lesz aki megsértődik, mert sokan itthonról nem látják a helyzetünket. Mérlegelni kell ki a legfontosabb, azzal találkozz, és aki nem annyira annak mondd azt, hogy legközelebb, talán így nem lesz sértődés. Én is így csináltam, és megértelek, tudom hogy kész rohanás az egész, még ha 2 hét vagy 3 hét, akkor is.

Csatlakozom az előzőhöz, ezt tényleg szerintem csak akkor érti meg az ember, ha maga is kerül ilyen helyzetbe. Én is kinn élek, én konkrétan már odáig jutottam hogy nem szeretek hazamenni, hiába szeretem a szüleimet... mindig ezerfelé kéne szakadni abban az 5-6 napban amit otthon tudunk tölteni a férjemmel, és a vége mindig az, hogy rohanás az egész, nem is tudunk kikapcsolódni, pedig fontos lenne azért, mivel az éves szabadságunkból vesszük el azt az időt.

Úgy oldjuk meg, hogy ritkán megyünk haza, ennyi. Pl karácsonykor a szüleinknek alap volt (szerintük) hogy majd hazamegyünk mindig, na idén már nem megyünk, mert oké hogy NEKIK az úgy kellemes és kényelmes, de nekünk marhára nem. Jöhetnek azzal hogy ez a szeretet ünnepe meg ilyenek, de igazából épp hogy nem azon az 1-2 napon kéne hogy múljon a szeretetkifejezés, hanem egész évben. Ennyi. Ne törd magad, csináld amit tudsz és alkalmazkodjon kicsit a többi ember is, ne mindig csak te.