Hogyan érintene, ha párotok/férjetek inkább a munkatársát választaná a családja (felesége és babája) helyett?
Nyár végétől, ősz elejétől hetente 6 napot dolgozott, kemény fizikai munkát, ha itthon volt aludt, mert fáradt volt, a pihenő napján szintén aludt. Tegnap volt az első szombat, hogy nem kellett mennie dolgozni, és nem tudott itthon maradni velünk, egész nap a megye másik végében lévő településen segített a munkatársának (akinek hozzá teszem van segítsége, apja, testvérei, sógora). Egész nap ott volt, fáradtan, berúgva jött haza este. Ma az apósának segít, megint csak egész nap, apukámnak nincs más segítsége, ezt meg is értem. De arra nem tud felelni, ha kérdezem, hogy miért választotta a munkatársát helyettünk.
Ma megint fáradt lesz. Holnap pedig reggel fél 5-kor kell, hogy újra el kezdje a heti robotot.
Nagyon boldogtalan vagyok, semmi intim vagy szerelmi életünk nincs. Sőt semmilyen közös életünk nincs, hisz alig látjuk egymást. Mondtam neki mennyire boldogtalan vagyok, nem felelt rá. Semmire nem fele. Nem tudom, most én vagyok a hibás, már nem szeret, vagy mi történt velünk?
Titeket ez hogyan érinteni? Mit tennétek? Tudom le kellene ülni megbeszélni a dolgokat, de vele nem lehet.
7 éve együtt vagyunk, 2 éve együtt élünk, de még csak pár hónapja vagyunk házasok, huszas éveink végén járunk.
Lehetséges, hogy a kemény fizikai munka monotonitása miatt levert és ilyen nem törődöm. Elfogadta, hogy nem lesz jobb, ezt kell csinálnia mindig és ezért borult meg kicsit.
Babátok milyen idős? Szabadnapján fél órát sem törődik vele?
Engem nagyon rosszul, pláne ha meg sem akarná beszélni a dolgot, pedig szóból ért az ember. Kitartás!
Az a kérdés, hogy régen is ilyen volt-e ? Vagy mostanában változott meg ?
Kommunikáció nélkül ezt képtelenség megoldanotok.
Ma pl. ha az apudhoz ment segiteni, te miért nem mentél vele?
Engem is rosszul érintene, mindenféleképpen rá kell venned, hogy ez igy nem élet.Meg kell beszélni vele segitsen neked abban, hogy ujra boldog lehessél mellette, persze 2-õn áll a vásár.
Ja és tudom, hogy mi az,amikor a férjjel nem lehet megbeszélni a magánéletet. Egyszerüen nem érdekli õket.
Próbáld valahogy átvészelni ezt a helyzetet.Hisz gondolom értetek is dolgozik, hogy legyen pénz a közös életetekhez.
Nem tudok jobbat mondani,minthogy kitartás,biztosan javul a helyzet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!