Mit csináljak? Kaptam pár négyest. (többi lent)

Szia!

Hát azt hiszem mi egy cipőben járunk. Az én drága anyukám is ilyen volt velem, végig általánosban és gimiben is, ha hagytam volna magam.

Hát hogy is mondjam. Az egész általános iskola nálam azzal ment el, hogy nekem kellett lennem a KITŰNŐ TANULÓNAK. MINDIG. Nekem kellett lennem a tökéletesnek, a szófogadónak, az osztályelsőnek. Annak, aki helyesírásversenyekre jár, aki matekversenyekre jár, aki szavalóversenyekre jár. Ja és rajzversenyekre is. Mondván, hogy én különb vagyok a többieknél, stb.

Sokáig nem is láttam ám ,hogy amit csinál az rossz. De az biztos, hogy én egy életre meggyűlöltem anyámat. És ezt szó szerinte vedd. Nem tudom ,hogy szeretem-e őt, de az BIZTOS, hogy gyűlölöm. A lelki terrorja kb ugyanebből állt mint a tiéd: cinikus hanggal közölte hogy belőlem kukás lesz, nem fognak felvenni sehová.

Ha már hoztam egy négyest: zengett a ház. Ha annál rosszabbat hoztam, inkább le se írom hogy mi volt. Egyszer pl kaptam matekból egy hármast, és azzal akart megalázni, hogy ő azt a dolgozatomat nem fogja aláírni, hanem rak oda egy x-et, és akkor majd a tanár nem fogja érteni, hogy miért nem anyám aláírása van ott, és nem veszi vissza a dogám. Közben persze taknyom nyálam összefolyt, és ordibált velem.

Én őszintén szólva el nem tudom képzelni hogy ilyen lelki fenyítésnek tegyem ki a gyerekem vagy bárkit akit szeretek. Utólag el is gondolkodom néha, hogy anyámnak jól esett ez amikor ezt csinálta velem? Vagy mit gondolt hogy esik ez nekem? Na mindegy.

Ennek ellenére egyszerűen a sírásig szekált minden egyes alkalommal.

Addig gyakoroltatott velem mindent, amíg nem tudtam tökéletesen és nem sírtam. Ja és persze ő mindig üvöltött velem mindenért. Ha nem értettem valamit akkor azért, ha elrontottam valamit akkor azért.

Volt egy barátnőm amivel mindig versenyeztetett. Mindig hozzá hasonlítgatott, hogy ő milyen h_lye, és mégis jobb jegyet kapott nálam.

Ez borzasztó sebeket ejtett az önbecsülésemen. És a félelmetes ebben hogy a mai napig nem is jött rá, hogy milyen rossz amit csinált. Meg se fordult a fejében, hogy Ő? Őt senki ne oktassa ki ,hogy kell gyereket nevelni. Egyszer írni fogok neki egy levelet, komolyan összeírom, hogy milyen lelki nyomorban éltem évekig miatta. Szerintem ezért is kezdtem el őszülni 14 évesen.

Egyébként szinte 100%-ra tudom, hogy anyukádnak nincs felsőfokú végzettsége. És komplexusa van emiatt. És ezt a gyerekein akarja bepótoltatni. Bár nekem van 2 bátyám, és velük nem volt olyan szigorú mint velem.

Komolyan velem egy életre megutáltatták a tanulást, és szerintem azért is tanulok nehezebben most, mert régen a fejlődésben lévő agyammal csak magoltam, nem gondolkodtam. És tanulni is félek. Ez kicsit hülyén hangzik, de a mai napig félek elkezdeni feladatokat megoldani, mert mindig eszembe juttatja, ahogy anyám sírásig gyakoroltatott velem mindent. És ugye ha régen valamit nem értettem vagy nem sikerült megoldanom valamit, akkor már előre sírtam, mert tudtam anyám ordítani fog velem. Nos az utóbbi (sírás) elmúlt mára - 25 leszek idén- de a kudarctól való félelmem nem.

Amúgy nekem elég sokáig tartott, amíg megértettem, hogy mit jelent tanulni, mert én annó mindent csak bemagoltam. Szóval a lényeg hogy csöppet sem voltam okosabb a többi gyereknél, mint azt jóanyám belém nevelte, és ugye amit anyuci mond az szent.

Egyébként anyámnak ez a 'különb vagyok mindenkinél' komplexusa a rokonokra is kiterjed. Pl. ha unokatestvéremről kiderül, hogy már elvégezte az újságíróit, anyámat megeszi a fe.ne, hogy az ő gyerekét még csak fel se vették orvosira. Hát igen: más kölke nem lehet különb mint az enyém.

Jótanács: Előttem többen írták, hogy "Mondd meg anyukádnak ezt..", "Mondd meg anyukádnak amit írtam!" Bár tavaly tetted fel a kérdést, de őszintén: szerintem te is tudod a lelked mélyén, hogy ez csak olaj a tűzre! Ha anyámat valaki, én, vagy bárki kioktatta volna annak idején, azt is én szívtam volna meg. Ja és ezzel nem az előttem szólóakat akartam megbántani, de akinek nem ilyen anyja volt, az csak maradjon magának és örüljön. Ettől függetlenül lehetett rossz gyerekkora az illetőnek, de most itt nem arról van szó.

Következmények:

1,gondoltam pl az öngyilkosságra már életemnek elég korai szakaszán (először alsós koromban), ugye emiatt a "nem tudok megfelelni az elvárásaidnak" életszemlélet miatt.

2,Aztán...anyám pont az ellenkezőjét érte el nálam ezzel a tanulás-mániájával, meg hogy rámerőltette, hogy tanuljak orvosnak, holott igazából nem is akartam orvos lenni szerintem sose. Őt ugye nem vették fel..innen ki lehet találni a többit.

3,Kb 23 éves koromra tudtam eldönteni, hogy mi akarok lenni véglegesen. És most fogok egyetemre menni megint, ha minden igaz. Namost ugye normál esetben durván 20 éves korára nagyjából mindenki eldönti mi akar lenni. Igen hát talán ha nem piszkáltuk volna a saját gyerekünket feleslegesen, lehet én is hamarabb kitaláltam volna.

4,BIZTOS, hogy nem fogok gyereket szülni, és nem tervezek családot sem, mert én nem akarom hogy a gyerekem utáljon engem. (ez mondjuk más okokból is adódik, ugyanis tudnék még mit mesélni az én kis 'családomról')

5,TÉNYLEG utálom anyám. Azt akit elvileg szeretnem kéne. Ha anyukád tudná mit tesz veled...HA AZ ENYÉM TUDTA VOLNA.

Bennem ez az egész tanulási/teljesítési huzavona csak azt mélyítette el, hogy nem szeretnek annak ami vagyok. Ill. "szeretlek de csak ha tökéletes vagy, úgy ahogy én mondom"

Egy szóval ezek semmit se tudnak a szeretetről.

Lenne még mit írjak, de így is elég hosszú lett. Bocsi.

ui.: bárkinek aki belémköt ezzel a hozzászólásommal kapcsolatban: nem fogok válaszolni!"