Az unokatesóm megszakította a kapcsolatot a családdal- hogy békítsem ki őket? Van-e egyáltalán értelme?

Nem leszek büszke arra, amit itt leírok, de felnőtt fejjel belátom, hogy a családunk igenis kirekesztette az egyik unokatestvéremet, aki ezért most nem beszél szinte senkivel.Szerencsére én kivétel vagyok, ugyanis egykorúak vagyunk és mindig barátnőként álltunk egymáshoz. Ép ezért akarok segíteni...tudom, hogy hosszú,amit leírok, de kérlek olvassátok el és mondjátok meg, van-e értelme próbálkozni kibékíteni őket?

Öten vagyunk unokatesók, alapvetően egymás után érkeztünk, az unokatesóm középsőként született. Ugyebár sokat rosszalkodtunk, mint a gyerekek általában, és nem is tudom miért, de ha lebuktunk, mindig rá fogtunk mindent (én annyira nem). Azt hiszem azért, mert egy idő után már alapból elhitték, hogy ő volt a rossz, és kapott ki helyettünk.

Sajnos az apja elhagyta őket, az anyukája pedig.... hát, elég depressziós személy, és ezt gyakran az unokatesóimon vezette le. Ez főleg őt érintette rosszul, sosem bírta a veszekedéseket vagy kiabálásokat,és néha meg is verte őt keresztanyu még gyermekkorában. A család pedig sosem adott neki igazat, bármiről is volt szó.

Igen, ez csúnyán hangzik, de nem arról van szó, hogy ne szerették volna őt, mert egyébként mindenki odavolt a humoráért és elismerték, hogy okos lány (sokat olvasott).... csak ő valahogy más, mint mi. Kereskedőcsaládból származunk, itt szinte mindenki boltos és hasonló, és elég realisták vagyunk, ő viszont verseket írt, rajzolt, színjátszott, fővárosi egyetemről meg művészetről álmodozott mindig. Igazából én sem tartom túl megvalósíthatónak ezeket a dolgokat, pedig amúgy tényleg nagyon tehetséges ezekben, csak hát senki sem tudja támogatni anyagilag. A lényeg az, hogy a családban mindenki kinevette és folyton leszólta, hogy túl nagyra van magával, el van szállva, mert ilyenekre vágyik.

Azért írtam le ezeket a dolgokat ilyen részletesen, mert istenem... én még csak most gondoltam bele komolyan, hogy miken kellett keresztülmennie, és nem tudom, elvárható-e egyáltalán, hogy megbocsásson. A családunkban sajnos mindig ő volt a rossz, csak én tudok róla, hogy még öngyilkosságra is gondolt 16 éves kora körül...

Aztán 20 évesen, mihleyst tehette, elköltözött és most nem nagyon beszél már senkivel. Elmondta nekem, hogy azért, mert nem akar többé szenvedni és gy legalább senki nem bántj. A család meg fel van háborodva, hogy minek költözött, hisz úgyse fogja sokáig bírni, és most dacból senki nem keresi őt.

Mit tegyek?