Mit tegyek? Legyek öngyilkos?

Remélem, írnak neked privátot többen. Egy dolgot azonnal tudok neked mondani: ne legyél öngyilkos :).

Hidd el, olyan hosszú még az élet, olyan sok szép dolog vár még rád, és ez, amin most keresztül mész, lehet hogy most óriási dolognak tűnik, de nem az. Próbáld a pozitívat látni a dolgokban:

- önállósodsz

- új embereket, helyeket ismersz meg, tágul a látóköröd

- jobb iskolába jársz

Semmi sem akadályoz abban, hogy a régi barátaiddal tartsd a kapcsolatot. És hidd el, az új helyre is be fogsz illeszkedni. Ne hagyd, hogy a fejedre nőjenek, hogy a fejedbe másszanak. Addig piszkálnak valakit, ameddig látják, hogy kikészíthetik vele.

Ha pedig ilyen kemény a helyzet, hogy bántanak, akkor szerintem nincs más, mint a sarkadra állni. Ha szembeszállsz velük, tisztelni fognak, még akkor is, ha mondjuk túlerőben vannak, és ne adj' Isten megvernek... Akkor is tisztelni fognak, ha nem nyuszi módjára tűröd a dolgot, hanem felszólalsz és kiállsz magadért.

Hajrá!

Először is ne haragudj, de alig lehet átlátni az írásod. Máskor próbálj vesszőt illetve pontot használni, mert nagyon egybefolynak a mondatok. Alig bírom kiszedni, hogy mit is akarsz.

Másodszor. Azt ugye Te sem gondoltad komolyan, hogy ezért öngyilkos akarsz lenni? Vagy ez csak figyelem felkeltés? Gyanítom, hogy igen. Idefigyelj, én is váltottam osztályt, méghozzá saját akaratomból, annak ellenére, hogy imádtam a régi osztályomat! Egyszerűen tudtam, hogy a jövőm szempontjából messze jobban járok a másik osztályban, barátokat meg máshol is lehet találni, de speciel a régieket is meg lehet tartani.

Mióta vagy az új osztályodban? Ha nem akarnak elfogadni, akkor ott nem az osztállyal van a baj. Próbálj meg Te közeledni hozzájuk és ne azt várd, hogy majd csak odamegy a legmenőbb banda, hogy állj be a csapatukba. Nem, nem. Nagyon egyszerű: óra előtt odafordulsz a melletted ülőhöz és megkérded ,hogy mi volt a lecke, vagy mit kellett tanulni (még ha pontosan tudod is, hogy mit kellett). Innentől kedve már megy magától a beszélgetés :) ne egy emberre akaszkodj, hanem minél több gyerekkel próbálj beszélgetni, bármiről. Akár tesi órán, vagy akárhol. Az a jó, ha mondjuk segítséget kérsz, mert akkor látják, hogy hasznosak lehetnek más számára. Ne nyávogj, hogy mennyire hiányzik a régi osztályod, mert az csak nekik lesz sértő.

Aztán ez a kollégium dolog. A legtöbben földhöz vernék a s$ggüket, ha 5 napig szülőktől távol lehetnének! Nem olyan poén ám mindennap 35 km-t zakatolni. Én viszonylag közel, 10 km-re lakom a sulimtól kb, de még ez is szörnyű, a távolsági buszok miatt. Pedig a miénk még viszonylag gyakorinak mondható, de a tied már biztos nem. Mit csinálsz, ha lekésed és a következő mondjuk csak 1 óra múlva jön? Ülsz és malmozol? Nyilván nem. Azt, hogy néhány idősebb meg mit tesz veled: hát ne haragudj, de itt megint Te rontod el. Azonnal szólni kell egy nevelő tanárnak. De azt ugye Te is tudod, hogy az ilyenek, mindig csak azokat bántják, akik hagyják magukat? Nem azt mondom, hogy verd meg őket, de valami oka biztos van, hogy Téged pécéztek ki...

szerintem halaszd el az öngyilkosságot. azt később is bármikor megteheted. addig meg lehet jobbra fordulnak a dolgok. pl fogalmad sincs még milyen lesz majd az önálló életed. ha a mostani gáz, akkor iszonyatosan feküdj rá a tanulásra, mert az az esélyed, hogy majd az önálló életed ne legyen szar.

gyakorlati tanács: mi lenne ha azt kérnéd a szüleidtől, hogy egy másik kollégiumba hagy menj át? főleg mart abban igaza van a szüleidnek, hogy egy rossz iskola iszonyatosan lerontja az esélyeidet bármire később.(bár ez a cigányok megjelölése mint ok nagyon nem szép)

Elnézést kérek, hogy nem tisztelem meg a többi válaszolót – idő hiányában – vaálszaik elolvasásával.

Amit én mondanék: ne aggódj, ez idővel változni fog, kezdetben bántanak, később majd nem fognak. Mindenképp legyél rendes, és akkor egyre többen észreveszik benned a jót és egyífajta tisztelettel lesznek irántad. Próbálj barátokat szerezni, és ha nem vagy egyedül, akkkor még kevésbé fognak bántani, ill. lesznek, akik kiállnak melletted.

Ha megtalálod a barátokat, ill. a kikapcsolódási lehetőségeket, felveszed ott az élet ritmusát, akkor meg fogod szeretni, vagy legalábbis nem fogod utálni. Én is kollégista voltam, kezdetben közömbös voltam vele, a végére pedig annyira megszerettem, hogy nagyon fájt elszakadni. Természetesen ebben az ottani embereknek jelentős szerepe volt, nagyon sokmindenkit megszerettem.