Mit tehetnék, hogy változhatnék?

Az emberi kapcsolatokat is tanulni kell, ami nem egyszerű.

Sokáig visszahúzódó voltál, és már nehezebben szánod rá magad a barátkozásra. Osztálytársaid között biztos van olyan szintén visszahúzódó lány, mint Te. Próbálj barátságot kialakítani vele, légy bátor, menj oda hozzá.

Nekem volt egy (van) olyan betegségem, ami miatt szintén gátlásos voltam (vagyok)..Kirugdostam magam itthonról, keretem hasonló gondokkal küszködőket. Azóta jobban érzem magam. Az ember társas lény, muszáj emberek között lenni, különben beszűkülünk a saját világunkba, és az bizony nem jó dolog.

Sok sikert !

nem biztos hogy csak ez az egy eset van a dologban, magyarorszagon kulonosen altalanos a gyerekek kezdemenyokeszseget batorsagat es magabiztossagat koran letorni az iskolaban. szamos szulo is ezt csinalja.

ha teged ez nagyon zavar mert igazabol masmilyen szeretnel lenni csak valami visszafog akkor erdemes lenne nalunk okosabb szakember segitseget kerni hogy hogyan bontsd le a falakat magad korul. foleg ha van irracionalis felelem benned a csalodastol, akkor azt hogyan kellene lekuzdeni.

Mintha magamat hallottam volna. Csak pár gondolat és vélemény, hátha segít valamennyit. :$

Sajnos én is ilyen vagyok. Csak én sokszor az "álomvilágomban" találok menedéket, mert ott teljesen más vagyok: bátrabb, a külsőmmel is megvagyok elégedve, barátaimban sem csalódok, stb.. Szóval az "álomvilágomban" sokkal jobban érzem magam, hisz ott olyan dolgok is megtörténnek velem, amik sajnos a valóságban nem. Csak hát sajnos fájdalmas is egyben, mert ha már felébredek az álmodozásból, akkor az az érzés, hogy "ez nem a valóság", nagyon elszomorít. Ez jó is meg rossz is. De tudom, hogy ez nem mehet a végtelenségig és ártok is magamnak valamilyen szinten, mert a valóság mégis csak a valóság és amin nem tudok változtatni, azon felesleges is (lenne) aggódnom, szomorkodnom. Kikéne zökkennem ebből, de nekem nagyon nehéz. Bár igaz, hogy semmi sem lehetetlen, csak akarni kell és nagyon nagy akaraterővel bármit lelehet(ne) küzdeni. De ez az én "harcom". :)

"Nem engedem magamhoz közzel az embereket mert félek a csalódástól, hogy megsebeznek, fájdalmat okoznak."

A csalódásoktól én is nagyon félek/tartok, mert sajnos nem egyszer értek engem is nagy csalódások/szomorúságok, amik által zárkózodtabb, visszahúzódóbb lettem: haláleset, szakítás, bántások, megaláztatás,(sok olyan dolog is, amiről nem is tehetek), stb. és már sokkal óvatosabb vagyok/igyekezek lenni emberekkel. Igaz, hogy 20 éves vagyok, vannak akik mondják, hogy "mi baja lehet egy ilyen fiatal lánynak", sajnos lehet, ezt midenki maga érzi, kortól függetlenül. Én is nagyon nehezen engedek közel magamhoz embereket. De ha már valakinek sikerül "áttörni ezt a falat" onnantól kezdve sokkal könnyebb és én is nyitottabb vagyok. :) Nem tudom, hogy ez fog-e változni, de azt hiszem, hogy lehet mindenképp tenni ellene, hogy jobb legyen a helyzet.

Valakitől olvastam, (aki nagyon jól megfogalmazta), hogy az élet egy nagy küzdelem, de felkell állni, leporolni magunkat és menni tovább. Nem szabad, hogy megtántorítsanak a rossz dolgok. "Ami nem öl meg az megerősít." Igaz, hogy történnek olyan helyzetek is, amik számunkra megmagyarázhatatlanok és nem értjük miért, miért pont velünk történnek meg, de akkor is menni kell tovább. Ha nincs célod, tűzz ki apránként és meglátod, hogy boldogabb leszel és magabiztosabb is, hogy "igen, elértem amit szerettem volna".

Amik veled is történnek (áttudom érezni), ez változhat és nem kell elkeseredned! Ahogy írták előttem is, lehet, hogy visszavezethető egy korábbi traumára, csalódásra, lehet, hogy nagy önbizalomhiányban is szenvedsz, stb. nem tudom, DE! nagyon fontos, hogy TE hogy állsz a dolgokhoz ezentúl, történt ami történt. Tudom, hogy mondani könnyű, de nézz szembe a félelmeiddel! Magamat szoktam erősíteni belülrő, hogy "nem félek, akkor is szembenézek a félelmemmel/félelmeimmel, megtudom csinálni", és a végén örömöt, elégedettséget, büszkeséget (jóértelemben) érzek, hogy tényleg meglehet csinálni, csak akarni kell. :) Nem mondom, vannak dolgok amiket nekem is lekell küzdenem, de fontos, hogy ne hagyja el magát az ember ((ha esetleg rossz esetben mindeni más elhagyná)). Ezt is hallottam: "Ha valaki egyedül is boldog tud lenni, az nagy siker". De persze ezt csak arra értem, ha nincs más ember akire tudna támaszkodni.

Ha ajánlhatok egy jó kis dalt (főleg a szövege miatt): Kowalsky Meg a Vega - Ennyi Csak

Elnézést, ha nem tudtam megfelelő választ adni a kérdésedre és a mondanivalóim esetleg nem csak erre irányultak.

Minden jót! :)

20/L