Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Összeköltöztünk párommal de...

Összeköltöztünk párommal de nekem nincs kedvem főzni-takarítani-mosni-mosogatni-vasalni. Normális ez?

Figyelt kérdés

Nagyon furcsán érzem itt magam, egyáltalán nem érzem úgy magam mintha otthon lennék. Lehet azért is van ez, mert én soha nem voltam pl kolis, soha nem költöztem még el sehova. Ez az első. Otthon segítettem anyéméknak, igaz nem túl sokat. De most meg minden feladat rám szakad, annyi házimunka van, hogy 1 napon teljesen rá ment, a főzőssel nem állok túl jól, nem tudok főzni csak szakácskönyvből, párom pedig megszokta hogy otthon az anyja naponta valamit készített, én pedig jó ha 3 naponta csinálok valamit, akkor is kedv nélkül, pedig jó lesz a kaja, nem arról van szó hogy elrontom. Nem jut saját magamra időm, de a hobbimra ami napi 40 perc lenne,vagy a barátnőimre sőt még netezni sincs időm. Nekem nincs kedvem ehhez az egészhez, de amúgy páromnak is mondtam, nem mondott rá annyira semmit. Most biztos azt akarnátok kérdezni hogy párom miért nem segít a házimunkában? Nos ő egyéni vállalkozó, és ők gyakran rosszabbak mint a multiknál a főnökök. Saját maguknak kell szerezni, szervezni és irányítani a munkát. Sokan abba a csapdába esnek (ahogy az én párom is) hogy reggel 7től este 8-9ig dolgoznak stb. Hiába van itthon(a környéken) arra sincs ideje hogy ebédeljen, ezért szakad rám minden feladat :S

Szerintetek ez így rendjén van hogy ezt érzem?? Majd eltelik x idő és belerázódok ebbe az egészbe és megszokom hogy ezeket is meg kell csinálni és talán majd később rutinosabban megy?

Egyébként én is dolgozom. 8-17-ig



2012. okt. 28. 09:42
1 2 3
 11/28 A kérdező kommentje:

Egy fontos dolgot elfelejtettem még leírni. Azért ment rá egy egész nap (főzés nélkül) mert még nincs teljesen berendezve a ház, nincs meg mindennek a helye, nincs is minden a helyére pakolva, illetve 1-2 fontos darab még hiányzik ami megkönnyíteni a rendrakást (cipősszekrény, fürdőszoba szerkény)

Amit elpakoltam azt sem tudom hogy hol van ki kell nyitnom 4-5 fiókot hogy megtaláljam, és sok idő rámegy így még mindenre.

1-2 nagyobb dolgok kitakarítása is sok időt elvesz néhol még van 1-2 festékfolt, 1-1 ablak ami kimaradt a pucolásból stb, egy sima felmosás-elmosogatás tudom hogy 1-2 óra alatt megvan stb, de itt még nagyon sok a tennivaló legalább 1 hónapig, a költözésre is úgy jut időnk hogy hétvégén rászánunk 1-2 órát és áthozunk még pár dolgot stb... Szóval még lesz 1 hónap mire minden a helyére kerül de addig én megőrülök mert még félig meddig átjáróhelység a ház, és mindennap minden szekrény poros! Kész vagyok....

2012. okt. 28. 10:03
 12/28 anonim ***** válasza:
72%
Nehogy már minden házimunkát te csinálj munka mellett! Ha most hagyod magad akkor mi lesz később? Gyerek, munka, házimunka, a pasi meg majd csak elül a TV elé újságot olvasni? Azt még megérteném ha a párod dolgozna, te most valamilyen okból munkanélküli lennél, és emiatt mindent te csinálnál otthon. De így? Ezt megbeszéltétek, vagy csak így lett?
2012. okt. 28. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
81%

Ki kell osztani a párodnak a feladatokat. Rendszeresen és alkalmanként. Én sem mosogattam legénykoromban. Majd rá fog jönni, hogy ha kikapcsolt telefonnal mosogat, takarít, néhanapján főz, akkor még szellemileg regenerálódik is.

Sok házimunka van, például sütemény gyúrása közben a tejföl adagolása, amit ketten sokkal gyorsabban el lehet végezni, mint egy embernek, akinek ki-be kellene mosakodnia. Ezt még a szuperalfahím vállalkozó is belátja, hogy a munkát meg kell szervezni.

Különben is, mi lesz vele, ha néhány napra kórházba kerülsz, és utána otthon lábadozol?

2012. okt. 28. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
27%

Én is így éreztem először, amikor elköltöztem (hozzátenném, hogy én előtte rántottam meg rendesen a bokaszalagom, úgyhogy mindezt bicegve-sziszegve csináltam az első két hétben).

Idővel belejössz. Én kb kétnaponta főztem, nagyobb adagot. Hétvégén szülőknél kajáltunk, vagy ha épp nem, akkor kínait vagy hasonlót ettünk, így hetente kb. 2-3x főztem. A mosás gyakorlatilag nem idő, mert válogat-bedobál, aztán a mosógép mos magától, a teregetés is max 5 perc. A takarítást én vasárnapra hagytam, de minden nap rendet raktam és elmosogattam este. Az első lakás 36 nm volt, ezt kb egy óra alatt kitakarítottam. Most a 85 nm is megvan két óra alatt, mert beleszoktam és így sokkal gyorsabban megy. Amikor pasival laktam, rám is minden rámszakadt. Most barátnőkkel, így sokkal könnyebb, mert mindenki odateszi magát.

24N

2012. okt. 28. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
15%

Tehát egyedül vagy a lakásban. A párkapcsolatod abból áll, hogy együtt alszotok. Kitakarítasz a semmiért, mert senki nem fog bepiszkolni.


Király életed lehet. Nagyon erős kötelek kaphatóak már. Vegyél egyet magadnak.

2012. okt. 28. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
35%
Ha vigyáztok mindketten a rendre akkor hol van több órás takarítás egy nap? Elég hetente kitakarítani. Főzni meg főzz több napra és akkor kb. 2-3 naponta kell főznöd. Amikor meg a heti egy takarítás van, akkor a páros igenis, hgoy segítsen.
2012. okt. 28. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
43%
Itt nem a háztartásról van szó.. Hanem a költözésről valójában.. Amikor mi költöztünk nekünk is így nézett ki, legalább 2 hónapig a helyzet..addig volt káosz.. Ne aggódj, nemsokára ha már rendesen beköltöztetek, meg van mindennek a helye a háztartás vezetés is rutinná válik..nem fog ennyi időt elvenni.. Gondolj arra, hogy végre együtt élhettek, Hogy ti egy pár vagytok, felnőtt nő lettél saját háztartást vezetsz stb.. Engem is feldobnak ezek a gondolatok.. L/23
2012. okt. 28. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
21%
2-3 napra kell valami kiadós kaját főzni amit másnap is megelehet enni és jó íze van és még ehető kategóriában tartozik és hogy szeressétek annyira hogy 2 napig vagy 3 napig megtudjátok enni.Én van hogy csinálok egy jó adag bolonyai spagettit pl és 3 napig azt esszük,sajt rá aztán ennyi.Most csak egy pl volt,de sok kiadós kaja van amit simán meglehet enni 2-3 napig.A takarításról meg annyit hogy szerintem ha az ember nem csinál nagy kupit maga után,akkor elég egy hétvégi takarítás,az is egy óra alatt mrgvan és a mosást is hétvégére szoktam időzíteni.Ezeket szépen belehet osztani,nekem a takarítás az kb napi 20 perc,hétvégén egy kicsit több,és 2-3 naponta főzok.
2012. okt. 28. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
57%
Itthon kezdetben nekem is több óra ment rá a takarításra,volt olyan is,amikor kb fél óráig mosogattam.Most már belejöttem és kb 1 óra alatt kész vagyok minden munkával.Én se képzeltem volna soha,hogy ilyen gyors is tudok lenni.A másik,hogy próbáld meg valahogy a párodat is rászoktatni a házimunkára,hogyha van elég ideje,nehogy megszokja,hogy te csinálsz mindent.
2012. okt. 28. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
55%
Lehet kicsit fiatal vagy még az együttéléshez, de majd belerázódsz. Jól szervezz meg mindent, mert sajnos, ha kedvetlen vagy és úszik a ház a mocsokban, nincsen normális étel stb, az nagyon meg tudja mérgezni a kapcsolatot. Én mindig azt mondom, hogy egy családnak (mert igy már egy család vagytok) mindig a nő a motorja! Viszont nem neked kell mindent csinálni: segítsen a párod is. Tudom mennyi dolga van az egyéni vállalkozóknak, mert apukám is az, de ettől függetlenül hétvégente be lehet fogni a házimunkába. A párodnak is biztos van némi szabadideje. Amúgy meg nem kell rágörcsölni, túlzásba vinni. Valahogy nehezen hiszem el, hogy a sok házimunka mellett nincsen szabadidőd se, valamit akkor rosszul csinálsz, vagy nem vagy elég rutinos. Takarítani szerintem elég 2 hetente, vagy ha valami állatot tartotok házban, akkor hetente. Egyébként a konyha legyen mindig tiszta, az asztalt, munkalapokat, gáztűzhelyt töröld le minden használat után, mindig legyen elmosogatva. Nekem ez olyan fél órás "meló" szokott lenni. Szerintem se kell főzni mindennap, kivéve ha nem megoldható, hogy mindenki meleget eszik a munkahelyén. Különben teljesen jó a hideg vacsora is, főleg, ha szépen tállalod fel. Akkor se dől össze a világ, ha maradékot esztek pár napig, vagy hozol haza valami kaját, kínait, pizzát. Legalább akkor nem kell pancsolni vele. Még javaslom, hogy nézelődj az interneten olcsó receptek után: mindenféle tészta, húsok salátával, ezek fél óra alatt kész vannak. Bőven elég, ha hétvégente főzöl komolyabb kajákat!
2012. okt. 28. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!