Vannak itt olyan kamaszok aki hasonló helyzetben vannak?

"kamaszok elmesélitek a ti torténeteteket"

7.-es koromban öngyilkos akartam lenni.Idegileg nem bírtam tovább a rendszeres szekálását.Szüleim arra értek haza,hogy a konyha padlóján heverve sírok egy kést szorongatva.Elkezdtem vagdosni magam.Már leszoktam róla,de a nyoma látszik.Annyira durván vegzáltak,hogy máig nem tudok egyikük szemébe sem nézni.5:50-kor indulok itthonról és 16:30-ra érek haza,csak amiatt,hogy lehetõleg elkerüljem õket.Szakítanom kellett az addigi életemmel.Senkivel nem tartom a kapcsolatot,akivel akkor és ott együtt jártam suliba.

A te helyzeted:

Nem tudom.Mindenkinek van a baráti körében olyan,aki mindig tudja mit kell mondani.Vagy tudja,hogy mikor kell végig hallgatni.Keresd meg a tiédben,hogy ki az és ülj le vele beszélgetni.Ismerek egy lányt.Olyan nekem,mint egy pszichológus.Tudja,hogy mikor van arra szükségem,hogy meghallgasson és mikor arra,hogy beszéljen is.Rendszeresen (2 hetente-havonta) leülünk lelkizni.És ezért nem lehetek eléggé hálás neki.

Én olyan 16 és 19 éves korom között voltam a legmélyén. Szétvagdaltam a kezeim, nem álltam szóba senkivel, megbuktam az iskolában, kb. mint egy kísértet járkáltam évekig. Nehéz volt kimászni belőle. Már eltelt azóta tíz év, és mindez csak egy rossz álom. Azóta családom van, gyerekeim, boldogan élek. :)

Remélem neked több eszed lesz, mint nekem, és nem csinálsz marhaságokat. Kérj segítséget rokontól, barátoktól (bár a szintén labilis korszakban lévők azt hiszem nem a legjobbak ez esetben), pszichológustól! Olyan kell, akiben megbízol, hogy könnyebb legyen átvészelned ezt az időszakot. Ügyes legyél, kitartás!

http://www.youtube.com/watch?v=XP4clbHc4Xg

Engem ez a zene inspirál, bármi bajom van. Soha ne add fel, nem szabad.:) Nem tudhatod milyen jó dolog vár még rád az életben! És azért a néhány eszméletlen jó percért főleg megéri!! Ezen szerintem a legtöbben átesnek. De annál erősebb leszel. :) Kitartás :)