Azt mondják, hogy az emberek akkor fognak szeretni ha elfogadjuk magunkat. De hogyan?
Kiskorom óta van bennem valami ami miatt utálok emberek közé menni, a családomon kívül nem szívesen találkozok emberekkel mert mindig úgy érzem, hogy mindenki között én vagyok a legrondább és legidiótább. Úgy érzem, hogy engem néznek és ha valaki röhög akkor biztos rajtam. Meg folyton arra gondolok, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Van 1-2 barátom de nem olyan szoros a kapcsolatunk. 1 legjobb barátnőm van akivel mindent megbeszélek. A többivel nem is járok sehová meg csak beszélünk néha. Egyedül ki nem teszem itthonról a lábamat, nem tudom, hogy hogy fogok dolgozni járni vagy mi lenne ha egyedül kéne jönni-menni boltba vagy suliba. Így ha nem látnak tök jól elvagyok szinte mindenkivel amúgy meg élőben nem mert arra gondolok, hogy mit gondolnak. A fiúk nem közelednek hozzám amit amúgy megértek, ha fiú lennék én sem foglalkoznék egy magamfajta emberrel. Utálom magam kívül/belül. Kicsit dagi vagyok és úgy érzem, hogy ez kb a világvége és ezért nem szeretnek az emberek. Az orvosom szerint valami hormonakármim van, majd megyek kivizsgálásra, pofám le is szakad ha ettől van, akkor már tényleg egy génhibás csirke vagyok. Tudom, hogy vannak nálam százszor nagyobb darab emberek és ez egy kicsit megnyugtat amikor látok olyat de pár pillanat múlva minden a régi. Állítólag ahhoz, hogy mások szeressenek és elfogadjanak ahhoz először magadat kell elfogadnod de én nem tudom hogy kell ezt. Szinte undorodom magamtól. Mit tegyek?
15/L
válasza: válasza: válasza:Nevetek én nagyon sokat azzal a barátnőmmel :D
De nincs okom arra, hogy vidám legyek. Tudom, ha Afrikában élnék, alkoholista szüleim lennének, vernének stbstb akkor nem ezt mondanám. De nem tudom, hogy az milyen, szerencsére nem volt még benne részem ezért nem tudok boldog lenni. Mivel nincs semmilyen komolyabb problémám, ezért ez a legnagyobb amit fent leírtam.
válasza:Ismerős ez nekem valamennyire. Csak én már a másik oldalról látom ezt.
Nincs miért boldog legyek. Gondoltam én is. Most meg örülök annak, hogy friss a zsömle és jó az illata. Hogy 5 percre kisüt a nap. HOgy bár esik, de van nálam esernyő. Hogy van hová hazamennem. Hogy van 1-2 barátom. Mert nincs több, de 1-2 van.
És örülök annak, hogy azok a gondolatok amik a fejemben voltak (buta vagyok, csúnya, semmire nem jó, nem szeretnek, engem néznek, rajtam röhögnek), csak gondolatok, és ha nem jó így nekem, lecserélem őket, és azt gondolok amit csak akarok. Ígyhát okos vagyok és szép és nem érdekel mások véleménye.
Hülyén hangzik?! Igen. De ha elkezded egy idő után már azt sem fogod érteni, korábban miért nem gondolkodtál így, mindenről pozitívan. Miért nem, ha csak egy döntés az egész?!
Szóval, szerintem próbáld ki, hogy minden nap felírod azokat a dolgokat, amik JÓK voltak aznap. Felkeltél reggel (ergo még élsz :) ), volt mit felvenned, volt reggeli, finom volt a kakaó, stb, stb, stb.....
Napközben pedig ha eszedbe jut, hogy csúnya vagy, buta vagy, stb. Állítsd le a gondolatot és fordítsd meg. Szép vagyok és okos. Az a vadidegen ember ott az utcán rajtam röhög. Állj! Biztos csak jó kedve van, azért nevet. És különben is, ha rajtam nevet, akkor legalább jó napja lett miattam! :) Ha véleményt alkot rólam, azzal önmagáról alkot véleményt!
Ezt e a könyvet meg olvasd el: Louise L. Hay - Éld az életed
Szóval, mi jó történt ma az életedben? :)
válasza:Nekem van egy barátnőm, aki nagyon hasonló lehetett kamaszként, mint Te. Leírom most milyen: félénk, visszahúzódó, alig tud barátkozni, kicsit kövérkés (szintén hormonprobléma miatt), gyakorlatilag egy csődtömeg. Próbálkozik szegény, de egyszerűen a pasik menekülnek tőle 1 perc beszélgetés után. Ja és most már 30-on felül van. Gyakorlatilag egyetlen kapcsolata sem volt és valószínűleg nem is lesz az életben. Őt sem érte semmi trauma, csak gátlásos volt és a gátlás teljesen elnyomta őt.
Másik barátnőm, na ő aztán tényleg kövér, bevállalós, bulizós, csinosan öltözködik, sminkeli magát és beszél kifulladásig. A pasig megdöglenek érte és kb mind feleségül akarja venni.
Szóval csak ennyit az önbizalomról és hozzáállásról.
Tehát ha nem akarsz vénlányként megöregedni, akkor FOGADD EL MAGAD! Tedd túl magad ezeken a kamaszkori utálom magam már az öngyilkosságon gondolkodom hülyeségeken és kezdj valamit az életeddel! Minden nap csak egy kicsi lépés: menj el sportolni, lovagolni, könyvtárba vagy valami képzőművészeti tanfolyamra, próbálj barátkozni és társaságba járni, tanulj és legyél tájékozott, olvasott...és a vidámság meg a kisugárzás majd jön magától.
Vagy pedig fogadd el, hogy gátlásos magányos vénlány leszel, vegyél vagy 10 macskát és zárkózz be a házba. (de akkor meg ne panaszkodj, mert rinyálással még senki sem haladt előre).
Én ezt a két opciót látom.
Bocs, ha erős voltam, de tényleg hihetetlen, hogy a minden kamasz egy ekkora lelki roncs anélkül, hogy bármi rossz is történt volna az életében. Ennél csak keményebb lesz az élet, ideje felkészülni rá.
A 100 mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.
válasza:Súlyodon lehet változtatni - sportolás
Az emberek nem rajtad nevetnek, tudod nem te állsz a világ központjában
ha rajtad nevet valaki, akkor nevet. És? Nem dől össze a világ. Gondolom te nem tudsz magadon nevetni egyáltalán.
Úgy kell elfogadni magadat, hogy nem a negatív tulajdonságaidat keresed ész nélkül, hanem gondolkozol és a pozitív tulajdonságokat próbálod megtalálni.
Van ember aki egy itallal félig levő poharat félig üresnek lát. Míg másoknak az félig tele van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!