Tényleg én vagyok ezért a hibás? / Részletek lenn/
Szia!
Én átérzem a problémádat (bár még fiatal vagyok). Ülj le a férjeddel beszélni. Mondd neki, hogy legyen egy közös hétvégétek kettesben, aztán csinálhattok olyan programokat ahol a te fiad, az ő lánya és a közös pici is ott van.
Ami nálatok a legfőbb problémát okozza, a kommunikáció hiánya. Üljetek le beszélgetni. Mondd el, mi zavar ebben a dologban. Mondja el ő is, oldjátok meg az ügyet közösen.
18L
Pedig NEKED kell túllépned "ezen", ha fontos NEKED a boldogságotok. Ez nem jelenti azt, hogy le kell nyelned mindent szó nélkül. Sőt, beszélgetned kell erről a pároddal. Ha így állsz hozzá, ahogy eddig írtad le, akkor viszont komoly válságba sodorhatod a kapcsolatotokat.
A férjed lánya bizonyos szempontból előtted áll a "rangsorban". Ezt akár elfogadod, akár nem, így van. Ettől még szerethet Téged nagyon a férjed, de a lánya már előtted is az élete része volt, és ha elválnátok, Ő akkor is a lánya maradna. Ez ellen nem tehetsz SEMMIT. Ha meg próbálod, csak magadnak okozod a bajt. Ugyanígy haragudhatsz az exére, jogodban áll, nem tilos, csak semmi jó nem szokott kisülni belőle.
Koncentrálhatnál inkább arra, ami a gondot okozza Neked, dűlőre kellene jutnod a pároddal azokban a kérdésekben, amikről most nem akarsz vele beszélni, inkább besértődsz és játszod a durcásat. Mondd el neki, hogy mit vársz el Tőle, miben kellene másképp viselkednie, hogy Te elégedett legyél? Aztán találjatok valami kompromisszumot! Ez az, ami működhet. Ezért viszont Neked is TENNED KELL!
11,25-nek nagyjából igaza van,csakhogy mindenki figyelmen kívül hagyja a férj arrogáns viselkedését.Vagy az talán természetes,hogy majdnem megütötte a kérdezőt,és levágta az ágyra a fotelba?Ráadásul mindezt a gyereke szeme láttára.Milyen férfi az ilyen?Bennem ilyenkor felmerül mindig,hogy biztosan nem ok nélkül vált el már egyszer...Én nem tudnék egy agresszív emberrel együtt élni bármennyire is szeretném.Akivel nem lehet normálisan megbeszélni a családi gondokat problémákat,aztán együtt megoldást találni ami mindenkinek jó azzal nem tudom mit lehetne kezdeni.És igen, a gyerekek nem tehetnek semmiről,de ne a gép előtt üljön az apa ha a lánya láthatásra megy hozzá,hanem foglalkozzon vele érdemben ahogyan a többivel is.Elvileg amikor egymást válassza két olyan ember akiknek gyerekeik vannak,ezzel Őket is elfogadták,és felelősséggel tartoznak értük is.
Én megértem a kérdezőt,hogy ez nagyon fárasztó neki egyedül.Beszélj a férjeddel,és keressetek normális megoldást,mert ennek főleg a gyerekek isszák a levét ami most van.
Megértem a problémádat.
Persze, szeretnél a pároddal lenni meg minden. De gondolj bele. Ha most a csaj elmegy arra a műtétre, nincs nagyi, aki vigyázzon rá, akkor hova menjen???
Egyedül nem maradhat otthon. Párod anyukája esetleg nem tudna rá vigyázni?
Ha pedig végképp nem lesz kire hagyni, akkor meg mondd meg a férjednek, hogy vegyen ki egy nap szabit, mert neked bőven elég a pici és az előző nyaraltatást sem pihented még ki.Tisztázd vele, hogy nem az a bajod, hogy odamegy a gyerek, hanem az, hogy ő nem foglalkozik vele.
Barátnőmék hasonló cipőben vannak, csak annyi hogy nekik most jön a baba.
A csaj nagyon sokszor besokallt(féltékeny a gyerekre, utálja a gyerek anyját, a párjáva akar lenni, stb) és mikor ilyenkor nekiáll(t) a pasijának az is jól leteremtette.
Egy apának ne mutass ellenszenvet a lánya iránt, mert te iszod meg a levét.
Szó sincs olyanról, hogy másodikok lennétek neki vagy valami, egyszerűen csak annyi, hiszen ha szükség lenne rá titeket is ugyanúgy megvédene más előtt.
Egyszerűen csak annyi van, hogy te nem fogod tudni sajátodként szeretni azt a férjed gyerekét és Ő sem fogja igazából sosem a tiédet(de ez így van rendjén).
Ha elhozza a gyereket, azt a gyerekért teszi, nem az exért. Próbálj kompromisszumot kötni, pl. ha jön a gyerek foglalkoznia kell vele és kész.
De minden egyes rossz szóval fájdalmat okozol a férjednek, még ha te úgy is érzed, hogy igazad van.
Szia!
Picit "gonosz" leszek.
A férjedet meg az exét össze kellene kötni , aztán hagy éljenek egymással. Miért gondolom így? Az ex "lepasszolgatja" a gyerekét neked. Nem a férjednek, neked. Te(mert szereted a párod és nem akarsz harcot) segítesz, próbálsz kijönni a gyerekkel. Ez az ex csőrét nagyon bántja, ezért a hátulról fúrás. A férjed , ahelyett , hogy segítene abban, hogyha otthon van legalább egy picit a saját gyerekével foglalkozzon (tudom, nekem is 3 hónapos a pici babám és amikor "leköti" valaki őt, az nekem bőven elég segítség...) még Téged vádol. És nem áll ki érted.
Tehát nem Te vagy a hibás! Ezért írom, hogy összeraknám őket újra, mert nagyon hasonlítanak. És bocsi a kérdésért: Te tényleg szereted a férjed? Mert szerintem neki csak "vagytok". A majdnem megütés ennek a jele.
Én erőt vennék magamon, és elköltöznék valahova , messzire. A férjed meg gondolkodjon. Nehéz egy 3 hónapos babával, de biztos van anyukád, rokonod, ismid , aki tudna segíteni. Ha pedig a férjed hajlandó újragondolni a kapcsolatotokat, tessék előállni a "feltételekkel", ne hagyd rá a hüleségeit!! (nem testálják rád sokszor az ex gyerekét ; ha otthon van , segít neked pl. )
Valószínűleg, ha nem problémázol a lánya miatt, akkor nem emelt volna rád kezet, ez nem jutott az eszedbe? A gyerekre valakinek vigyáznia kell, mert a gyerek anyját MŰTIK, nem pasizni megy, nem nyaralni megy, nem discoba megy, nem koncertre, nem játékgépezni..., hanem egy orvosi beavatkozásra, aminek mindig van kockázata (még akkor is, ha rutinműtét), és a gyerek nem mehet be vele a műtétre.
Te itt követted el a hibát, kérdező.
Az oké, hogy te pihennél, meg minden, de itt most a gyerekről van szó, aki erre a kis időre vagy hozzátok megy, vagy az utcára...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!