Utálom az anyámat. Szerintetek olyan van hogy az alapszemélyiségét nem bírom elviselni?

Ha nem is ilyen erős, negatív érzelmekkel (vagy csak idő szépíti meg, de hasonló cipőben voltam. Visszaszámoltam a napokat, hogy végre betöltsem a 18-at, majd már 20-21 évesen elmentem, az volt a mérföldkő. Akkor tudod igazán megbecsülni amid van, amikor elveszted. Ma nagyon jó barátok vagyunk. :) Nagy erény az elfogadás képessége. A kutya ugat. Előfordul, hogy a szomszéd kutyája is. Ok nélkül? Csak szerintem, ki nem tudom elfogadni, hogy az ablakom felé ugat. Annyi mindenhez hozzá lehet szokni, ehhez is. A feladat az elfogadás! Vagy élhetnék ezzel a közhellyel is „Megszoksz vagy megszöksz”. Ha nem megy a megszokás, hát jöjjön a szökés, de a következő szomszédod kutyája is ugatni fog. Mert a kutyák ilyenek.

A probléma az, hogy a legtöbbször arra gondolok, amit nem szeretnék, aztán azon tűnődök, hogy miért bukkan az fel újra és újra?! A vonzás törvényét nem érdekli, hogy mit értékelek jónak vagy rossznak, hogy mit akarok és mit nem, csak a gondolataimra válaszol. Ezért ha egy hegynyi adóság tetején ülök és borzalmasan érzem magam, akkor ezt a jelzést küldöm ki az univerzum felé: jaj, roppant rosszul érzem magam a sok adóságom miatt. Ezzel éppen most erősítettem meg azt, hogy lényem minden szintjén ez az érzés érvényesüljön, hogy így egyre többet kapjak vissza belőle.

A jövőm a kezemben van! Ha azt kérdezem, hogy most van-e a kellő pillanat, hogy kövessem a céljaimat és az álmaimat, a válasz határozottan IGEN!