Él még itt más is úgy a házastársával, mint lakótársak?

Évekig éltem így, vártam, hogy egyszer felébredek és kiderül, hogy csak egy rossz álom volt! Próbáltam ezerféleképpen feléleszteni a tüzet, de egyedül nem lehet, ahhoz két ember kell. Az egyoldalú küszködés ébresztett rá, hogy az égvilágon semmi közünk egymáshoz, mert amíg én is beletörődtem a helyzetbe, kevésbé fájt - az viszont, hogy próbáltunk újra randizni, és a férjem gyakorlatilag rám sem nézett, elhúzódott, rendre elutasított, vagy épp csak "elviselt" az sárba tiporta az önbecsülésemet.

Fél-egy évembe telt helyrehozni a lerombolt önbecsülésem és tudatosítani magamban, hogy attól, hogy a férjem szemében már csak ANYA vagyok, attól én még nő vagyok és vannak értékeim.

Mérlegelnem kellett: természetesen az anyagiak nálam is fontos szempontot jelentettek, de ezzel szemben állt az, hogy a viszonylagos anyagi biztonságban szeretetlenül, telve frusztrációval, 0 önbecsüléssel élhetem le életem hátralévő részét, és a gyermekünk is ilyen párkapcsolati mintát lát majd maga előtt.

Nem volt könnyű meghozni a döntést, de meghoztam. Eleinte én is úgy gondoltam, hogy lehet nyitott házasságban élni, összejárni valakivel, aki hasonló helyzetben van, de hamar beláttam, hogy ennek nem sok értelme van, nem hozta meg a várt "boldogságot". Tulajdonképpen nem is voltam képes ilyen kapcsolatba belekezdeni, bár voltak "próbálkozások". Az önbecsülésemnek jót tett, hogy vannak, akik érdeklődnek irántam, de kapcsolat nem alakult ki. Nem bántam meg, mert amikor egyszer csak felbukkant valaki az életemben, aki komolyan gondolta, akkor jobban tudtam értékelni. Nem kerestem, nem terveztem, de jött.

Egyelőre átmeneti helyzetben vagyunk: anyagi okokból egy háztartásban élünk még a férjemmel, a válást megbeszéltük, de még nem indítottuk el. Közös megegyezéssel válunk, közös felügyeletben maradtunk. A kapcsoltunk baráti, bár néha vannak kisebb súrlódások (sok évnyi gondot nem lehet egyik napról a másikra eltemetni). Az új kapcsolatom pedig szépen alakulgat, meglátjuk, mi lesz. :) Tény, hogy ha nem jön képbe az illető, akkor még akár évekig halogattam volna a döntést, de tudom, hogy előbb vagy utóbb úgyis válás lett volna a vége, mert engem nagyon megviselt ez a "lakótársi házasság" minden téren. Ilyenkor azért óhatatlan, hogy egyik vagy mindkét fél kívül keresse a "tüzet", és ami a saját oldalamról elfogadhatónak tűnik, az a másik oldalról igen fájdalmas és megalázó, akkor is, ha már nem érzek túl sokat a másik iránt.

Jobban szeretem a "tiszta" helyzeteket, és azon vagyok, hogy ezt megteremtsük rövid időn belül, minden érintett számára elfogadható módon.

Én is ilyen voltam,mint te. Csak nem ilyen az élet. persze vannak kivételek és a pénz tényleg sokat számít a megoldások kivitelezésében.

De mondok egy új szemszöget,te most nagyra értékeled magad,hogy milyen fair,tisztességes vagy, de közben ez a döntés is ugyanolyan egoista, és csak rólad szól igazából.

Gondolkozz el miről beszélek,amúgy meg nyílvan azt teszed,amit akarsz.

Komolynak tűnő,ígéretes kapcsolat nekem is többször összejött,de ismered a mondást? Lakva ismeri meg igazán az ember a másikat!

Abban igazatok van,hogy ne vetítsen az ember és ne vezesse le a saját problémáját a másikon a tanácsával. Végül is mindenkinek magának kell döntést hoznia,aminek van jó és rossz oldala. De akkor elégedjen meg azzal,mert ő választotta.Én már leírtam mi a tapasztalatom. ami bennem a feszültséget okozza,hogy elválni a fentebb okok miatt nem akarok + a férjemnek nagyon erőszakos természete van, és kissé idegbeteg. Igy házasságon belül jobban kezelhető. Azonkívül a házasság előtt nagyon vallásos lettem,s ők nagyon nyomatják azt,hogy ne paráználkodj! Kösz, eddig bírtam,2 éve hogy nincs szex közöttünk + lélekrombolás megy részéről úgyhogy a saját mentális egészségem miatt,ha valamikor adódna megfelelő körülmények közt megfelelő férfi,nem fogok nemet mondani max. majd ha 60 éves leszek. Igazából ezért propagáltam annyira a nyitott házasságot.

Bocsi nem akartam senkit megbántani.

Igen, ezért váltam el....

Az anyagiakról annyit, hogy egy szobát bírtam csak bérelni egy lebujban a gyerekkel, aztán szépen lassan összekaptam magam, mostmár 3 szobás lakást bérlünk, és jól vagyunk.

Az exemről azóta semmi hír, csak annyi, hogy kitették a közös albérletből, mert nem fizetett, miután otthagytam.