Megbántátok ha otthon maradtatok, nem mentetek vissza dolgozni?

Én a 3 évet se bírtam ki,másfél év után 4 órában visszamentem,3 éves korától 8 órában,különben megzakkanok.

Barátnőm lánya szintén 12 éves most, a kicsi 4,ő nem bánja,jól elvan otthon,vissza se akar menni dolgozni soha (pedig ők rosszabbul állnak ha csak a férj fizuját nézzük)

Te nem akarod megvalósítani önmagad? Nem szeretnél egy kicsit önálló lenni, és nem csak a férjed "függeléke"?

Mi lesz veled, ha nyugdíjba kell menni, mire kapsz majd? Semmire, bizony. Még rosszabb: mi van, ha addigra a kedves férjed elhalálozik? Baleset, stb., bármikor előfordulhat (reméljük, hogy nem lesz ilyesmi). Stb...mi van, ha bármi közbejön, és ő nem lesz ott, hogy segítsen rajtad?

Nem vágysz saját anyagi biztonságra? Nem vágysz arra, hogy legyen saját félretett pénzed, és ne a férjedtől kapj zsebpénzt?

Nem vágysz arra, hogy "légy valaki"? Hogy a munkában kiteljesedj, hogy tégy valamit a társadalomért és magadért? Nem vágysz szellemi felfrissülésre, szakmai kompetenciára, mások társaságára, nem akarsz tenni valamit?

Téged kielégít lelkileg és szellemileg az, hogy kitakarítasz, és elhozod a gyermeket az iskolából/oviból, majd főzöl?

Nem rosszindulatból írom. Én most itthon vagyok, munkát keresek. 1 hónapja. Szenvedek. Halálosan unom. Te nyilván más helyzetben vagy, gyermekekkel. Én a párommal élek, gyermek az nincs.

De ahogy én látom: kitakarítom a lakást. 1-2 óra. Hetente, gyerekekkel valószínűleg nagyobb a kupi, így fél hetente. Megfőzök. FŐzni nem kell mindennap. 2-3 naponta meleg ebéddel várom, de sokszor szeretünk inkább közösen főzni, ez is egy tevékenység. Na de. A főzős napokon akkor ez még egy óra. És....mi van a nap többi részével?! Ez 1-2 óra egy hétköznapból. Én addig aerobicra járok, valamint nyelvtanfolyamra, mert külföldön élünk. A szabadidőmben böngészem az állásokat, hívogatom a helyeket, ha pedig ezzel megvagyok, a hobbijaimmal foglalkozom.

De unom. DOlgozni szeretnék!

Azt áruld el, neked mivel telik a napod? Könnyű azt mondani, "be vagyok táblázva", na de a takarítás, főzés nem vesz el túl sok időt az ember életéből, ezt mindenki tudja. Persze, lehet 3 fogásos vacsi minden este, az sok idő, de valszeg nem ez a helyzet. ELviszed a gyereket oviba, isibe, meg hazahozod? Na és? Ez tevékenység? Ezt minden ember megteszi, munka előtt-után. + 15 perc az életünkből.

Szóval valójában MIVEL töltöd a napjaidat? Mert az, amit felsoroltál nem kifogás. Inkább csak kényelmesség.

Érdekes, én azokat sajnálom akik szerint önmegvalósítani csak és kizárólag munkahelyen lehet :-))

Nekem 1 éves a lányom. Eredetileg 1,5 éves korában mentem volna vissza dolgozni apuka meg jött volna gyed-re, de olyan szar a hangulat a munkahelyemen, olyan sok negatív dolog történt 1 év alatt hogy eszemben sincs visszamenni. Most főzőtanfolyamra járok hobbiból, ha ennek vége akkor elkezdek valami mást, amivel később kezdhetek is valamit. A férjem jól keres, ha ez így marad akkor szerintem csak a gyes után megyek vissza.

Amire gondolni kell:

- nyugdíj, TB-jogosultság

- ne fojtsd meg a gyerekeket. Egy ideig valóban szükségük van rád, de később ez egyre kevésbé lesz így. Akkor bizony szembe kell nézned azzal hogy nekik már "nem kellesz" és el keel engedned őket.

Irigyellek. En sem szívesen jottem vissza dolgozni. Nekunk szukségunk van a pénzre. En sem szeretnék nagy karriert befutni. Teljesen kielégítene, ha otthon mindenre lenne idom. Igy most 4 után érek haza, szalad a ház, ott a sok mosatlan, mosnivalo, fozni kell stb. Ugye még a gyerekkel is szeretnék egyutt lenni. Mire eljon a fél 10, hulla fáradtan esek az ágyba. Nem csoda,hogy semmihez sincs kedvem. Kislány korom ota foállásu anyuka szerettem volna lenni. Nem értem, miért ugatják le az olyan embereket, akik nem torekednek vezetoi pozíciora.

26N (21 hos kislány anyukája)

" A 2-es válaszoló annak az ultrafeminista nőnek az ideáltípusa, aki már meg sem próbál úgy csinálni, mintha tisztelné a többi nőt. Aki jól érzi magát anyaszerepben, aki imádja a gyerekeit, és egész életét a nekik való foglalkozásnak szeretné szentelni, az az ő szemükben ellenség. Az anyaság hivatás, a szó legszentebb értelmében, és anyának lenni az egyik legnehezebb de - lelki értelemben - az egyik leginkább kifizetődő dolog az életben! Persze aki még nem szült, az ezt honnan is tudhatná?!"

Nem ellenség a szememben az anyaság, és nem vagoyk ultrafeminista, sőt, feminista sem. Szeretnék gyerekeket, de normális példát is szeretnék állítani eléjk.

Én azért végeztem egyetemet, mert szeretnék a szakmámmal foglalkozni. Igenis szeretnék saját fizetést, önállóságot, anyagi alapot teremteni a leendő gyermekek számára mert az a mai világban ritkán megy egy fizetésből. Ettől ultrafeminista lennék?

Semmi bajom az anyákkal. A semmittevő nyávogókkal van bajom. Nekem is van anyám, köszönöm szépen, tisztelem is, nem is kissé, hogy felnevelt engem és a testvéremet, és minderre valahogy - mint millió más anya is - képes volt munka mellett is. ELvitt, elhozott óvodából munka előtt - után, elment minden szülői értekezletre, sosem felejtett el bevásárolni vagy friss ebédet főzni. Iskola után leült velem tanulni, sőt, még egyetemen is felmondhattam neki a tanulnivalómat, mikor záróvizsgára készültem - hetekig délután, órákon át csak mondtam, de ő mindig meghallgatott. Még a ruháimat is ő varrta, mikor kisiskolás voltam.

És mindemellett sosem hanyagolta el magát, most 50 évesen is fiatalos és vidám. Nem nyűtte le a munka, mielőtt ezzel a kifogással jönnétek. Mindig elment fodrászhoz, mindig ügyelt a kinézetére.

És hogy miért jó ez?!

Mert én egy olyan mintát hoztam otthonról, ami azt tanította nekem, hogy ha szorgalmasan, tisztességesen, szívből csinálom, amit csinálok, akkor hasznos vagyok, és megtérül a belefektetett idő, energia. Azt, hogy a mai világban bizony dolgosnak kell lenni, és nem szabad másokra hagyatkozni, azt hogy meg kell tudnod a saját lábadon állni, és azt, hogy a munka és a család összeegyeztetése távolról sem lehetetlen.

Nem szerettem volna egy olyan családban felnőni, ahol az édesanyám minden nap otthon ül, és annyit látok, hogy egy nőnek az a feladata, hogy semmit tegyen, főzzön, takarítson, kiszolgálja a férjét, gyermekeit. Ismerek ilyen fiúkat, lányokat, akik ebben nőttek fel - a fiúk lusták, a barátnőjüktől várnak el mindent, a lányok meg szolgálatrakészek, tökéletesen lemásolták az anyai mintát - életcéljuk, hogy elvegyék őket, gyermekük legyen, és soha többé ne lássák belülről a munkahelyet.

Szerintem ennél 100x jobb modell az, ha azt látod, hogy az anya és az apa ugyanolyan hasznos, mindketten munkát végeznek, ha azt látod, hogy az anya nem az apától kér pénzt, engedélyt, ha valamit tenni kell - ha az édesanyád tanult, dolgozó ember, és az élet minden területén meg tud így segíteni, tanáccsal ellátni, nem egy burokban él. Ha azt látod, hogy az apának sem derogál házimunkát végeznie, a gyerekekért mennie (ahogy nálunk), egy sokkal életképesebb, jobb modellt kapsz a családról, mintha csak azt látod, hogy az anya otthon ül, az apa robotol.

Lehet ehhez képest csapkodni, háborogni, de az igazság ez marad. A gyereknek nem egészséges, ha egész nap szem előtt van egy idő után - az ilyenekre ránő az anyja, anyuci kicsi fia lesz belőle. Nem engedi őket kilépni az életbe, mert ilyenkor az anyának CSAK a gyermeke az élete. A kirepülnek, semmije sem marad.

Ott fog állni, üres kézzel, minden héten csak a gyereke látogatását várva. Hárpia anyós lesz belőle, akinek sosem fog megfelelni a gyermeke választottja, mert mindig! féltékeny lesz rá.

Ellenben aki dolgozik, az továbblép, és a gyerek állandó jelenléte nélkül is képes lesz élni az életét.

Az ilyen otthnülő nőknél a családmodell elkorcsosul - többé nem az apa-anya páros áll a család tetején - hanem ott az apa, aki a pénzt keresi, és ott vannak a gyermekek, akikért mindent meg kell tenni - és mindennek alárendelve ott van az ANYA, aki a saját mártírságában szentnek állítja be magát. Ez NEM egészséges egy gyermek felneveléséhez.

És lehet dobálózni, hogy akkor nagyanyáink is semmittevők voltak? NA azt már nem.

Mielőtt ezt bárki is felhozná, jusson eszükbe, hogy nagyanyáink kézzel dagasztották a kenyeret, fiatalkorukban teknőben mostak, szénnel vasaltak, a földeken dolgoztak, minden, az ő idejükben minden 5x annyi időbe tellett - na nekik valóban volt indokuk otthon maradni, különben lehetetlenség lett volna a gyerekeket felnevelni.

Az a baj, az ilyen hozzászólókkal, mint a kedves kötekedő, akit idéztem, hogy SZENTNEK érzik magukat attól, hogy szültek.

A gyerek kisikolás lesz, és ők még mindig otthon ülnek - rákenve ezt arra, hogy jajj, hát hogyan lesz tiszta a ház meg hogy jön haza a gyerek a suliból, ha én nem segítek?! - közben meg csak derogál nekik a munka. Megfojtják a gyerkeiket a saját semmittevésükből származó kényszerenergiákkal, rájuk telepednek. Az ilyenek azok, akik nem a gyereküket szeretik, hanem önmagukat, azt, hogy a férjük hazahozza a pénzt, nekik meg csak el kell költeni. Ők a saját lustaságukat és kényelmüket szeretik - nem véletlenül féltékenyek arra, akikben van valami motiváció és képesek egyszerre a saját lábukon állni, pénzt keresni, és szerető környezetben, odafigyeléssel, törődéssel, de nem RÁAKASZKODÁSSAL felnevelni a gyermekeiket...