Szeretnék családot de úgy érzem, hogy sosem lesz. Mit tegyek?

Ne add fel... Hidd el, minden lány elkel előbb-utóbb.

Ha átlagos külsővel vagy megáldva és nem vagy mogorva vagy ilyesmi, akkor egyszer eljön majd az igazi :-)

Én inkább attól tartok, hogy anyagilag nem engedhetem meg magamnak a családot ( gyermeket).

Addig nem szeretnék amíg egy biztos anyagi hátterem nincs.

19f

Először azt hittem előjött egy régebbi kérdésem, mert én is így érzek...

De amúgy bennem azért mégis van egy olyan érzés, hogy hátha mégis lesz, mert nagyon szeretném hogy legyen.

23/L

Én Férfiként álmodom családról és gyerekekröl, de Nekem is az az érzésem, hogy nem fog eljönni az a pillanat sohasem.

Volt már kapcsolatom, volt akivel el is tudtam volna képzelni, de azóta csak vakon tapogatózom a sötétben és folyton vakvágányra futok.

Most ott tartok, hogy csak magammal akarok foglalkozni és mindenkitöl függetlenül karriert építeni, házat venni... így nyilvánvalóan az esélyeim is jobbak lesznek, csak az minumum 10 év.... addigra 33 leszek...

23 éves lányhoz

Nagyon nehéz találni fiatalon olyat aki összekötné 23-24-25évesen az életét valakivel

Nagymuterom jól mondja hogy ráérek 30-35évesen nősülni, vagy esetleg élettársat fogadni

Gyerek vállaláshoz meg hujjuj nagyon komolynak kell ám lenni

20/F

Egy cipőben járunk. Mintha csak én írtam volna a kérdést. Most éppen depis periódusban vagyok és elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is családom legyen. Komolyan mondom már úgy képzelem el a jövőmet, hogy elhagyom szülőföldem, azt a térséget, ahol többen ismernek, hogy ne öljön meg a szégyen, hogy vénleány maradok örökre. 19 vagyok, még egy pasim sem volt. Már nagyon kívánom a sexet, meg mindent. Folyton elképzelem, hogy milyenek lesznek a gyerekeim...De nem tudom, hogy valaha lesznek-e egyáltalán. Ha így folytatódnak a dolgok, tutira nem... Már csak azt remélem, hogy lesz egy állásom és akkor örökbeveszek egy kisbabát és felnevelem egyedül.

Hogy mit csinálj? Nem tehetsz semmit... Reménykedj és bízzál...Talán próbálj meg nyitni pasik felé...Én is ezen vagyok, de...egyelőre sikertelenül...

ha azzal töltöd az idődet, hogy siránkozol, és sajnálod magad, akkor egyre távolabb kerülsz a céljaidtól.

16 évesen annyira ronda voltam, hogy a részeg csöves nem nézett volna rám. aztán összeszedtem magam, lefogytam, megtanultam öltözködni, és azóta elég sokan megnéznek, bókolnak.

szóval csak annyi kell, hogy komolyan küzdj azért, hogy elérd az álmaid. olvass önismereti könyveket, figyeld magad. az nem baj, ha egyedül vagy, de ezt az időt használd ki arra, hogy fejlődj.

Ismerem ezt én is... de én jóval idősebb avgyok már.

Néhány gondolat:

- úgy érzem, erősebb benned a félelem az elutasítástól, egyedül maradástól, mint a vágy a társ után... Megszámoltam, kétszer használsz pozitív szót (elképzelem és remélem), és háromszor negatívat (félek, félek, félek)...

- nem volt rossz élményed kislány korodban? Nem közelített feléd férfi úgy, ahogy nem szeretted volna...?

Ezt az érzést én is jól ismerem.Mindig is nagy családot szerettem volna,de úgy kb.2 évvel ezelőtt már kezdtem feladni a reményt.Akkor voltam 23-24 éves,és nem volt még soha kapcsolatom.Aztán amikor nem vártam volna,megjött a "herceg",és pillanatok alatt megváltozott az életem.Most készülök az esküvőmre.

Szóval ne görcsölj rajta.Hidd el akkor fog eljönni a nagy Ő,mikor nem számítasz rá,és lehet egy olyan ember személyében akire nem is gondoltál volna.Én a páromat egy baráti társaságból ismertem,de soha nem néztem úgy rá,nem is volt szimpatikus.Most meg hamarosan a férjem lesz.Szóval nyugalom,eljön majd a te időd is. :)

25/L

Szerintem nem mindegy, hogy az a helyzet áll fenn, hogy lennének akik szívesen megismernének, de te visszakozol, mert félsz egy kapcsolattól, vagy attól félsz, hogy neked nem menne stb. Vagy az a helyzet, hogy annyira visszahúzódó vagy és annyira nem nyitsz egy mosoly erejéig se senkire, hogy nincs is, aki próbálkozzon. Mert az utóbbi esetben nem hinném, hogy olyan egyszerű lesz ez az "eljön majd a te időd is" - dolog.

Ezt nem bántásból írom, annál is inkább, mert sajnos nálam is az utóbbi eset áll fenn, lassan 25 évesen sosem érdeklődött még irántam senki, de hát nem is tettem érte semmit, hogy változzon a dolog. Annyira nagy bennem a félelem és annyira magamba vagyok zárkózva, hogy nem csoda, hogy nem vagyok szimpatikus senkinek.

Az alaptermészetét nem tudja senki sem megváltoztatni, de egy kicsit neked is ki kellene nyílnod és lehetőséget adni arra, hogy mások is megismerjék, milyen értékes személyiség is vagy te. :)