Hova menjek? Mit csináljak? Végképp nem bírom ezt az egészet!

19 éves lány vagyok, anyukámmal élek, mivel a szüleim elváltak.

Úgy volt, hogy ma ünnepeljük egy jó ismerősünk születésnapját. Amint végeztem a suliban szaladtam gyertyát venni a tortára, csomagolópapírt..stb.

Hazajöttem, annyi volt a szabadidőm, hogy gyorsan ebédeltem, majd kb. fél órát aludtam, mivel nagyon fájt a fejem és előző éjjel is alig tudtam pihenni.

De amint felkeltem nekiálltam takarítani, hogy mire anya hazajön rend legyen. Mikor hazajött még nem végeztem mindennel, ezért olyan ideges lett (már a munkahelyén felbosszantották) hogy azt mondta menjek, költözzek el itthonról nem bír elviselni tovább, és azt sem ,hogy semmit nem csinálok. Fel sem hívja az ismerősünket, nem köszöntjük meg, őt nem érdekli.

Nagyon igazságtalannak éreztem ezt mivel már előző nap is én sütöttem meg a tortát, és mindent megtettem amit csak tudtam, hogy jó legyen.

Hozzá kell tennem, hogy anyára is rengeteg súly nehezedik már évek óta, és tudom, hogy nehezen bírja.

Egész egyszerűen én sem bírom tovább. Az életem már már olyan pocsék, hogy azt sem értem minek élem?

Senkim sincs egész egyszerűen...az, hogy legyen egy párom?! Ugyan mi jut eszembe? az nekem nem jár...ami másnak természetes, én hiába várom, keresem neem adatik meg.

Már semmi sem jó az életembe, azt sem tudom mit tehetnék, hova mehetnék?? Nem bírom elviselni most úgy érzem.

Még mielőtt valaki olyan válasszal jönne, hogy másoknak ennél sokkal nagyobb bajaik vannak: igen, tisztában vagyok vele, és higgyétek el, én még a felét sem írtam le a gondjaimnak...mert ember nem volna aki végigolvassa..de lehet így sem..

Bárki, aki legalább pár vigasztaló szót tudna mondani..kérem írjon..