Mi történt velem? Mitől változtam meg ennyire?

Bárcsak irodában dolgozhatnék! Én diplomás vagyok, és 2 éve munkanélküli. Ez sem valami csudajó beteljesedett élet. :)

Szerintem le is írtad. Nem vagy elégedett az életeddel, nem is tudod, hogy hova tartasz. Én is így voltam vele, és igazából még most sem tisztult ki a kép. Mikor összejöttem az exemmel, minden szép és jó volt. Aztán mellette valahogy nagyon megváltoztam. Unalmas lettem, nem jártunk el sehová, néztük a barátok köztöt, hétvégén pedig a családjánál voltunk, akik ugyanolyan unalmas emberek voltak, mint amilyen én lettem idővel. Azzal a különbséggel, hogy én akkoriban 22, ők pedig 50 fölül voltak már.

Exemnek szánalmas barátai voltak: csupa 35-45 közötti lesajnált háziasszony, akiket a férjük már nem tartott vonzónak, ezért abba ölték bele magukat, hogy tizenéves fiúkra vadásztak. Utólag persze kiderült, hogy kedves exem párat meg is döngetett ebből a "baráti csapatból"...még mellettem is.

Szó, mi szó, én miatta változtam meg. Úgy éreztem, hogy valahogy besavanyodtam. Persze voltak boldog pillanataink, de mégis, mintha egy szerepet játszottam volna 2,5 évig. Rühelltem a "barátait", rühelltem a családját, rühelltem az idióta és beképzelt öccsét, és a féltékenykedő anyját, aki minden percben azt hajtogatta, hogy én milyen szerencsés vagyok, hogy a kisfiával lehetek.

És ha visszagondolok, őt magát is rühelltem, mert úgy éreztem, hogy elvette a régi életem, amikor még pozitív, pörgős, mindig mosolygós kislány voltam.

Szerintem alapvetően neked is a párkapcsolatoddal lehet bajod. Nem illik bele abba a képbe, amit pár éve még elképzeltél.

És mindemellett ott vannak a megvalósítatlan álmok is. Tulajdonképpen mi akadályozott meg abban, hogy megvalósítsd őket? Lehet, hogy a mostani kapcsolatodnak is nagy szerepe volt ebben, de az is lehet, hogy tudat alatt okolod.

Én kívánom, hogy sikerüljön megtalálni önmagad.

24/n

Nem történt semmi különös, te érsz, - a környezeted meg marad értetlen.

Hogyan tovább?

Hát keresned kell a neked való, te szinteden álló embereket.

A szinten az érettséget,ambíciót, ilyesmit értek!

A karriered: miért nem mentél ki külföldre, ha ez volt a cél?

A párod: három év után rájöttél, hogy semmiben nem egyeztek, a kezdeti súrlódásokat egy időre a szőnyeg alá söpörted, de lám, ismét felbukkannak: nem vagytok egymáshoz valóak. Nem működik a kommunikáció, nem összeegyeztethető a jövőképetek(bár ez egy érdekes dolog: te sem akarod a gyereket, házasságot, mégis hibaként hozod fel, hogy neki sem kell. Biztos, hogy te nem erre vágysz?)

Lényegében kiszerettél belőle, ráadásul ráeszméltél, hogy amit akartál, azért nem tettél eleget(külföld, munka, stb.)

párod barátai: ha szánalmasnak tartod őket, az is hasznos - így legalább tudhatod, mit nem szabad csinálnod, ha nem akarsz ilyen sorsra jutni. Pl. gondolkozz el rajta, mi történne, ha pároddal besikerülne egy gyerek, aztán rájönnél, hogy hozzáláncoltad magad valakihez, akivel egyértelműen nem vagytok egy idilli pár.

Szia kérdező!

Nem tudom, hogy azóta mennyit alakult az életed, de gondoltam leírom mik a benyomásaim, hátha még aktuális a kérdés.

Nekem az jött le a kérdésedből, hogy Te magad sem vagy tisztában azzal, mit is akarsz. Szerintem alapvetően saját magaddal vagy elégedetlen, frusztrált, csalódott, és ezt kivetíted mindenre magad körül. Felébredtél a rózsaszín ködből, rájöttél hogy lassan olyanná válsz mint a szingli 30-as pipik, akiket lesajnálsz, hogyha a pároddal maradsz. Saját barátaiddal mi a helyzet? Van a párodtól független életed? Egy olyan része, ami a Tiéd és nem Közös? Mert ha nincs, akkor akármilyen adonisszal összehozhat az élet, a fásultság saját magadból fakad.

Írj, hogy hogyan alakult a sorsod, volt-e merszed lépni valamerre. :)