Kell e vígasz és ha igen, akkor milyen ebben az esetben?
Egyszerűen nyilváníts részvétet, többet nem is kell mondani. Éppen elég lesz neki elviselnie talán egy életen át a lelkiismeret furdalást.
Nem tudhatjuk a részleteket, így pálcát sem áll jogunkban törni felette, bár akkor sem lenne, ha ismernénk.
Csak ők ketten tudhatják, hogy min mentek keresztül.
5-ösnek: Már hogyne lenne ott a saját férje temetésén.
Egyébként nem tudni, hogy az asszonyka miért jutott el arra a pontra, hogy máshol keresi a boldogságát, és elköveti a "házasságtörést", ezért nem szólhatunk egy szót sem. Meglehet, hogy házasságuk már évek óta csak látszatházasság volt.
Valószínű az özvegy ugyanúgy szenved, mintha a félrelépés nem történt volna meg: kívánj neki részvétet, és kész.
7-es vagyok.
Pl. idővel kiderül, hogy a házasságuk nem is olyan fenékig tejfel, mint ahogyan azt az asszonyka képzelte. Kiderül a férjről, hogy: esetleg iszik, vagy lusta, vagy igénytelen-koszos, vagy akármi, ami miatt az a másik szeretne menekülni. És akkor jön a zsarolás: ha elhagysz engem, én öngyilkos leszek, mert így szeretlek, úgy szeretlek stb. stb.
Rengeteg ilyet láttam már, és a nő inkább marad a házasságban, de egy idő után neki is szüksége van társra, ő is szeretne boldog lenni.... ki tudja, nem védeni akarom a nőt, de nagyon sokszor láttam már olyat, hogy zsarolásnak engedve nem lépett ki egy családi kötelékből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!