Mit tegyek, hogy anyám ne úgy kezeljen mint egy 5 évest?

Próbálom rövidre fogni de kérlek olvassatok el:

Az a helyzet hogy még egyelőre itthon lakok szülőkkel, 26éves vagyok és dolgozok már 6éve.

Anyámmal olyan gondok vannak már születése óta, hogy meg akarja mondani mikor feküdjek le, hova mehetek, mikor jöjjek haza, mit vehetek neten, vagy boltban. Számon kér hogy miért értem haza fél órával később munkahelyről. (mindig arra gondol, hogy lebäszott a főnök és túlóráznom kell emiatt) Vagy ha nem vagyok otthon amikor kéne, és nem szóltam neki hol vagyok, akkor már hívja a rendőrséget meg a mentőket.

Nem engedi hogy elhozzam a haverjaim a lakásba. Nem inni csak úgy.

De ami ennél is rosszabb naponta megkérdi mikor kakiltam utoljára.

Ami pedig viszi a prímet az az, hogy elmondja mindig ha elmegyek otthonról, hogy vigyázzak kit dugok meg nehogy összeszedjek valami betegséget, meg nehogy kurväzzzak, mert majd jól kirabolnak.

Ezeket amiket állandóan elmond magamtól is nagyon jól tudom.

Ezek után elvárja tőlem hogy legyek önálló, meg megkérdezi mikor leszek már önálló, meg fel kéne nőnöm. Én meg elmondtam neki, ha így kezel soha a büdös életbe nem fogok felnőtt férfiként viselkedni. Soha nem tudok egyedül elmenni a boltba, elintézni bármit.

Ha valami mást csinálok itthon, ami szokatlan neki akkor megkérdi: mivan fiam mit rontasz már el megint?

pl szétszedek valamit. Beszól mindig hogy mit csinálsz fiam, majd apáddal megcsinálod ne rontsd el.

Vagy elmosogatok magam után megkérdezi hogy mivan fiam valami terápiára jártál hogy elmosogattál magad után?

VAgy kiszedem a kimosott ruhákat kiteregetnék, beszól hogy mitcsinálsz fiam majd én megcsinálom.

Szóval próbálok önállósodni, de ő állandóan beszól, azthiszi nem tudom megcsinálni azt amit még sosem csináltam. Pedig rengeteg dolgot meg tudok csinálni, amit ő még álmában sem képzelne el.

Próbáltam finoman és durvábban beszélni vele erről, de nem érti meg. És 5percnél tovább nem hajlandó velem beszélgetni, mert nincs ideje. Próbáltam neki hanganyagokat mutatni erről, meg hogy üljön le és hallgassa. De erre sincs ideje. És hiába mondom el neki hogy miatta lettem ilyen amilyen. De apám szerint is ő rontott el, meg mamáim szerint is. Elmondtam 1-2 ismerősnek milyen is anyám, és nem hittek a fülüknek...

Alapjában véve az a baj, hogy önmagához, vagy másokhoz hasonlít engem.

Amikor másokra hasonlít mindig a legjobb emberekkel jön, akiket ismer, hogy ők mit értek el az életben. Amikor meg önmagához, akkor alvás igény, kajaigény, munka. Ha nem annyit alszok és dolgozok mint ő akkor rossz ember vagyok szerinte.

De ezt mondtam neki hogy én leszarom hogy te milyen vagy, és kiket ismersz és hogy ők milyenek.

Én én vagyok, te meg te, mások meg mások. Ilyen vagyok amilyen így neveltél, ne próbálj meg jobb emberekhez hasonlítani.

Én úgy beszélek vele ahogy ő velem. És hiába mindig hogy b*szd meg anyád, ku*va anyád, mi a f*sz bajod van már megin mondok neki, ugyanúgy kinyal.

(nagyjából 10 perc alatt kiírtam magam, jött minden)