Ti kezdenétek olyan nővel aki most várja a gyereket, de az apuka elhagyta őt? Mi a véleményetek arról ha egy másik férfi nevelné a gyerekét?

Természetesen nem olyan egyszerű a helyzet, mint egy gyermeket nem váró nővel, sok konfliktus forrása lehet. DE: mi a garancia arra, hogy találsz egy egyedülálló, gyermektelen nőt, és vele minden happy lesz? Gyakorlatilag semmi, sőt, ott is lennének konfliktusok, csak másfajták.

Ha igazán szeretsz valakit, akkor a körülményeivel együtt vagy képes elfogadni... gyerekkel, exszel, anyóssal, minden külső körülménnyel, és közösen kezelitek a kialakult helyzetet. Ezt dobta a gép, ezt kell megoldani. :) Mással más problémák lennének, lehet, sokkal nagyobbak! Igen sokan jöttek már ki jól hasonló szituációból. Valamivel jobb is a helyzet, mintha mondjuk egy nagyobb gyerekes nővel vetne össze a sors, olyannal, akinek a gyereke már kötődik a vér szerinti apjához, kialakult szokásai vannak. Itt első pillanattól lehetsz apja a gyermeknek... vannak előnyei, hátrányai, de ahogy írtam, ez egy kész szituáció, lehet kezelni ügyesen. Mert lehet.

Azok a nők, akik tiszta erőből bömbölik, hogy az az apa, aki felneveli, nem aki megcsinálta, meg hogy ez a kapcsolat igenis működhet, nézzenek már magukba egy kicsit és életükben először és utoljára legyenek őszinték!

Fordított helyzetben mennyire szívesen vállalnák a "szeretett férfi" kedvéért, ha más nő gyerekét kellene az első hónapoktól fogva sajátként nevelni, etetni, ruházni, szeretgetni, mert az igazi anyuka mondjuk lelépett, börtönbe került, stb.? Hány nő lenne, aki ezt bevállalná a pasiért? Most nem azokról van szó, akik örökbe fogadnak, mert az egy közös döntés, amit a párjával együtt hoznak meg, hanem azokról, akik a férfivel együtt kapnának egy ilyen plusz apróságot. Na mennyien is lennének? De a férfitól ez elvárás, nem???!!!

Utolsó: senki nem mondta, hogy elvárás egy férfitól!

Azt is írta valaki, hogy nyilván nem ilyenről álmodott a férfi, de ha benne vagy egy szituációban, akkor egész más...

Tehát megismersz valakit, megszereted, és van ott egy kis "probléma", amiről el kell dönteni, hogy azzal együtt is kell, vagy nem...

Nő esetében ugyanez a helyzet. Az általad felvázolt szituáció nyilván senkinek sem az álma... de ha szerelmes vagyok egy férfiba, aki ilyen helyzetben van, akkor nem hiszem, hogy kérdés lenne, hogy gyerekkel is vállalom-e vagy sem...

Szerintem sokkal szerencsésebb az új hapsi helyzete mintha durcás, elutasító kiskamaszokkal kellene szembenéznie.

Még ha el is mondják a gyereknek hogy nem ő az igazi apja, ha nincs gubanc a családi életben a gyerek ugyanúgy az apjának fogja tekinteni, mert ebben a tudatban nőtt fel.

Az meg hogy kinek a farkából jött a gyerek, szerintem másodlagos.

Jó eséllyel kevesebb ideig kell az anyuka hormonrohamait elviselnie az új "áldozatnak", azon kívül nem sok különbség lenne. :)

Ha mégis, akkor megint nem volt jó a választás.

Igen, ez becsülendő.

De azt sosem fogom megérteni, ha már eleve sz@r egy kapcsolat és utálják egymás pofáját, akkor minek dugnak, hogyan esik egy nő teherbe és hogyan lesz abból két hónap múlva válás. Nem tudom elhinni, hogy mikor összeszexelték a gyereket akkor minden happy volt és hirtelen beadták a válókeresetet. Rengeteg ilyen van, valahogy egy csomó nő rejtélyesen a válás/szakítás előtt döglődő kapcsolatban esik teherbe. Most rosszindulat nélkül mondom, hogy nekem ez egyszerűen furcsa és érthetetlen.

Megesik, hogy a terhesség alatt romlik el annyira a kapcsolat, hogy már menthetetlen. Nem ismerjük mindenki életét, nem tudhatjuk, mik az okok. Találkoztam már olyannal, ahol az apuka is meg az anyuka is akarta a babát, aztán amikor összejött, a férfi bepánikolt és lelépett.

Nálunk más szituáció volt, valószínűleg az akkori fiatal koromat és a rossz ítélőképességemet hibáztathatom érte, hogy már terhes voltam a fiammal, amikor az apja kezdte kimutatni a foga fehérjét (addig azért hellyel közzel normális volt, de persze visszatekintve előbb is rájöhettem volna, hogy milyen, de utólag könnyű okosnak lenni). Én mondtam azt, hogy ennek itt és most legyen vége, nem voltam én elhagyott, bajba jutott nő. Bevállaltam, hogy egyedül leszek, amikor a kisbabám megérkezik, nem fogtam fel tragikusan. Azóta eltelt öt év, idő közben férjhez is mentem, de én sosem arra mentem rá, hogy na most gyorsan kell nekem valaki, aki eltart, sőt, igazából nem is keresgéltem. Éltem az életem, úgy voltam vele, ha eljön az idő, majd úgyis találkozom azzal, akivel találkoznom kell. Így is lett :) Mondjuk nálunk annyiból jóval könnyebb a helyzet, hogy nincs képben egy exférj, de ha jelen is lenne, nekem már semmit nem jelentene.

És én valóban úgy gondolom, hogy az apaság nem a biológián múlik, hanem azon, hogy ki van jelen a gyerek életében, ki az, aki neveli, szereti, tanítja, foglalkozik vele.