Miért viselkednek így az anyukák?
Ma történt egy felnőtt fogorvosi rendelőben.
Ott ültünk vagy 10-en, és vártunk a sorunkra. Volt aki csendben kínlódott fájdalmában, volt aki rémülten süppedt a székben, és volt aki csendben olvasgatott, várt a sorára-
Volt két anyuka is ott. Hasonló korú gyerekekkel. Az egyik anyuka csendben szenvedett (az apuka is ott volt) 4-5 éves kislánya a padlón ült, és egy színező könyvbe rajzolt. Majd jött a másik anyuka hasonló korú fiával. A fia egy játékpisztollyal rohangált, hangosan kiabálva és a várakozókra kis sárga golyócskákat lövöldözött. Megállt néha a nagy rohangálásban és ránk fogta a kis pisztolyt, majd repültek a sárga kis bogyók. Engem is többször eltalált, bár nem fájt csak meglepett a dolog. Nekem is van fiam, volt neki is pisztolya, de mindig arra tanítottam hogy SOHA SENKIRE NE FOGJA RÁ. Még akkor sem ha nem lehet kilőni vele semmit. Mellettem egy korosabb hölgy ült, akit szintén többször eltalált a kisfiú. A hölgy végül kedvesen mondta a kisfiúnak,hogy "ejnye, angyalom, nem szabad eltalálni senkit sem. A fiú gyorsan az anyjához szaladt és 2 percig végre csend volt. Az anyja meg mérgesen nézte a hölgyet. (ha szemmel ölni lehetne a hölgy ott meghalt volna) Majd újra kezdte. Rohangált, ordibált, és mindenkire lövöldözött. A kislányt is többször eltalálta. Végül a kislány apja megunta és rászólt a gyerekre hogy fejezze be. A pasas hangja elég mély volt, ami a rendelőben csak hangosabban szólt, pedig nem is kiabált. De a kisfiú anyja mint egy fúria felpattant és elkezdett kiabálni a pasassal, hogy az ő fiára senki nem szóljon rá. Senkinek nem adott engedélyt hogy a fiát nevelgessék. Az apa is bepipult, és mérgében mondta, hogy nem kell engedély neki ahhoz ,hogyha még egyszer egy golyót is kilő a kölyök , elvegye a pisztolyt és darabokra törje. Ha nem képes az anyja megnevelni a kölykét akkor majd ő helyre teszi. A nő kibukott, kis híján neki ment a pasasnak. Kijött a fogorvos is hogy mit képzelünk hiszen ez egy fogorvosi rendelő, csendben kéne lenni. Majd odafordul az anyukához, és mondta neki, hogy ha nem képes a gyerekét megtanítani arra, hogy rendelőben nem rohangálunk, nem kiabálunk, akkor vigye haza.
Én teljesen ledöbbentem az anyuka viselkedésén.
Úgy vettem észre hogy egyre több ilyen anyuka van. Vagy csak én látom rosszul??
Egyébként a kisfiú anyukája nem lehetett több 25-27 évesnél.
Köszönöm a válaszokat.
Én csak azért sajnálom, hogy egyre több ilyet látni hallani, mert később ha ezek a gyerekek nagyobbak leszek, nem lesz semmi tisztelet bennük az idősebb generáció felé. Képesek lesznek simán félre lökni a másikat, mert megtehetik. Engem nagyon elszomorít hogy az új generáció gyerekei már végképp nem fognak tudni viselkedni. Vajon az ilyen gyerekeknek milyen gyerekei lesznek??
Én sem vagyok híve az állandó ordibálásnak, vagy verésnek. De egy fenékre csapás vagy egy határozott hang nem árt néha.
Egyébként a legrosszabb az, hogy ezek a szülők észre sem veszik hogy baj van. Pedig egyszer talán a saját gyerekük fogja nekik felnőttként mondani hogy "pofád lapos!" A saját szüleiket sem fogják tisztelni.
Engem az lep meg, h az anyuka képes megvárni, míg más szól rá a gyerekére. Utána meg még fel van háborodva.
Ha olyan rosszul esik neki a kioktatás mástól, akkor miért nem fegyelmezi ő a saját gyerekét?
"nem lesz semmi tisztelet bennük az idősebb generáció felé."
Az idősebb generáció felé???? Senki felé sem!!!!
Nézz körül a játszótereken, mindig akad 1-1 gyerek aki lökdösi a többit, nem tudja kivárni a sorát, tolakodik a többi gyerek elé. És nem arról van szó, hogy a 1,5 éves nem akarja megosztani a kislapátot, hanem arról a korosztályról, akinek már illene tisztában lenni a viselkedési normákkal.
Én írtam az első oldalon azt, hogy az asztalunkat lökdöste két fogócskázó gyerek. Szerinted őket érdekelte az, hogy kiborítják a gyerekeim italát esetleg akkor nem mehetünk moziba utána, hanem haza átöltözni?
Nem egyszer fordult elő, hogy állt sorban egy játéknál pár kisgyerek, egy meg rohant előre tolakodni. Volt vagy 8 éves, nála kisebbeket - akik türelmesen várták a sorukat - tolt félre. A nagyobb tesója meg a csúszda tetejére költözött, hogy ő márpedig nem mozdul onnan. Amikor szóltam neki, hogy sokan várnak mögötte, még visszapofázott, hogy a 4 gyerek az nem sok. A sok a száz. Én meg erre közöltem, hogy vagy lecsúszik, vagy hagyja a többi gyereket szórakozni, különben én szedem le onnan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!