Mit tegyek? Egyszerűen nem akarja megérteni.
Férjemmel elválunk, most lesz a tárgyalás (az első) de már egy éve nem lakunk együtt. Normálisan válunk, nincs csatározás, gyerekeket hozza viszi ahogy tudja és van rá ideje. Rendes Ő is, én sem akadályozom semmiben a gyerekek fontosak.
A gondom az APÓSOM. mÁR AKKOR SEM SZERETTEM AMIKOR HÁZASOK VOLTUNK DE JÖTT MINDEN HÉTEN LÁTOGATNI AZ UNOKÁIT (MOST 1,5 ÉS 4 ÉVESEK A GYEREKEK). Sok volt a vita kettőnk közt, elég vaskalapos és rettentő akarnok. Mindig mindent leszól.
Most hogy külön élünk ritkítani kezdtem a látogatásait több okból is. Neki ez nem tetszik ragaszkodik a heti egy délutánhoz nálunk. Mondtam neki hogy intézze el a fiával, hetente ha elviszi látogassa meg Őket ott ahol lakik a jelenlegi barátnőjével. EGyedül két gyerekkel intézem a saját családomat, meg a mindennapi életet, épp elég nem plusz még az apósom is.
Nem érti meg, fenyeget, hogy Ő ezt nem tűri el, satöbbi. Azt mondta nem érdekli ha majd dolgozom akkor is jön heti 1x és neki senki se tiltsa meg. Én viszont nem vagyok rá kíváncsi, van elég bajom, nem még vele is foglalkozni. Mellegles megjegyzem a saját fia sem találkozik vele csak nagyon ritkán, mert nem jönnek ki egymással. Míg itthon lakott minden látogatását ugy kellett intéznem, hogy jaj csak össze ne fussanak.
Én ezt már ne bírom cérnával. És nem és nem és nem érti meg.
Mit tegyek?
Nincs akadályozva a kapcsolattartásban, hiszen a fiával együtt szoktak időnként unokázni.
Havi egy nap ill. hétévge jár a nagyszülőnek egyébként.
Kértem a férjemet hogy együtt vigyék el a gyerekeket az apjával...Ő erre nem hajlandó mert az apját nem szereti.
A gyerekek háááááááát....
A nagylányom nincs oda érte. Főleg mert állandóan kéri hogy ne ...papának szólítsa hanem nagypapának mert az szebben hangzik. A barátaimról (akik sokat segítenek) lekezelően beszél. Ezeknek szólítja Őket.
De azért nem hinném hogy az exas láthatűsi jogával is nekem kéne foglalkoznom....
Miért nem intézi el a saját fia?
És rakom anyámat a volt férjem nyakába, hogy látogassa meg amikor a gyerekek nála vannak....
érdemes lenne megkérdezned, hogy ez pontosan hogy van, mert majd később nyaralni is elviheti őket, úgy tudom.
Nem tudom érthető e???
Nem azt akarom hogy ne lássa a gyerekeket hanem hogy az apjukkal együtt oldják meg, ne hozzám jöjjön heti egy délután, mert nem tudom minden héten megoldani az Ő délutánjait!!
Komolyan ez érthetelen?
a férjed viszont nem szól bele, hogy a Te Szüleid amúgy mikor és hányszor láthatják az unokáikat.
nyilván jobb lenne ezt magatok közt megbeszélni, a férjeddel és apósoddal együtt és megegyezni, hogy mindenkinek jó legyen, legfőképp a gyerekeknek:)
Nem hát persze hogy nem szól bele....
Én se szólok bele, hogy ha elviszi a gyereket az apósommal együtt mennyit vannak együtt...
értem, de értsd meg őt is.
eddig heti egyszer jöhetett unokázni, most meg majd esetleg havi egyszer, ha a fia is úgy gondolja.
nem ő vált el, részéről semmi nem változott...
a gyerekekhez jön, nem hozzád.
menj el és kérdezd meg a hivatalos lehetőségeket is.
én sajnos nem tudok veled egyet érteni, mert megértem a nagypapát is:(
Ez tényleg ekkora gond lenne egy családban hogy a gyerekek az apjuk meg a nagyapjuk egyszerre együtt legyenek?
Szerintem nem. Én is együtt vagyok a szüleimmel ha jönnek.
És mégegyszer hozzáteszem a férjem bármikor bármennyi időre elviheti a gyerekeket, ott is alhatnak!!! Szóval nem a heti egy napjából kell megoldani a SAJÁT apját!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!