Normális, ha valaki 20 éves kor felett nem tud semmit se elintézni suliban, hivatalban?

Oké, vannak dolgok, amiket én még 22 évesen is szívesebben intézek el a szüleimmel vagy mással, aki ért hozzá (pl. fontosabb banki ügyeket, mint számlanyitás, hitel stb. sose intéztem egyedül, mert ezekhez a barátom apukája ért nagyon és ő szokott elkísérni, mert parázok, nehogy átverjen valaki). De pl. orvoshoz vagy hivatalba el lehet menni egyedül, az elég gáz, hogy egy felnőtt ember azért nem megy ilyen helyekre, mert egyedül nem mer, csak szülővel.

Amúgy az még a jobbik eset, ha valakit úgy nevelnek, hogy az ilyeneket megcsinálják helyette. Az rosszabb, hogy nekem anyám mindig a hátam mögött intézkedik olyanokról is, amiket nem kérek tőle és nincs is szükségem rá, és persze utólag szól, hogy megcsinálta ezt meg azt, nem hogy előtte rákérdezne, hogy kell-e. pl. nyáron néztem magamnak albérletet, ezt meg is mondtam otthon, mire anyám kiakadt, hogy hogy képzelem, hogy albérletet keresgélek, én kollégiumban fogok lakni, mert ő már beadta nekem a jelentkezést és felvettek, menjek beköltözni. Hát a franc se ment, de anyám azt hiszi, hogy elmentem és ott fogok lakni :D

Bizony ideje ha a sarkára áll. Én is így voltam annak idején hogy mindent megcsináltak helyettem, és voltak olyan szituációk amikor egyedül kellett volna elmennem ügyintézésre és akkor beparáztam. De ugyan akkor kaptam egy fejmosást egy ismerősömtől hogy előbb utóbb elkell kezdeni, így kizártam a félelmemet és elintéztem a dolgomat. Most 22 éves vagyok, és vannak olyan dolgaim ügyintézés, stb... ahová anyukám elkísérne de mondom neki "maradj itt nyugodtan majd én letudom, ne izgulj" Én 16 évesen álltam a sarkamra aminek a szüleim nagyon örülnek mert ők azthitték amikor beparáztam egyszer hogy valamit nagyon elszúrtak, de aztán mégsem kellett csalódniuk.

Szerintem csináld azt hogy jól a fejéhez vágod a dolgot hogy belássa hogy már nem szorulhat a szülei nyakára és álljon már végre a sarkára, így belátja azt hogy igazad van és legyőzi a félelmét.

Én ezt teljesen abnormális dolognak tartom. De lehet, hogy túl magasak az elvárásaim, mert én 19 évesen már főállásban dolgoztam, külön éltem (nem azért, mert rosszban voltam a szüleimmel, hanem mert egyszerűen más városban kaptam állást, oda kellett költöznöm), intéztem az ügyeimet önállóan, később, 22 évesen már családom volt, na ná, hogy akkor már röhejes lett volna, ha anyucira várok, hogy intézkedjen helyettem.

De emlékszem, még amikor 19 voltam, és felmentem Budapestre dolgozni, ott derült ki, hogy elhagytam a TAJ kártyámat. Amíg az nem volt meg, nem írhattam alá a szerződést. Annyi infót kaptam az egészhez, hogy melyik utcába kell elmennem elintézni, és siessek, hogy még zárásig visszaérjek. Megnézném, az ismerősöd mit csinált volna :) Fogalmam nem volt, merre kell menni, hát kérdezősködtem, megmondták, odataláltam, elintéztem, visszanyargaltam, különben nem kaptam volna meg a munkát.

Meg mi az, hogy "nem mer" elmenni egyedül a hivatalba? Miért, mi van ott? Embert esznek? Oda kell menni, el kell dalolni, hogy mit akar, és ha valami nem világos, akkor (nahát, micsoda trükk) KÉRDEZNI kell.

Bocsi, hogy ennyire indulatosan válaszolok, de mindig megdöbbent, amikor jogilag felnőtt emberek, akiktől a világ szemében elvárható, hogy önállóan intézzék az ügyeiket, akik már cselekvőképesnek számítanak, szavazhatnak, köthetnek szerződéseket, dolgozhatnak, felelősségre vonhatóak a döntéseikért, mégis ennyire életképtelenek.

Hát ha nekem lenne ez a leányzó a lakótársam, és anyuci tőlem várná, hogy pesztráljam, én biztos megmondanám, hogy 1. én felnőtt lakótársat kerestem, nem egy hatévest, 2. a bébiszittereknek fizetni szoktak, ha úgy nézek ki, mint aki családi napközit nyitott, akkor az ellátás ennyibe és ennyibe kerül, majd ha ezt kifizeti, akkor tárgyalhatunk arról, hogy a kislányát neveljem.

Teljesen megértem a lányt, a hivatalos ügyeket én sem bírom elviselni, nekem ez hatalmas kínzás.

23F

huu, 13as, látom valami életképtelen lepontozott minket! :)

üdv, 10es :D