Ti mit gondoltok a távkapcsolatról?

"A kérdező kommentje:

És hogyan ismertétek meg egymást?:D"

- egy gimibe jártunk, aztán évek után újra találkoztunk és úgy jöttünk össze :)

Egy városban élünk, de az egyetem miatt volt egy egy éves "távkapcsolati" szakasza a dolognak. Ő egy évvel előbb végzett, mint én.

220

* 220 km volt közöttünk, és én utáltam. Bíztam benne, de a tény, hogy nem láthattam akkor, amikor akartam kikészített, kéthetente tudtunk találkozni, mert ő akkor már dolgozott, pályakezdőként elég sokat kellett bent maradnia hétvégén.

Általában én jöttem haza, de soha többet nem akarok ennyire távol lenni tőle.

Nem a kísértés miatt - nem érdekelt más -, hanem pont azért, mert nagyon hiányzott, nehezen tudtam elviselni, hogy nem mellette alszom, nem ő az első, akit reggel látok, akivel beszélek, nem érzem az illatát, stb.

Nehéz volt, na :)

Mi két éve voltunk együtt, mikor egyetem miatt nekikezdtünk 3 év távkapcsolatnak. Akkor úgy tekintettem erre a 3 évre, mint egy próbára, a szerelmünk és az egymás iránti kötelékünk próbájára. Vége lett a 3 évnek, a párom megkérte a kezem (most vagyunk 5 éve együtőtt).

A távkapcsolatot akkor lehet csinálni, ha két komoly, felnőtt, érzelmileg kiegyensúlyozott emberről van szó. Egy távkapcsolatban nincs szükség kiborulásokra, féltékenykedésekre, felesleges hisztikre...Néha akadnak, de olyankor jó, ha az egyik fél meg tudja állni, és "normális" tud maradni, míg a másik "heppje" elmúlik. Nálunk pl. a párom türelmes volt sokszor...

Azt mondom "a távkapcsolat a kis tüzeket eloltja, a nagyokat tovább táplálja..." ez így van. Minket megerősitett, megtanított értékelni, bízni, remélni...

Még egy dolog van, ami fontos a távkapcsolatban, szerintem, hogy legyen egy fix pont, egy fix idő, ami végelátható, hogy addig kell csinálni és nem tovább. Különben belefásulsz, elfáradsz és feladod...

22_l