Így nem tudok lelkiismeret furdalás nélkül boldog lenni? Ti mit tennétek?
Édesapám súlyos beteg, kb. 2 hónapja rohamosan romlott az állapota, tolószékbe került...Édesanyám egyedül (míg itthon vagyok a segítségemmel) gondozza, elég kevés pénzből...
Nekem 5 éve van egy párkapcsolatom. Befejeztem az egyetemet és most keresek munkát, abban a városban, ahol még tanul a párom. Persze folyamatosan arra gondolok, hogy könnyebb lenne édesanyámnak ha nem lenne egyedül, meg több pénz is lenne, másik oldalon meg ott van az, hogy én is most vagyok fiatal. Pár hete a párom megkérte a kezemet, már mióta erre vágytam, mégsem volt felhőtlen az örömöm.
A szüleim elfelejtettek már boldognak lenni, örvendeni bárminek is. Van egy bátyám de ő külföldön él, én meg azt érzem rossz vagyok ha én is elmegyek...
Ha elköltözöm segíteni nem tudok majd, mivel albérletben fogunk élni és az egyetemet is folytatnom kell.
Egész nap ezen gondolkodom, hogy cserben hagyom a szüleimet, de a páromat sem hagyhatom cserben...
Ti mit tennétek?
Nem halálos, hogy is mondjam, a betegség önmagában leépüléssel jár, de halált közvetlenül nem okoz...Ilyen betegségben szenvedő ismerőseink 30-40 évig is éltek tolókocsiban...
Nem akarom cserben hagyni őket...
Viszont 30-40 év nagyom sok. Addigra már nagymama leszel (ha nem ,akkor bocsánat, de 20+40=60, innen számoltam).
Tehát nehéz ügy. Én azt mondom, mivel anyukád dolgozik, az elltása megoldható, hogy 1: saját élet és sűrűbben hazajársz. 2: beídjátok otthonba és éled a saját életed. De mindenképpen a saját életed éld!!!! Ez pláne egy nőnek fontos, mert (és megint nem akarok bunkó lenni), de hamarabb vesztetek az értétetekből, mint a fériak, párkapcsolat terén (ez a biológiára is vonatkozik, sőt).
Nem éri meg!
A kérdés az, hogy a szüleid mit mondanak. Én úgy veszem ki, hogy nem akarnak marasztalni. És őszintén szólva nem is lehet. Van egy pasid. ha sose tudsz vele találkozni rendesen, akkor annak vége lesz. jön egy másik lány az életében, aki kéznél van, és annyi. Persze egy párkapcsolatra se lehet alapozni, hiszen simán véget érhet. viszont ha a szüleid elboldogulnak, azt írod hogy nem kell ápolói segítség, akkor nem értem miért baj hogy elköltözöl. Pusztán lelki támasznak nem kell hogy maradj. Amikor tudsz, adj haza pénzt, és amikor teheted látogsad meg őket. Többet ők se várnak szerintem.
Persze ha úgy érzed, hogy mése akarsz összeköltözni a pasiddal, mert már elég a kapcsolatból, akkor kényelmes kifogás lehet apukád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!