Elhidegültünk egymástól?

A párommal 2 hónapja költöztünk külön házba a szüleitől.

Azt hittem,hogy ha csak ketten élünk majd,akkor sokkal jobb lesz a kapcsolatunk. De én olyan ridegnek érzem.

6 éve vagyunk együtt,1,5 évet együtt éltünk anyóséknál,ami számomra nagyon rossz élményeket tartalmaz,vártam nagyon,hogy elköltözzünk.

Későn jár haza a munkából,a szüleinél dolgozik a családi gazdálkodásban.Itt mindig van munka,éjjel is lenne,de valamikor aludni is kell.

Reggel 5-kor elmegy,és este 7-8 körül jön haza,rám szinte semmi ideje nincs,annyi,hogy megpuszil ha hazajön,lefekvéskor megsimogat,megcsókol és kész.Sokszor vannak dühkitörései,amit nem igazán értek.Pl: Hétfő este mondtam neki,hogy rakjuk ki a kukát az utcára,hogy ne reggel kelljen,meg ő egyedül nem bírná kivinni,és rakjuk ki inkább most.

Erre ő: elmondott minden hülyének,betegnek,hogy kezeltessem magam,mert bolond vagyok. De könyörgöm ezért,mert a kukát hétfő este akartam kitenni,és nem kedd reggel.

Mióta ketten lakunk,többet veszekszik velem,és kiabál.Otthon a házunk körül nem csinál semmit,mert ugye soha nincs otthon. Pedig igazán lenne mit,de azt sem mondhatom neki,hogy ne menjen pl:2 napot dolgozni az apjánál,mert akkor meg ők vannak kiakadva.

Úgy érzem,ő nem tesz a kapcsolatunkért,hétvégén is ugyan ez,csak pepitába,akkor nem 8-kor jön haza,hanem délután 5-6 körül. El vagyok keseredve!

23/N, Párom 26/F