Miért kaptad a legnagyobb büntetést gyerekkorodban otthon?

Kiskoromból van pár emlék:

3 éves lehettem, oviban hallottam a "hülye" szót. Nem tudtam, hogy mit jelent, de éreztem, hogy hatást vált ki. Hazaértem, mondogattam anyámnak. Először mondta szépen, hogy nem szabad. Mondtam tovább. Harmadik figyelmeztetés után szájba vert. Többet nem mondtam :)

Egy drága vázát levertem, azért sarokban térdeplés volt.

Illetve 3-4 évesen elhatároztam, hogy világgá megyek.Harmadik szomszédig jutottam,robogón visszavitt. Anyám várt a kapuban fakanállal. Ezt megúsztam, mert ahogy sétáltam felé, járt az agyam, hogyan húzzam ki magam. Végül rögtönöztem: "Anya, te a kapuban fogsz főzni?"Elröhögte magát, a verést megúsztam:))

Én kiskoromban kaptam egy szaktanári figyelmeztetőt. Viszont sosem vertek otthon, még egy pofont sem kaptam. Viszont nagyon szerettem a Tv-ben a rajzfilmsorozatokat nézni. Na volt a büntetésem, hogy nem nézhettem a Tv-t, órákig sírtam, még tovább is, mint ameddig tartott volna a mese.

Nekem ez szigorúbb büntetés volt, mint egy pofon lett volna, amit lehet, hogy már fél perc múlva nem is érzek.

Egyszer viszont volt olyan, hogy szombaton tanítás lett volna, és azon a délelőttön is ment a tv-ben a kedvenc rajzfilmsorozatom. Az osztálytársaim előtt nem mertek sírni, de amikor haza értem, egész héten sírtam délután. Addig-addig sírtam, meg idegeskedtem rajta, hogy szó szerint bele betegedtem ebbe. Péntek reggelre hánytam, lázas lettem, így orvoshoz kellet vinni, aki kiírt erre a két napra. Már péntek délre tökéletesen éreztem a hírre magam, hogy szombaton nem kell bemennem. Már délben jóízűen ettem, játszottam, meg minden. :D

Kiskoromban nagyon ragaszkodtam a rajzfilmsorozatokhoz a tv-ben, és ha valamit nem tudtam elviselni, az az volt, ha bármi oknál fogva ezt nem láthattam. Azt hiszem, tényleg ebbe betegedhettem akkor bele.

Na, megszakította a választ... szóval a verés nem volt népszerű gyereknevelési módszer. Nálunk is a fenyegetések váltak be, pl. nem lesz TV, kidobom a ruháidat, ha nem raksz rendet, elveszem a könyvet, ha nem ülsz le tanulni. Csak sajnos azzal a válaszolóval ellentétben, akiknek a szülei nem tartották ezeket be, anyu következetes volt. Kihúzta a TV-t (kondícionálva voltunk arra, hogy nem nyúlkálunk a hátuljához, így nem mertük visszadugni), a ruhák repültek a szemetesbe, a könyvet elvette.

A legnagyobb büntetés... nem tudom. Volt szobafogságom, erre emlékszem a leginkább, nagyon sírtam miatta, mert bezártak a szobába. De nem tudom, miért kaptam. Kevésbé volt szigorú büntetés, de az okra emlékszem: nagyon csúnyán írtam elsős koromban. (Most is.) Anyu ott állt mellettem, éjfélig gyakoroltuk a karikákat és a vonalakat, de sehogy sem ment. Minden csúnya, elrontott karikáért kaptam egyet a kezemre, mert sem a könyörgés, sem a gyakorlás, sem a jutalom nem segített kerekebbé tenni. Ez sem. De ez nagyon megmaradt.