Romokban az életem. Vélemény, esetleg ötlet?
Sziasztok
20 éves srác vagyok.
Nos úgy döntöttem hogy itt kellene hagynom a mostani életemet.
Szüleimmel élek, és sajnos velük nem egyszerű. Szokásos alkoholista apa, aki veri a gyerekét, és az anya, aki tönkre megy idegileg emiatt.
Sajna minden amibe belekezdek kudarcba fullad. Sosem törődtek velem, nem támogattak semmiben, sőt csak lehúztak.
Folyton azt hajtogatták hogy nem értek semmihez, ha felvetettem valamit hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, mindig csak kinevettek,lenéztek és úgy áltak hozzá hogy fölös belekezdenem úgyse menne nekem semmi.
Egyfolytában leszánalmasoznak, és azt mondják mekkora szaréletű vagyok, pedig ők tettek ilyenné.
Mára már nemtudok semmit egyedül csinálni, szinte csak alszom, gépezek egész nap(amit mellesleg teljesen rühellek), a szobámban vagyok, nehogy beszélnem kelljen anyámmal vagy apámmal, teljesen lefogytam emberek közé sem merek menni, szinte minden este sírok hogy miért nekem jutott ilyen élet. 14 évesen már öngyilkossági kisérletem is volt. Úgy érzem itt csak egyre roszabb lesz, nincs semmi kiút.
Ösz-vissz egy barátom van, de neki is össze vissza hazudozok mindenről.
Azon gondolkozom hogy össze pakolok és ennek véget vetek , csak elindulnák valamerre. Suli mellett dolgoztam és van egy kis félretett pénzem abból elélnék egy darabig, az sem érdekel hogy hajléktalanná válnék,
de még úgyis szebb életem lehetne. Mert rájöttem hogy szeretek élni, nem is áll szándékomban újra megkisérelni az öngyilkosságot, de itt egyszerűen nem tudok nekifogni semminek sem, csak szenvedek.
Persze ez csak egy részletecske az egészből.
Esetleg valaki hasonló cipőben? Van esélyem ha tényleg elmegyek? vagy valami más ötlet?
Bocs a sajnáltatásért és ha valamit rosszul írtam, vagy nem átláthatóan, de sajna mai nap sem volt valami fényes.
Ifjúsági pszichiáter, és ha engem kérdezel, már rég kellett volna. TB-re megy, ingyen van.
Ha ilyen komoly bajod van, miért nem kérsz segítséget? 20 éves korban már önállóan is dönthetsz, nem kell szülői kíséret.
A katonaság nem rossz ötlet! Semmi pénz nem kell hozzá és egyből van fedél a fejed felett is.
A külföld már kicsit neccesebb, mert ha tanultság nem is kell, nyelvet mindenképpen kell beszélned. Alkalmi munkát (költöztető, babysitter, takarító stb) meg lehet találni, feketén meg akár pár nap alatt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!