Valóban barátkoznom kellene ezek után az exfeleséggel?

Az előzmények: 7 éve ismerkedtem meg a férjemmel, a válása után (a válás oka annyi volt, hogy nem tudták már egymást elviselni).Van egy közös gyerekük, már nagykorú.

Éveken keresztül támadott az exfelesége. Zaklatott, személyes találkozásnál rám támadt és egyéb válogatott nyalánkságok. Mindezt primitív, harsány stílusban.

A béke kedvéért befogtam, nem támadtam vissza, nem reagáltam a provokációira. Néha átkattant, akkor ajándékokat küldött, másnap megint mindenféle büdös ribanc voltam. Szerintem valamilyen személyiségzavara lehet, de ez nem orvosi szakvélemény, csak nekem tűnik annak a logikátlan "jajj de jó barik vagyunk" éles váltás" megdöglesz te büdös qrva", mindez sormintában - miatt.

Egy idő után hál' Istennek leszállt rólam, gondolom így már nem voltam érdekes, nem volt rajtam fogás.

Ezek miatt finoman szólva nem kedvelem, évek óta kínosan kerülöm vele a találkozást, egy légtérben sem szeretnék lenni vele.

Az utóbbi években sikerült teljesen mellőznöm az életemből, hallani is csak néha a férjemtől vagy a lányától hallok róla. A lánnyal szerencsére kezdetektől fogva jó a kapcsolatom, jól kijövünk.

Most született közös gyerekünk. Az exnej küldött ajándékot, amit a múltbeli dolgok miatt én visszakültem - nekem egy életre elegem van belőle.

Amikor a lány jött látogatni a testvérét, vele üzent, hogy ő is szeretné majd megnézni. A férjemnek kerek perec megmondtam, hogy se az én közelembe, se a gyerekébe nem jöhet. A lányát bármikor szívesen látom, de az exfeleséget nem.

A férjem azzal próbál érvelni, hogy évek óta nem piszkált, hadd lássa a lánya testvérét, ne legyek ilyen elutasító.

Mivel van okom nem kedvelni és neki tulajdonképpen nem rokona a baba, se most, se a távoli jövőben nem szeretnék vele találkozni.

Valóban engednem kellene, neadjisten barátkozni vele? Tényleg tikkrohamot kapok, ha csak a nevét meghallom, nemhogy beszélgessek is vele.