Honnan van az a tévhit, hogy álláskeresésnél számít, hogy hány gyereke van valakinek?

De milyen módon derül ki egy interjún? Erre lennék kíváncsi, mert a saját tapasztalataim ellentmondanak annak, amit sok helyen olvasok.

- leendő főnök: "ha van gyereke, muszáj vmiféle konszenzusra jutnunk, mert van itt egy kolléganő, aki azt kérte, h péntekenként ne kelljen bejárnia a kisfia miatt, most meg már szinte nem is látjuk. ha nincs, akkor nyilván hamarosan lesz (önéletrajzban nincs kor, de az alapján, h mikor végeztél az egyetemen, azért elég jól be lehet tájolni), erről időben tájékoztasson, mert meg kell keresnünk az utódjat, Önnek kell segíteni ebben és a betanításában is" - majd befejezi és jelentőségteljesen rámnéz. nem kérdezett semmit, uakkor képtelenség úgy reagálni a mondandójára, h abban ne legyen benne az, amiért ezt az egészet elmondta

másik: "mesélj valamit magadról. Hogyan, kivel élsz, mivel töltöd a napjaid, ha nem dolgozol?" - ebből is ki lehet hagyni a gyereket, de valljuk be, ilyenkor ösztönösen elmondjuk, h van egy kisgyerekünk. ha direkt titkoljuk, az nem vet jó fényt ránk később, ha mellettünk döntenek, plusz szerintem egy komoly belső meghasonlás "letagadni" a gyereket.

UI: ezek a munkakörök nagyon jól fizető, középvezetői állások egy elég laza szektorban (nem mérnök :)), tehát nem arról van szó, h a Coca Colához jelentkeztem szalag mellé és úgy gondolták, hogy "tökmindegy, 12 egy tucat, amúgy meg valszeg fel se tűnik neki, h ilyenről nem szoktunk beszélni." épp ellenkezőleg. többszáz emberből 3-mal, max 5-tel találkoznak és szerintem finoman mindig puhatolóznak, ha történetesen nő az illető.

Egyre hihetetlenebb számomra, hogy 30 éves léttedre soha, semmilyen állásinterjún, semmilyen formában nem került szóba az, hogy mikor akarsz gyereket!

Nem bántás, csak hihetetlen!

Az én sztorim a következő:

18- egyetem kezdés - 22 éves koromig diákmeló a nappali tagozat mellett - itt nyilván nem kerül ez szóba

22 évesen kezdtem egy cégnél vállakozóként, még itt sem került szóba

25 évesen felmondtam és elkezdtem állás keresni, ahol voltam mindenhol kérdés volt

26 évesen mentem férjhez - ezután már tényleg csak erre volt mindenki kíváncsi, hiába volt addigra 2 diplomám(párhuzamosan végeztem 2 szakot)

Abban az évben terhes lettem, felvételiztem egy egyetemre.

A gyerekek mellett megcsináltam a 3. diplomámat, jogász lettem.

Immár 3 diplomával a zsebemben még mindig nemkívánatos voltam egy állásinterjún, 32 évesen, mert a gyerekek még kicsit, hiába bizonygattam, hogy meg tudom oldani az elhelyezést, betegséget, bármit, mert akartam dolgozni.

Mert 12 egy tucat alapon voltak, friss huszonévesek is, akiket fel lehet venni.

Te, kedves kérdező azon szerencsések között tudhatod magad, akinek ezt nem kellett végigjárnia (még). De amint látod, a válaszolók nagy része nem ezt tapasztalta.

És senkinek nem kívánom azt a nyomorult érzést, mikor tudod magadról, hogy szó szerint bármire hajlandó vagy, hogy dolgozhass, de senkinek nem kell a munkád, mert a természet rendje miatt a társadalom számára megszűntél létezni. Amíg nincs gyereked azért vagy potenciális veszélyforrás, mert bármikor szülhetsz, ha meg van akkor, a kicsik betegek és elszólítanak a munka mellől.

Valahol felháborító számomra ez a hozzáállás a gyerekvállaláshoz.