Igaz az, hogy a lányok gyakran olyan srácot választanak, aki hasonlít az apjukra belsőleg vagy ez tévhit?
Hallottam már ezt és ez rám is igaz. Mindig az olyan srácok tetszenek, akik művészek, másképp látják a dolgokat, kötöttségek nélkül élnek a saját világukban, különcök, a tudatmódosító szereket sem vetik meg. Jó, az utóbbi nagy hiba, de fogalmam sincs miért, mégis az ilyen emberek tetszenek meg folyton, mert az apám is ilyen. Nem nézek fel rá, mert nem viselkedik apaként, inkább olyan, mintha a haverom lenne. Hiába felelőtlen és úgy viselkedik, mint egy kamasz srác, mégis csak a hozzá hasonló emberekkel tudok barátkozni és az olyan emberek tetszenek meg. Anyu mindig mondja, hogy "Te soha ne válassz apádhoz hasonló elvont pasit, mert elcseszed az életedet" és tudom, hogy igaza van, de mégis mindig az ilyenek vonzanak. Talán mert örököltem apám génjeit és bennem is megtalálható ez a hatalmas szabadságvágy, önkifejező hajlam, noha én azért jelentősen felelősségteljesebb vagyok, mint ő, mégis totál ugyanúgy gondolkodom a világról,ugyanazokat az együtteseket szeretem, pedig nem is vagyunk sokat együtt. Csak arra akartam kilyukadni, hogy mennyi igaz abból, hogy a lányok néha az apjukat keresik egy srácban? Jó, persze ha az apám kövér lenne, kopasz, unalmas és konzervatív, akkor valószínűleg nem a hozzá hasonló srácok tetszenének:D Csak adott helyzetekben ez előfordulhat, nem?
16L
Belsőre az én párom is tisztára olyan, mint édesapám. (Külsőre nem.)
Ez esetemben csak azért furcsa néha, mondjuk így, mert apukám 15 éves koromban meghalt sajnos és néha eléggé zavarbaejtő hogy még néhány mozdulatuk is hasonló meg minden. Anyám is sokszor megjegyezte már, hogy azért kicsit furcsa ez és picit "fáj" neki, de azért imádja a párom. Mondjuk én apum imádnivaló és az egyik legnagyszerűbb ember volt.
Ami még "mókás" mellesleg, hogy minden horoszkópjuk ugyanaz, párom is ugyanazon a területen tanul, mint édesapám tette, stb.
Egyszer anyósommal beszélgettünk erről és mondta hogy apósom is olyan, mint amilyen az ő apja volt. Szóval szerintem lehet benne valami, de nem mindenkinél. Nővérem például szöges ellentéteit választja mindig édesapánknak, pedig mindig ő volt az apás én meg az anyás.
Nekem sosem kéne olyan mint az apám, ő pont az ellentéte a barátomnak. Nincs különösebb bajom az apámmal de tudom hogy egy hozzá hasonló pasival csak elcseszném az életem. És én nem vagyok olyan hülye...
25/L
Szia!
Ehhez nem tudok mit írni, de engem is foglalkoztat ez a dolog. A jelenlegi barátom teljesen más karaltar mint az édesapám. Bonyolult.
ezt a videót láttem talán te is kiszűrsz belőle vmit:D
Remélem nállam ez nem jön be :D:D:D:D:D
nem akarok olyan párt mint apu :S..szeretem de na,nem véletlen váltak el a szüleim :D
Bocsi nem olvastam végig az írásod és másokét sem, de pár hónapja volt egy ilyen hír, férfiakról(de lehet nőket is írtak benne, mindenesetre a címe férfiakról szólt) hogy nagy százalékban az anyjukra hasonlító lányt választanak, evolúciós vagy milyen okokból.... ha akarod majd később kikeresem azt a hírt ahol pontosabban le van írva minden.
Tehát ez nem tévhit, készült ilyen felmérés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!