Honnan van az a tévhit, hogy álláskeresésnél számít, hogy hány gyereke van valakinek?
30 éves vagyok, az utóbbi időben elég sok állásinterjún voltam. Nincs gyerekem, de a korom alapján simán lehetne akár három is. Eddig egyetlen interjún se kérdeztek rá, de még a családi állapotomra sem.
Sok kérdésnél olvasom, hogy X gyerekkel nehezen vesznek fel valakit. Egyáltalán hogy derülne ki?
Első alkalom, amikor a gyerekeim számáról kellett nyilatkoznom, az a volt munkahelyemen az első munkanap volt - ott is a bérszámfejtésnek, adózás miatt. De ott is annyi történt, hogy a nyomtatványon beikszeltem, hogy 0. Ekkor már munkaszerződésem volt és az első munkanapomat töltöttem.
Ahogy írták előttem, rákérdeznek egyenesen. Ha ezt az embertől 20évesen kérdezik, vagy 32 évesen, mindig megy a feltételezés, hogy biztos akar gyereket. Ha nem vallja be, és vállal gyereket, kiteszik. Ha esküvő előtt áll, kiteszik, vagy fel sem veszik.
Tehát ma MO-n az kap állást hamarabb, aki nem házas, és nincs gyereke, nem tervez, vagy nem jön össze. Utána ugye jönnek azzal, hogy bezzeg a demográfiai hullám, meg támogatjuk a nagycsaládosokat, ehhez mérik majd a nyögdíjat, stb, rengeteg az ellentmondás.
1 hónapja voltam épp állásra jelentkezni, és a leges legelső kérdés az volt, hogy van-e gyerekem, mivel van a következő az, hogy mennyi idős, majd a harmadik kérdés tervezünk-e másik gyereket, nem hazudtam így megmondtam, hogy igen, és az utolsó kérdés, hogy mikor
Ezek a kérések után kezdték el kérdezni, hogy eddig hol dolgoztam, miért szeretnék itt dolgozni és stb.
A beszélgetésen én jeleztem, hogy csak x hónaptól tudnék kezdeni, mert a babának az elhelyezését előbb nem tudom megoldani, azt mondták semmi baj addig majd várnak. Erre egy hétre rá jön a telefon, hogy azonnal kezdeni kéne, tudták, hogy nem tudok és azt mondták, hogy akkor így tárgytalan a dolog.
Szóval úgy hozták ki a dolgot, hogy ők fel akartak venni és én nem tudok menni.
OFF: 19-es valaszolónak:
Sőt minél több a gyerek annál több a segítség :D
(én is ebben nőttem fel :) 25N)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!