Éreztél már ilyet?

Hú ez egy elég jó kérdés..

Elmesélem az én sztorim. Én 27 éves vagyok (nő).

Nekem 3 hónapja lett vége egy közel 4 éves kapcsolatnak. Őróla elég sokáig azt gondoltam, hogy esélyes a nagy Ő szerepre, mert nagy egymásratalálás volt, nagy szerelem, nagyon összeillettünk, egyszóval hibátlan volt. Aztán elkezdtek más pasik is tetszeni, eleinte azt gondoltam, ez normális (addig a szintig talán tényleg), de aztán egyre intnzívebben és tartósabban tetszettek mások, ezzel párhuzamosan a szexszel is gondok voltak. És egy idő után úgy éreztem, nekem még nincs itt a végállomás, előbbutóbb muszáj lesz továbblépni, mert hiányérzetem lenne, ha vele élném le az életem. Ugyanakkor szerettem és nagyon jól is éreztem magam mellette, szóval egy nagyon hosszadalmas és nehéz döntés volt, nagyon sokáig húztam. Sőt igazából meg se bírtam tenni csak úgy hirtelen magamtól, csak mikor ő nagyon komolyan megkérdezte a véleményem az összeköltözésről, én kénytelen voltam a problémákról beszélni, és ez szakításhoz vezetett. Borzalmas volt. (Ráadásul addigra már majdnem megcsaltam valakivel, akivel régóta flörtöltem, és az egészet utólag tudta meg másoktól, és egy hétig kellett levelezni folyamatosan ahhoz, hogy ne haragban váljunk el. Nagy fájdalmat okoztam neki, ez volt az egészben a legrosszabb.)

Lényeg, hogy szakítás lett a vége, és sokszor éreztem úgy, mintha a legnagyobb kincsemet dobtam volna a kukába a fél éltemmel együtt, de még ekkor se bántam meg, mert ennek egyszerűen így kellett lennie.

Azóta van új pasim másfél hónapja (jóindulattal). Elég kezdetleges a dolog, ős is egy hosszú kapcsolaton van túl‚ nem vagyunk (még?) szerelmesek, szóval olyan kis lájtos az egész, de ennek ellenére nekem ez nagyon fontos. Na ővele kapcsolatban elég konkrétan úgy érzem, hogy "nem életem nagy szerelme" én mégis nagyon reménykedem ebben az egészben, hiszek benne és folyton küzdök és rágódom és agyalok, hogy jaj mi lesz ha nem fog belémszeretni, jaj mi van ha nem áll készen rá‚ jaj vajon miért van ez meg miért van az (de nem merem megkérdezni), szóval ragaszkodom ehhez az egészhez mer tökjó és mert hátha mégis ő az csak ez még nem derült ki számunkra.. végülis a voltpasimról sokáig azt gondoltam és mégse úgy lett, akkor most miért ne történhetne fordítva... Nem mintha rombadőlne az életem, ha végül nem ő lenne, hanem valaki más – de ne látom értelmét úgy benne lenni egy kapcsolatban, hogy legalább egy kis esély nincs rá, hogy ő lesz az.

Egyébként lehet hogy tök fölösleges ez a "nagy Ő" hozzáállás, mert egyszerűen nincs is olyan. Hanem csak van x db ember a földön, akivel életre szóló jó kapcsolatot ki lehetne alakítani, és tökre nincs is ilyen, hogy van A NAGY Ő akit muszáj megtalálni, mert csak vele lehetünk boldogok. Engem a mostani helyzetben rohadtul megnyugtat ez az elmélet.

Éreztem,jó vége lett,leirom részletesebben:

Megismerkedéskor nem kerestem komoly pasit,első 1 hónapban csak szexre gondoltunk,és semmi komolyabb.Mégis több lett belőle,4 év.De 2 év elteltével már éreztem hogy nem ő akivel megöregednék,de nem tudtam véget vetni a dolognak.De minden tette idegesitett,egyre kevesebb közös dolog volt bennünk,állandóan csak veszekedtük.Én sportos pörgös nő vagyok,aki imád menni mindenfele,új dolgokat felfedezni,ő 4 fal között zabálni imád.

Aztán munkahelyen új hlyre kerültem,egyik munkatárssal összebarátkoztunk,első perctől izzott köztünk a levegő.De nem történt sosem semmi,hűsées vagyok,függetlenül a kapcsolat milyenségétől.Nagyon nehezen szántam rá magam a szakitásra.De életem legjobb döntése volt.A munkatársból több lett,ma már éllettárs is,őt nekem teremtették,olyan mint én,imádom,életemben először érzem hogy ez nem múló szerelem,vele el tudom képzelni a jövőt.

(Az ex is talált magához valót,együtt hiznak a 4 fal között,ketten együtt lassan 250 kilók és boldogok)

Igen, éreztem már ilyet. Én is leírom a sztorimat.

26 éves nő vagyok. 4 és fél évig voltam együtt az előző barátommal, ő a második komoly kapcsolatom volt. Az egyetemen ismerkedtünk meg, egy idő után össze is költöztünk, minden rendben volt. A negyedik évfordulónkon meg is kérte a kezemet. Igent mondtam. Sajnos, mint a legtöbb ember, én is csak utólag, jó sok idő elteltével jöttem rá, hogy milyen hibákat követtem el a kapcsolatunkban. Sok olyan apró momentum volt, amiből hamarabb rá kellett volna eszmélnem, hogy mégsem ő lesz igazi. Talán gyávaságból, talán kényelemből ezeket magamnak sem mertem bevallani. Pedig látszólag mi voltunk a tökéletes pár, de tudatalatt talán mindig is éreztem, hogy nem ő lesz az igazi.

Ezen az egészen akkor voltam kénytelen nagyon elgondolkodni, amikor belépett egy haramdik a képbe részemről. Úgy jött, mint egy villámcsapás. Hónapokig örlődtem míg dönteni tudtam, hogy mi legyen. A szívemre hallgattam és szakítottam a barátommal. Ez nyolc hónapja történt és mai napig nem bántam meg. Érzem legbelül, hogy helyesen cselekedtem.

Még annyit mesélnék el, hogy pl. velem sokszor előfordult, hogyha álmodoztam, fantáziáltam akkor sosem a páromat képzeltem magam mellé, hanem valaki mást. Nem egy konkrét személyt, csak valaki mást. Lehet, hogy hülyeség, de én ezt egyfajta jelzésnek értékelem.

A másik dolog pedig, hogy nem volt tökéletes a szex közöttünk.

Én csak annyit 'tanácsolnék' Neked, hogy hallgass a szívedre! Nagyon fiatal vagy még, semmiről sem késtél még le!

Sok sikert!