Hogy lehetnék túl az egészen, hogy a családom ne tudjon róla?
Iszonyat depressziós lettem ezen a nyáron. Semmi kiutat nem látok belőle, pedig próbálkozom, mert nem szeretnék orvoshoz menni vele.
Márciusban vége lett a fősulinak és azóta itthon ülök mert nem találok munkát. Mindvégig pozitív voltam, de júliusban belefáradtam az egészbe, és azóta szinte csak negatívan látom a dolgokat.
Ráadásul vannak külső dolgok is, a nagyanyám terrorizálja a családot (egy összenyíló kétlakásos házban lakunk) és nem lehet leállítani, és így hogy nincs munkám és pénzem nem tudok elköltözni se.
Szóval el vagyok keseredve. Valaki tudna segíteni hogy hogy másszak ki ebből az érzelmi káoszból?
Nagyon hasonló a szitu itt van, csak ráadásul van egy gyerekem is...
Tarts ki, jobb ötletem sajnos nincs :(
Ugyan eu csak én már több mint fél éve vagyok így. Már jó pár kilót fel is szedtem(pedig eddig 6 éve egy dekát sem híztam vagy fogytam). Az evésbe menekülök, mert kikészít a semmittevés. Kondiba jártam mikor volt munkám, de így nincs nincs rá pénz. Olyan használhatatlannak érzem magam. Megöl az itthonülés. :S
De reméljük hogy lesz jobb is.:S
23L
Kérdező!
Felvázolom helyzetem: 2010 ben végeztem egyetemen. Természettudományokat tanultam, tehát nem is egy büfé szakon végeztem. Környezetvédelemben simán kellett volna állást kapni, de nem vagyok ismerőse, rokona senkinek ilyen berkekben. 2012 márciusáig sz@rakodtam itthon, amúgy most is itthon lakom még szüleimmel. Van egy beteg mamám, aki 5. éve béna, etetni kell, pelenkázni, mint egy csecsemőt. Betegsége első másfél évét kontrollálatlan üvöltözéssel élte át, (agytörzsi sírás). Az egyetemet így végeztem, hogy amikor hétvégente hazajöttem, várt a szenvedés és a nyomorúságos lét itthon, mert pihenni nem tudtam. Azóta találtam munkát, persze közmunkában melózom koordinátorként, de tudod nem kell bemutatnom, hogy kiket irányítok, kiknek az ügyeivel foglalkozom (romák). A szellemi morál iszonyat lent van, a fizetásről nem beszélve. Korábban véget ért életem szerelmével a párkapcsolatom. Nyaralni nem voltam évek óta, bulizni nem nagyon járok el, barátnőm sincs, mert kisvárosban élek és valószínű kettétörtem egy ponton érzelmileg ezek miatt, úgy hogy még mindig csak 24 éves férfi vagyok. Szerintem keresgélj állást továbbra is a neten rendületlenül, kérdezősködj ismerősöknél, mindenfelé. Ne add fel a hitedet, én sem adom fel, annak ellenére, hogy nem látok változást a közeljövőben. Nem te tehetsz erről! Ne engedd, hogy elvegye az élet a hitedet. Olvass vidám könyveket, menj társaságba, lehetőleg ne sokat légy otthon, érezd, hogy csinálnod kell valamit és egyből nem leszel depressziós.
Azért kell kimozdulnod otthonról, mert a munka-lehetőség biztosan nem fog hozzád becsöngetni, hogy helló, itt vagyok.
Ki kell menned emberek közé, ismerősökkel találkozni, beszélgetni. Ma már legkönnyebb rajtuk keresztül munkához jutni. Másrészt naponta megveszel olyan újságot, amiben hirdetéseket olvashatsz.
Járj gyalog, mert az is előfordulhat, hogy egyszerűen kirakatban, egyéb helyeken lesz kiírva, ami pont neked való.
Akármi, otthon ülve a 4 fal között a legkevesebb az esélyed!
Próbálkozok kimozdulni otthonról, csak hát ehhez is kéne a motiváció :)
Én is gondoltam arra, hogy megkérdezem az ismerőseimet hogy nem-e tudnak valami munkát, csak kicsit cikinek érzem (lehet hogy a depi miatt) pláne hogy a neten keresztül tartom velük a kapcsolatot, mivel a többségük sokat dolgozik.
Részvétem azoknak akik hasonló cipőben járnak, neked különösen 6-os... Nekem is van tartós beteg a tesóim között, de ő szellemi szinten, így ha egy kicsit is, de át tudom érezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!