Ha önhibából elszalasztottam a nagy Ő-t, lehet még egy olyan embert találnom akivel olyan boldog lehetnék mint lehettem volna vele?

pont, hogy most vagy tévedésben.

a kapcsolat után sokan hajlamosak máshogy látni azt ami. önmagukat hibáztatják, meg stb.

én megnyugtatlak, hidd el, ahogy érezted akkor magad, most is úgy éreznéd, ha vele lennél. tapasztalat.

a nagy ő-re nyisd ki inkább a szemed. állj fel.

"lehet még egy olyan embert találnom"

Lehet.

És ennél többet senki nem tud mondani neked. Nem vagyunk jósok.

Amennyiben létezik ilyen, hogy nagy ő:

Esetleg próbálkozz még nála, beszélj vele, hátha van visszaút. Ha tényleg ő a nagy ő, akkor úgyis sikerül visszatalálni egymáshoz. Ha meg nem, az se véletlen. Egyébnként biztos az se véletlen, hogy akkor úgy láttad a dolgokat, ahogy. Az is te voltál, azon a fejlődési szinten, ahol akkor tartottál. Most már máshol tartasz – és ha ő az, visszatalálsz hozzá, ha meg nem ő az, úgyis beleszeretsz majd valaki másba, és akkor majd úgy fogod kezelni a dolgokat, ahogy ennek a tapasztalatnak köszönheted.

Amennyiben nincs olyan, hogy nagy ő:

Ez esetben pláne nincs miért aggódnod. Csak addig érzed nagyőnek, amíg szerelmes vagy belé. De majd úgyis elmúlik (ha nincs visszaút), beleszeretsz majd valaki másba, és akkor már őt tekinted nagy ő-nek (amiből egyébként van még egy csomó, csak velük pont nem futsz össze).

Megint én vagyok (6-os).

Voltam hasonló helyzetben mint te, bár én egy idő után sejtettem, hogy nem ő az, különben nem lennének bajok – de nagy szerelem volt, nagyon összeillettünk, és simán el tudtam képzelni magam mellett – de nem bírtam a seggemen maradni, és úgy gondoltam ennek oka van. Én nem elüldöztem, hanem elhagytam, de nem voltam teljesen korrekt, mert flörtöltem valakivel, miközben éreztem, hogy jobban kéne értékelnem a kapcsolatom, de azt gondoltam, hogy ez nem véletlen. (Más kérdés, hogy eljárhattam volna másként, bár nem csaltam meg, de akkor se volt szép.) Na csak arra akarok kilyukadni, hogy a szakítás után iszonyú fájdalmaim voltak – úgy éreztem, hogy kidobtam a kukába a legdrágább kincsemet, bántottam akit szeretek (ez így is volt), és szétroboltam az életem. Majd megpusztultam – mégis tudtam, hogy ez nem lehet véletlen. Oka kellett hogy legyen, hogy kifele kacsintgattam, és hogy úgy éreztem, hiányérzetem lenne, ha vele maradnék. Tudom, nálad nem egészen így van. De a lényeg, hogy a szakítás utáni gondolatok szükségszerűen homlokegyenest ellentétben állnak a szakítás előtti gondolatokkal – és ennek az az oka, hogy a szakítás előtti szitu homlokegyenest különbözik az azt követő szituval, így értelemszerűen minden átmegy inverzbe.

Ezekben a fájdalmas pillanatokban nemegyszer éreztem rémületet attól a tudattól, hogy nincs hozzá visszaút. Mégis tudtam, hogy ha újra összejönnék vele, akkor újra ugyanazok a problémák jönnének elő.

Persze mindezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a te esetedre is mindenképp érvényes – de a szakítás utáni megbánással, máshogylátással óvatosnak kell lenni, mert általában ezeket az új szituáció és a fájdalom generálja.

Meg persze nem tudom a részleteket, mit tettél, hogy üldözted el, mi zajlott benned azóta stb. szóval azért kezeld a helyén a véleményem :)

Te nem én vagyok? Ezt nem én írtam? :o

A választ egyébként nem tudom. Reménykedjünk.