A legfontosabb életcélom mindig azvolt hogy családom legyen, de úgynézki hogy sosem lesz, és azthiszem ebbe belebetegszek. Lehet hogy belekell törődnöm, vagy mit tehetnék? 26/F

Válasz 11:58-nak. Mert nem megyek társaságba, ha mégis egy tetszetős nő kerül a közelembe nem kezdeményezek, ha a nő kezdeményez én nem viszonzom, még akkor sem ha nagyon tetszik.

Mindez miért? Mert pszichiátriai eset vagyok. Amikor kicsi voltam folyton bántottak a szomszéd gyerekek és osztálytársak, gondolom mert kilógtam a sorból a fura magatartásommal.

Már 8-10 évesen szótlan, befelé forduló kölyök voltam. E történet kezdete talán a vietnámi háború volt, jó ez nem teljesen komoly :) A környékbeli gyerekek a háború mintájára gyerekháborút kreáltak, ebben mindenki benne volt; Én is automatikusan belekeveredtem a járóképes kor elértével.

A sok kicsi gyerekkori trauma miatt emberfóbia alakult ki, van ilyen betegség nem én találtam ki. Ha olyan ember kerül a közelembe akiben nem bízom, például idegen vagy arrogáns ember, akkor pszichés védőfalat emelek.

A védőfal úgy néz ki, hogy...

– elbutulok, az IQ kb megfeleződik.

– nem értem amit nekem mondanak, szinte nem is hallom. Nem számít ha röviden és egyszerűen adják elő. Ha telefonon beszélnek ugyanúgy, az élőszó számít, az írott szöeget gond nélkül értelmezem.

– a "támadóval" kerülöm a szemkontaktust.

– nem szólalok meg. Ha elkerülhetetlen – mert pl kérdeznek – motyogok valamit, egyébként legszívesebben a Föld túlsó oldalára kívánnám.

Érdekes, de a legkevésbé sem ellenséges, szépen mosolygó lányokra is védőfal a reakcióm. Nem bántalmazástól félek, hanem a lebukástól. Én nem tudok mosolyogni és megnyerő szavakkal flörtölni, fél perc alatt kiderülne a valódi jellemem. Na és ekkor, elég ha a szeméből kiolvasom "ez hülye"...

Húszas éveim elején még optimistán, elmentem pszichiáterhez. Egy-két év és tök normális leszek – gondoltam naivan –, de nem így lett. Stabil önbizalomhiány, védőfal és pesszimizmus(realizmus).

E problémám miatt nehézkes a csajozás. Ha valami csoda folytán mégis lenne kapcsolatom, kötve hiszem, hogy tartósan és jól működne. Ha netalán gyerek is születne, már most félek, hogy legjobb szándékom ellenére is valami hátrány érné miattam.

Amúgy nagyon sok ilyen ember van, nem kell ezen csodálkozni.

A kérdezőnek szerintem tuti lesz családja, mert ő ezt akarja, ezért tesz is érte, ha nem is azonnal.

A 2. válaszoló lánnyal tényleg összehozhatnátok valami randit, ha csak nem az ország két végében laktok! :)

Szóval, 26 évesen semmiről sem vagy lekésve, ezt hidd el! Ráadásul egy férfinél még az sem késő, ha 40 évesen vállal gyereket!

Azt pedig megvétózom, hogy min. 10 év kell a családalapításhoz.. férjem, és Én 3 hónapnyi ismeretség után költöztünk össze, rá 7 hónapra már babát vártam, és 4 hónapot próbálkoztunk.. ki lehet számolni mikor éreztük, hogy gyereket szeretnénk.. :) ha megtalálod a másik feled, amit rögtön érzel, akkor nem kell éveket várni a gyerekkel, házassággal.. de igazából minden jönni fog magától, belülről.. :)

Légy őszinte magadhoz egyszer.. miért nem megy a csajozás? Esetleg még az a 3 éves kapcsolat blokkol?

Vagy a kudarctól félsz?

Mindenkinek más életet szán a sors, a szüleidé akkor úgy alakult, a Tied másképp fog, de ezzel semmi baj nincs! Ez még korántsem jelenti azt, hogy magányos leszel, és soha nem lesz családod!

Amit viszont jó, ha tudsz, és megjegyzel, az az, hogy ha ilyen marad a hozzáállásod, akkor csakis a rossz dolgokat fogod bevonzani magadnak, amit sajnos minden nap jól a saját eszedbe is vésel (nulla az életed, Te is az vagy, nincs semmid), és tényleg soha nem fogod tudni elérni azt, ami a szíved vágya: egy család!

Tudatosan változtass!!

Ráadásul szerintem, bár nem ismerlek, sok nő szeretne ilyen férfit találni, aki családra, babára, kiegyensúlyozott, boldog életre vágyik! Mert van egy olyan érzésem, ha Te ezt megkapnád az élettől, soha semmiért nem dobnád el, és nagyon jó férj, Apa lennél.. igazam van? :)

Sok szerencsét Neked!