Mit tegyek és kihez fordulhatok ha egyedül maradtam az 1 éves kisfiammal?

Nem tudom,hogy mitévő legyek...egyedül maradtam a kisbabámmal.Az apjával 2 éve voltunk együtt és tavaly megvolt az eljegyzés is,aztán várandós lettem a kisfiammal.Ő állítólag nagyon várta és győzködött arról,hogy igen is készen áll az apaságra....de,már a terhesség közben kezdtem néha úgy érezni,hogy talán mégsem...és jól átvert!Sokat veszekedtünk már akkor is,de azt mondta,hogy Én vagyok megbolondulva a terhesség miatt..persze,ebben is lehetett valami,de ami azt illeti nagyon sokszor undorítóan viselkedett velem.A baba várás egyáltalán nem ment könnyen és Én a 6. hónapban nagyon beteg lettem,sokat voltam rosszul és cukros is voltam,rettegtem,hogy a stressz hatására koraszülött lesz a babám és nem éli túl vagy nagyon beteg lesz..ennek az aggodalomnak megfelelően viselkedtem.( Már nem érdekelt,hogy mit mond és az sem,hogy mit tesz,csak nyugalmat akartam legalább a 37.hét végéig.Nagyon sok lenne ide leírni a teljes történetet....A lényeg,hogy a kisfiam most lesz augusztusban 1 éves és Én nem akartam,hogy továbbra is ilyen stresszes életvitelben nevelkedjen.Hogy mi tartott ilyen sokáig? Biztosan tapasztaltátok,hogy mindig vannak egy kapcsolatban hullám völgyek( mert,ugye ebben is voltak egészen jó idők)Hitegetett,hogy megváltozik és Én hittem neki...hát vártam a csodára.Későn jöttem rá,hogy akit Én imádtam és azt hittem ismerek,valami teljesen más...mint amit mutat.Az ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést.Munkahelyet váltott és most már annyira furcsán viselkedik,hogy azt érzem,hogy Én ezt az embert nem is ismerem.Én nem ezzel az emberrel akartam leélni az életemet és nem Őt ajándékoztam meg egy kisbabával,és most tudatosult bennem,hogy már sosem tér vissza (hiszen az csak valószínűleg egy álarc volt).Tulajdonképpen egy világ omlott össze bennem.Csak egymás mellett éltünk és nem egymással.A picivel nem törődik mondván,hogy milyen fáradt(de,ez a váltás előtt sem volt másképpen pedig ott csak hetente 4X-er dolgozott 8 órát.)Anyagilag sem támogatott mindig.Szóval nálam abszolút az érzelmeim vezéreltek,mert bár sokszor bántott lelkileg még is szeretem...Azt mondta,hogy Ő már nem bírja mellettem, ezért néz magának egy albérletet.(Én meg 2 évig húztam mellette!)Valóban levegőnek tekint.Szóval feladom! Csökkent a fizetésem is még Januárban....nem volt a terveimben,hogy egyedül maradok.A biztonság érzet,hogy valaki legalább itt van mellettem sokszor megnyugtatott.A szüleim nem tudnak segíteni,mert a halmozottan sérült húgomat nevelik.Nem állnak jól anyagilag sem.Most mit tegyek? Ilyenkor mi a teendő? Félek.Egy 25 éves anyuka.